Bosnyák Zoltán: A MAGYAR FAJVÉDELEM ÚTTÖRŐI

Bosnyák ZoltánBosnyák Zoltán

A kiegyezéstől az ezerkilencszáztizennyolcas összeomlásig tartó félévszázad elevenedik meg ebben a munkában. Ezt a korszakot a liberális, főleg zsidó újságírás és történetírás, mint a nemzeti felemelkedés és erőgyarapodás aranykorát állította elénk. Ma már tudjuk egész nemzeti létünket fenyegető válságok és megrázkódtatások után , hogy ez az ötven esztendő minden látszatcsillogás és látszateredmény ellenére a nemzet szellemi és biológiai erőinek olyan végzetes elsorvadását eredményezte, hogy ennek a folyamatnak szükségszerűen 1918 októberéhez kellett vezetnie. A magyar hanyatlás korszaka azonban, mint ismeretes, pontosan egybeesik a magyarországi zsidóság minden képzeletet felülmúló előretörésével. A liberális jelszavaktól és doktrínáktól megbabonázott magyar társadalom, de különösen a liberális Magyarország közéletének irányítói és tekintélyei nem tudták, vagy nem akarták észrevenni a zsidóság rohamos térfoglalásában rejlő végzetes veszélyt. Még kevésbé voltak hajlandók szembeszállni vele. De voltak kezdettől fogva bátor férfiak, akik nemcsak felismerték, de szembe is fordultak a zsidó veszéllyel. Feláldozva és megvetve könnyű és biztos érvényesülést, jólétet, nyugalmat és gazdagságot, szent küldetéstudattal eltelve, üldözés, mellőzés, gúny és nevetség közepette igyekeztek a nemzeti önvédelem szükségének tudatára ébreszteni a magyarságot.
Soha a magyar történelemben nem volt nagyobb szükség a magyar faj önvédelmére, mint ma. Ezért szükséges és tanulságos Istóczy, Ónody, Verhovay és a többiek harcaira visszaemlékezni.

Bevezető
A zsidóság Magyarországon a XIX. században.
Istóczy Győző
Pánjudaizmus, antijudaizmus
Élete.
Politikai szereplése.
12 röpirat.
Istóczy nemzetközi kapcsolatai.
A drezdai első nemzetközi antiszemita kongresszus.
Gazdaságpolitikus.
Törvényjavaslatai.
Méltatása.
Ónody Géza.
Tiszaeszlár.
Az antiszemita párt.
Ónody parlamenti szereplése.
Simonyi Iván
Világnézete.
Élete és egyénisége.
Helye és szerepe az antiszemita mozgalomban.
Közírói munkássága.
Vadnay Andor
A tapolcai kérvény.
Istóczy védője.
Antiszemita képviselő.
Csongrádi főispán.
Verhovay Gyula
A néptribun.
A magyar Drumont.
A parlamentben.
Távol a világtól.
Egan Ede
Ki volt Egan Ede?
A rutén akció.
Eredmények és ellenségek.
A vég.
Bartha Miklós
Harc a magyar hegemóniáért!
A kazárkérdés.
Egan Ede védelmében.
Szemere Miklós
Egy magyar úr.
Cselekvő külpolitikát.
Magyar sorskérdések.
Kiss Sándor
A faji gondolat előharcosa.
Szemben a zsidó forradalommal.
A zsidó élősdiség lényege.
Új zsidó forradalom felé!
Dáner Béla
Harc az új Magyarországért!
Gálócsy Árpád.
A marxizmust meg kell semmisíteni.
Méhely Lajos.
A magyar faj.
A zsidókérdés.
Harc a magyar fajvédelem megvalósításáért!
Magyar világnézet.
Bosnyák Zoltánról


Bevezető

Feleségemnek
Kerek száz esztendeje, hogy az újabbkori Magyarország politikai és társadalmi életében mint egészen új gond, új feladat jelentkezik a zsidókérdés is. A pozsonyi diétán 1838-1842 között beható és hosszadalmas viták folytak a zsidóság szerepe, hatása és lényege felől. Előtérbe tolta a kérdést akkor maga a zsidóság, egyrészt rohamos szaporodásával, nagymérvű bevándorlásával és élősdi életformája nyomán különösen az északkeleti vármegyékben jelentkező társadalmi nyugtalansággal, másrészt azzal, hogy a kor uralkodó liberális jelszavaira hivatkozva, újabb és újabb jogokat, legvégül a teljes politikai egyenjogúsítást próbálta kicsikarni. Hosszú, viharos, válságokban és tanulságokban gazdag volt az út 1840-től 1940-ig, a zsidó jogkiterjesztéstől a második zsidótörvényig, de ma már szilárd a hitünk, hogy utolsó fejezetét írjuk annak a nagy belső fajközi harcnak, amely egy évszázadon keresztül folyt vértelenül és fegyvertelenül bár. de a fajok közötti élet-halál verseny összes hatékony eszközeivel. Ez az évszázados küzdelem sok-sok jobb ügyre szükséges faji erőnket kötötte le és emésztette meg, bővelkedett megaláztatásokban és megpróbáltatásokban, de mindenekfelett gazdag volt tanulságokban és tapasztalatokban. Ma, amikor úgy véljük, hogy rövidesen végleg, egyszer és mindenkorra felszámolhatjuk a zsidókérdést, mindenesetre megérdemli, hogy visszapillantsunk rá. Legalább döntő eseményeit, kiemelkedő fordulatait, különösen pedig vezető egyéniségeit, kimagasló alakjait a feledés homályából magunk elé idéztük. A hála emberi és nemzeti kötelessége is azt kívánja tőlünk, hogy zászlót hajtsunk, tisztelegjünk a nemzeti önvédelem bátor harcosai és áldozatos hősei előtt. Amit ok véghez vittek, át valóban bátor és hősi cselekedet volt. A maguk igazságaiért és a magyarság igazáért nemcsak egy ellenséges, gyűlölködő, bosszúálló világgal szálltak szembe, de szembe kellett nézniük saját fajtájuk mérhetetlen rövidlátásával, tompa közönyével is. A hősi önfeláldozás örök és nagyszerű példaképei ők valamennyien, akik megérdemlik, hogy a magyarság legjobb értékei sorában kapjanak helyet. A jeladat, amelyet sorsszerűén magukra vállaltak, egyike volt a legnehezebbeknek, önvédelemre, ellenállásra akarták rábírni saját koruk magyarságát a zsidóság fokozatos elhatalmasodásával, lelki, szellemi befolyásával szemben. Pedig a zsidóság akkor már birtokában volt az ország csaknem valamennyi jelentősebb gazdasági intézményének, hatalmas tőkeerők halmozódtak fel kezében, befolyása szükségszerűen döntően érvényesült a közéletben is.

A magyar fajvédelem első harcosai nagyon jól tudták, hogy csak gyűlölet, üldözés és hajsza, gúny, rágalom és meghurcoltatás lesz osztályrészük, mégis magukra vállalták a sorstól nekik szánt szerepet. Csak egész lényüket átható fajszeretet, mély küldetéstudat és a magyarság jobb jövőjébe vetett hit adhatott nekik erőt erre a szerepvállalásra. A kiegyezés utáni korszaknak ők voltak az igazi politikai hősei és nagyjai. Látták a hivalkodó dísz és pompa mögött az elmaradottságot és a magyarság faji erőinek ijesztő elsorvadását, látták előre az elkerülhetetlenül bekövetkező összeomlást és kétségbeesve óvták nemzetüket a szerencsétlenségbe rohanástól.
*
Különösen a világháború után, divatba jött nálunk az ú. n. történelmi átértékelés. Az új irányzat a klasszikus magyar történetírás eredményeit és ítéleteit igyekezett új megvilágításba helyezni. Ez a törekvése sokszor közelebb vitt bennünket a történelmi valósághoz, máskor helytelen és hibás túlzásokba tévedt. A legkülönösebb azonban, hogy történetírásunk új iránya a kiegyezés utáni korszak szereplőit és tekintélyeit még mindig nem értékelte át egészen. Bizonyára ez a magyarázata annak, hogy a köztudatban, ha megfakulva is, de még mindig él a liberális Magyarország nagyságainak kultusza. Ezzel magyarázhatjuk azt is, hogy a magyar közfelfogás még mindig nem tudott szabadulni a világháború előtti korszak hamis értékelésétől és terhes szellemi hagyatékától. Társadalmunk értékrendszerében még mindig nem tudták a hatalomra került liberális álnagyságok helyét elfoglalni e korszak igazi magyar hősei az Istóczyk, a Verhovayk, a Simonyik és társaik. Pedig most már valóban elérkezett az ideje, hogy a magyarság legszélesebb rétegeinek köztudatában elfoglalják méltó helyüket.

Ebben a könyvben néhány életrajzot talál az olvasó. A magyar fajvédelem első harcosainak életéről, küzdelmeiről és munkásságáról igyekszünk képet adni bennük. Nem a szó megszokott értelmében vett életrajzokat adunk. Eszmék és törekvések harcáról akarunk számot adni. Együtt a tíz életrajz valóban a magyar fajvédelem sorsát, fejlődését és küzdelmeinek alakulását mutatja be. De mögöttük meghúzódik az egész kiegyezés utáni liberális Magyarország politikai és gazdasági válságaival, a társadalmi lét közéleti visszásságaival, tudatlanságával, tehetetlenségével és bűneivel, a kivándorlók százezreivel, a tuberkulózis pusztításaival, az analfabetizmussal, két balkezes nemzetiségi politikájával, államháztartási deficitjeivel, a birtokos és városi középosztály felmorzsolódásával, legfőképpen pedig a zsidóság minden képzeletei felülmúló gyors terjeszkedésével.

A kötetben szereplőkön kívül bizonyára voltak más érdemes munkásai is a magyar fajvédelem ügyének. A szellemi alapvetés, az eszme első meghirdetésének érdeme azonban kétségkívül az itt szereplőké. Hangsúlyoznunk kell itt, hogy elsősorban nem a fajvédelem politikai szószólóiról akartunk megemlékezni, hanem a napi politikától esetleg egészen távol álló szellemi és eszmei magvetőkről. Ámbár a kötetben szereplők legtöbbjének, mint látni fogjuk, több-kevesebb kapcsolata volt a napi politikával is.
Ügy véljük, hogy már itt bevezetőben rá kell mutatnunk a magyar fajvédelem történetéből adódó néhány nagyon figyelemre méltó tanulságra.

Először is arra, hogy az antijudaizmus nálunk nem idegenből hozott program, jelszó vagy gondolat. Nem egy idegenből egyszerűen átvett, átmásolt, nálunk gyökértelen, értelmetlen és erőltetett politikai törekvés, amelyet csak nyugtalan politikai törtetők kényszerítenek rá a magyar társadalomra. A magyar fajvédelem történetének vázlata arról győz meg bennünket, hogy a magyarság önvédelmi harcának eszméje magyar földben csírázott ki. Az antijudaizmus eszméje pedig nemcsak hogy nem idegenből jött hozzánk, hanem európai viszonylatban is mi voltunk a kezdeményezői. A múlt század hetvenes éveiben Istóczy és hívei hirdették meg elsőnek a politikai antiszemitizmust. Csak évekkel később erősödtek meg annyira a német antiszemita szervezetek, hogy képviselőiket be tudták juttatni a birodalmi gyűlésbe és csak a nyolcvanas évek közepén indul meg Eduárd Drumond vezetésével a francia antiszemita párt szervezkedése. A világháború után is a nemzeti összeomlásból magához térő Magyarország volt az első olyan állam, amelyik megkísérelte a zsidó befolyás visszaszorítását.

Azt is megállapíthatjuk ebből az életrajzsorozatból, hogy a magyar fajvédelem és antijudaizmus első hirdetői csaknem egytől egyig vérbeli magyarok voltak. Az Istóczyk. a Simonyik, az Ónodyk, a Szemerék valamennyien tiszta hajtásai a magyar törzsnek, akik talán éppen ezért érezték át oly mélyen és igazán a fajtájukat fenyegető veszélyeket.
De rá kell arra is mutatnunk, hogy a magyar fajvédelem, mint politikai programra és törekvés építő eszme volt. Nem merült ki a bírálatban, a támadásban vagy a védekezésben Nem elégedett meg jelszavakkal, hanem utat jelölt ki és a helyes magyar fejlődés irányát is meghatározta. Nem szorítkozott csupán az antijudaizmusra. Ha erejének javarészéi mégis a zsidóság elleni küzdelemre kellett fordítania, ennek kizárólag maga a zsidóság volt az oka, mert csillapíthatatlan mohóságával, kíméletlen törtetésével mindenütt az első vonalba furakodott. Mindenütt övék volt az elsőség és maguknak követelték a vezetést. Tönkre juttatják a birtokost, parasztot, kispolgárt és középosztályt egyaránt. Meghamisítják kultúránkat, sárba tiporják nemzeti eszményeinket és hagyományainkat, kigúnyolják mindazt, ami előttünk szent és magasztos volt. Szemita néger vérüket mind nagyobb mértékben beoltják a magyarságba. Terjeszkedésük nyomán anyagi bukás, erkölcsi züllés és szellemi bomlás tünetei jelentkeznek. Lehet-e hát csodálkozni azon, hogy azok, akik nem hódoltak be liberális jelszavaknak és aggodalommal néztek a magyarság jövője elé, szembefordultak ezzel a héber-néger áradattal. De a zsidóveszély mellett meglátták többi bajainkat is: gazdasági, társadalmi és szellemi elmaradottságunkat. Látták a közéletünkben uralkodó képmutatást, kontárságot, dilettantizmust és az üres frázisok hatalmát. Maga Istóczy például szünet nélkül harcot folytat korának uralkodó liberális közgazdasági felfogásával. Feltárja a manchesterizmus, a szabad verseny elméletének végzetes következményeit, azt, hogy a védtelen tömegeket a lelkiismeretlen üzérkedés szabad prédájának dobja oda. Követeli a föld védelmét a mozgó tőkével szemben, az uzsora letörését, a börzejáték megrendszabályozását Verhovay Gyula az idegenben kallódó magyarság hazatelepítésének első apostola. Simonyi Iván egész sor politikai tanulmányban keresi a korszerű magyar életforma lényegét. Egán Ede a rutén akcióval, amelyet később a Székelyföldre is ki akartak terjeszteni, megmutatta a cselekvő fajvédelem útját. Szemere Miklós az ifjúsági céllövő sport és a magyar társadalom fajvédő nemzeti irányú szervezésének első kezdeményezője. Kiss Sándor tanulmányaiban elsőnek hívja fel a magyar közvélemény figyelmét a faji eszme és a faji öntudat jelentőségére. Méhely Lajos a tudomány eszközeivel és módszereivel elénk tárja a magyarság biológiai helyzetét és jövőjét, kijelöli a magyar fajvédelem legfontosabb tennivalóit és megindítja a magyar tudományos fajkutatást.

Nem mulaszthatja el e munka írója, hogy köszönetet ne mondjon ezen a helyen mindazoknak, akik életrajzi, irodalmi adatok összegyűjtésében segítségére voltak. A forrásmunkák elsősorban a kőiéiben szereplők saját munkái, cikkei, beszédei voltak, amelyeket az egyes fejezetek végén igyekeztünk minél pontosabban felsorolni. Felhasználtuk, természetesen, a már eddig megjelent számottevőbb és érdekesebb méltatásokat is, úgy szintén néhány zsidó-liberális közíró visszaemlékezéseit. Végül nagy segítségünkre voltak az egykorú hírlapok és folyóiratok, így elsősorban a Függetlenség, a Magyar Állam, az Alkotmány, a 12 röpirat és A Cél.
Ha sikerült e könyv olvasóinak figyelmét a magyar fajvédelem első harcosaira terelni, úgy célunkat jórészt már el is értük.


A zsidóság Magyarországon a XIX. században.

A XIX. század első felében, a reformkorszakban, a liberális eszmék hazai térfoglalásával egyidejűleg, nálunk is teljes súlyával jelentkezik a zsidókérdés. A II. József által nyújtott mozgási és érvényesülési lehetőségeket a zsidóság teljes mértékben kihasználva, mind fontosabb szerephez jut az ország gazdasági életében. József különösképpen kegyeibe fogadta a zsidóságot, nem csoda, ha a zsidó történetírók mindig a legnagyobb elragadtatás hangján írnak róla:
1780 novemberében lépett II. József a trónra és már 1781 május 13-án megelőzve a híres türelmi rendeletet, amely az ország nem katolikus keresztény lakóinak lelkes háláját váltotta ki, királyi szívének melegét legelőször a zsidókra árasztotta, akik a jognélküliség sötét mélyéből emelték föl hozzá esdő tekintetüket. (Venetianer.)
II. József zsidórendelete arra kötelezi a zsidókat, hogy a héber nyelvet csakis istentiszteleteiken használják, egyébként az üzleti könyvek vezetésénél és okiratok szerkesztésénél kötelesek a magyar, német vagy latin nyelvet használni. Kötelesek a zsidók mindenütt a keresztényekéhez hasonló elemi iskolákat felállítani. Engedélyt kapnak a felsőbb iskolák látogatására. A jiddisek és héber nyelvű könyvek nyomása és terjesztése (kivéve a vallásiakat) a jövőben tilos. A zsidó iskolák a királyi iskolaigazgatók felügyelete alá kerülnek. A zsidók földbirtokot bérelhetnek, ha azt maguk művelik meg. A bányavárosokat kivéve, bárhol megtelepedhetnek. A zsidó iparosoknak be kell lépniük a céhekbe, mint tanoncoknak keresztény mestereknél kell dolgozniuk. Szabó, varga, kőműves, ács, műasztalos, festő és szobrász mesterséget szabadon űzhetnek. A megkülönböztető jelek viselése alól felmentést nyernek, de a szakáll viseletről le kell mondaniuk.
A magyar kancellária nem túlságosan lelkesedhetett a Józsefi zsidórendeletekért, mert kerek két esztendeig húzta-halasztotta életbeléptetésüket. A rendeletek nyomán nemcsak a már betelepült zsidóság körében mutatkozott élénk mozgolódás, hanem Magyarország felé fordult a Kárpátokon túli galíciai és bukovinai zsúfolt és nyomasztó életviszonyok között élő zsidóság figyelme is. Ez az érdeklődés olyan nagymérvű volt, hogy 1787-től 1825-ig, tehát nem egészen négy évtized alatt, a zsidóság száma több, mint megkétszereződött, 83.000-ről 190.000-re emelkedett. A szomszédos osztrák tartományok zsidóságának átözönlése kisebb-nagyobb erővel változatlanul az egész XIX. századon át tartott. A természetes szaporodás mellett ez volt egyik legfőbb oka annak, hogy, miképp az alábbi adatok is bizonyítják, a zsidóság számának növekedése egész Keleteurópában nálunk volt a legnagyobb arányú.

A zsidóság száma 1800 körül 1900 körül
Kongresszusi Lengyelország 310.000 1.320.000
Oroszország (Besszarábiával) 1020.000 l) 3,789.000
Galícia és Bukovina 260.000 968.000
Ausztria többi része 80.000 150.000
Magyarország 210.000 830.000
Posen 70.000 35.000
Románia 80.000 265.000
Összesen: . . . 2,030.000 7,357.000

A zsidóság lélekszámának ez az ugrásszerű növekedése két forrásból táplálkozott. Még pedig a szünet nélkül tartó zsidó bevándorlásból és a példátlan méretű természetes szaporodásból. Ez a két tényező egyforma mértékben duzzasztotta a magyarországi zsidóság tömegeit. A bevándorló zsidóság útja Északkeletmagyarországon vezetett keresztül. Ez a vidék volt a jövevények első állomása. Itt ismerkedtek meg az új környezettel, itt próbáltak alkalmazkodni az új életviszonyokhoz. A Kárpát gerince a zsidóságra nézve nem volt választóvonal. Ugyanaz a zsidó életforma bontakozott ki a déli lejtőkön, mint aminő már századok óta megvolt túl Galíciában és Bukovinában. Először a felső Verhovina került zsidó megszállás alá, majd fokozatosan mind lejjebb húzódott a tömeges zsidótelepülés határvonala. A múlt század vége felé már mindenütt elérte a felső Tisza vonalát, sőt át is lépte azt. A lehúzódás a betelepülés Északkeletmagyarország három fő természetes közlekedési vonala mentén ment végbe. Nevezetesen az Uzsok-Ungvár, a Verecke-Munkács és a Kőrösmező Máramarossziget irányban. Ezért lett az említett három városban a zsidóság arányszáma a legnagyobb. Ezek a városok viselték magukon leginkább az elzsidósodás külső látható ismérveit. Itt élnek a fővárostól eltekintve a legnagyobb zárt zsidó közösségek. Ezért volt oly nagy a hasonlóság e városok és a galíciai-lengyelországi városi gettók között. Itt is megtalálhattuk a zsúfolt, piszkos, szemetes utcákat, a nyüzsgést, a lármát, a tolongást és a lázas tétlenséget. Minden utcában imaházakat, jesivákat és szedereket találunk. S belőlük ritmikus ordítozás és zsivaj szüremkedik ki. A három említett városban a zsidóság száma a múlt században a következőképpen alakult:
1325-ben 1910-ben
absz. sz. % absz. sz. %
Ungvár 646 10.4 5.305 31.4
Munkács 273 8.5 7.675 44.4
Máramarossziget 232 7.3 7.981 37.4

E zsidókkal túlzsúfolt városok népes rajokat bocsátanak ki magukból, vagy arra kényszerítik az újonnan jötteket, hogy az Alföld széli városokban telepedjenek meg. Így került sor Sátoraljaújhely, Beregszász, Szatmárnémeti és Nyíregyháza, később Debrecen, Nagyvárad, Miskolc megszállására. E városok zsidó telepei jelentőségben alig maradtak az első három mögött, sőt egyik-másik túl is szárnyalta az előbbieket. Ha a beljebb eső városok zsidó jellege halványabb és elmosódottabb is volt, ez inkább csak az itt élő zsidóság külső megjelenésére vonatkozott. Az Alföld északkeleti peremén sorakozó városok zsidó népességének száma a XIX. században a következőképpen alakult:
1825-ben absz. sz. % 1910-ben absz. sz. %
Miskolc 367 1.6 10.291 20.0
Sátoraljaújhely 1.217 18.6 5.730 28.7
Beregszász. 58 1.9 3.909 30.2
Szatmárnémeti 7.194 20.6
Nyíregyháza 3.882 10.2

Ezekből a zsidó központokból mindig bőven jutott új zsidó telepes az Alföld és a Felvidék legtávolabbi zugaiba is.
Már magában véve a zsidóság számbeli növekedésének gyorsasága és nagysága is elegendő volt ahhoz, hogy az ország gazdasági, társadalmi és szellemi életében a legsúlyosabb válságokat idézze elő. Növelte a bajt, hogy a zsidó bevándorlóknak szinte 99%-a a zsidóság veszedelmesebb, károsabb és elviselhetetlenebb csoportjából, az askenázi, helytelenül keleti zsidóság soraiból került ki. Messzire vezetne, ha most a zsidóság fajtörténetének elemzésébe is belebocsátkoznánk. Röviden csak megemlítjük tehát, hogy a zsidóság állami és politikai önállóságának elvesztése után részben már előbb is hazájából szerteszét szóródott a világ minden ismert tája és országa felé. Jutott a zsidó szórványokból Kínába csak úgy, mint Etiópiába és Britanniába. A különböző környezetben eltérő életfeltételek és életviszonyok, kultúrák és faji hatások közepette a zsidóságnak két tájfajtája alakult ki. A nyugati, a szefárd és a keleti, az askenázi. A kettő közül az előbbi nemcsak kulturáltabb, de faji alkatában is egységesebb, harmonikusabb volt. Csaknem tisztán megőrizte a szemita és az ezzel rokon mediterrán faji örökséget, még pedig külső vonásaiban és lelkialkatában egyaránt. Ezzel szemben az askenázi zsidóság Kelet és Középeurópában élő zsidó tömegek, ellentétes faji hatások és befolyások következtében már sokkal zavarosabb és nyugtalanítóbb képet mutat. Egymás mellett megtaláljuk az előázsiai és a keletbalti, a néger és a mongoloid, a szemita és az északi faji vonásokat. S bár ezeket az egymástól egészein távol álló faji elemeket zárt egységbe kényszerítette a népi és vallási összetartozás, de nem olvasztotta és élettani ismereteink szerint nem is olvaszthatja teljes faji és vérségi egységbe. Ezért néznek oly idegenül és ellenszenvvel az európai népek az askenázi zsidóságra, amelyben ösztönszerűen felismerik a természetellenes basztardot. Ebben a tényben találhatjuk magyarázatát az askenázi zsidóság társadalomellenes, bomlasztó magatartásának, minden rend, tekintély és hagyomány megsemmisítésére törekvő tevékenységének és ebben leli magyarázatát ennek a zsidóságnak gyökértelen mivolta. Sehol semmi köze a földhöz se az országhoz, ahol és amelyből él és gyarapodik. És ezért kerültek ki csaknem mindenütt az ő soraikból a társadalmi felforgatás és a forradalmi osztályharc elméleteinek szóvivői és szervezői, de ugyancsak az ő soraikból a keleti zsidó gettók homályából kerültek ki az utolsó évtizedek legkegyetlenebb és legvéreskezűbb politikai tömeggyilkosai és közgazdasági kalandorai is. A keleti zsidóság torz faji képletével és az ebből adódó bomlasztó politikai, társadalmi és gazdasági tevékenységével szükségszerűen hol gyengébben, hol erősebben, hol nyíltan, hol a tudat alatt elrejtőzve, de mindig kihívta maga ellen és mindig ébren tartotta az őt befogadó népek ellenszenvét és védekező harcát.

Az idegen faji külső és lelki magatartás mellett sok egyéb is hozzájárult az askenázi zsidóság és a befogadó népek közötti áthidalhatatlan szakadék kialakulásához, így a zsidó vallás sokszor értelmetlen és groteszk tilalmai és parancsai a kegyetlen és megborzongató rituálék, a vallási kultusz idegenszerű módja, az elképesztően sok babona és íz ezekhez való görcsös ragaszkodás. Ilyen elkülönítő hatása volt az askenázi zsidóság körében általánosan elterjedt zsidó nyelvnek, a jiddisnek is. Ez tulajdonképpen egyike azoknak a zsargonoknak, amelyet a zsidóság a befogadó népek nyelvéből magának kialakított. Tulajdonképpen a zsidóság nyelvképző és egyben nyelvrontó készségeiről van szó. Ilyen zsargon mindenütt kialakult, ahol a zsidóság nagyobb tömegben élt a befogadó népek között. Héber, szláv, középkori felnémet nyelv szavainak tarka összevisszaságából alakult ki a keleti zsidóság nyelve. Nem tárgyalhatjuk részletesen az askenázi zsidóság különleges életformájának valamennyi megnyilvánulását, csak éppen megemlítjük a zsúfolt, zárt település kedvelését, a nagy szaporaságot, a Talmudkultuszt, a csodarabbik szerepét, a merev elzárkózást a befogadó népek nemzeti törekvéseivel és hagyományaival szemben.

A zsidóságnak ez a fajtája volt az, amely egy évszázadon keresztül szakadatlanul új és új rajokban tódult be hozzánk. A jogi és társadalmi helyzete nálunk sokkal kedvezőbb volt, mint odaát, a Kárpátokon túl, az érvényesülési lehetőségek pedig szinte korlátlanok voltak, így tehát mindig nagy vonzóerőt gyakoroltunk a szomszédos galíciai és bukovinai gettókra. Azonkívül egymást is vonzották a zsidók. Ha egy faluban egykét zsidó család megtelepedett, ott rövidesen népes zsidó kolóniák nőttek ki szinte a földből. A határ egyáltalában nem volt lezárva. De a zsidóság elszaporodásában része volt a nagybirtokos nemességnek is. Sok helyütt maga hívta be és telepítette meg birtokán a zsidókat, mert ezek mindenkor ellátták kölcsönökkel, adtak előleget, megvették lábon a termést, a juhon lévő gyapjút, a tőkén lévő bort. A házi zsidók mindent megvettek, mindent eladtak. Szolgálatkészségükkel, persze, nagymértékben elősegítették a birtokosok könnyelmű költekezését, az eladósodást, hogy azután mint bérlők, majd tulajdonosok maguk tegyék rá kezüket a birtokra. A jobbágyság, majd felszabadulása után a kisparasztság sem kerülhette el sorsát. A kocsmabérlet mindig a zsidóé volt, mert az fizetett legtöbbet. A pálinkahitel, az uzsora kölcsön, községek, járások, sőt egész vármegyék népét tönkre juttatta. Egész vidékek földműves népe valósággal a zsidók robotosává lesz. Szellemi eltompultság, testi leromlás, csökkent munkaképesség, bűnözésre való hajlamosság mutatkozik sok helyen a zsidók áldásos működése nyomán. Utolsó menekvésnek a kivándorlás marad az őslakosság részére. A zsidók kezdetben különösen, amíg a városok sem nyitották meg előttük kapuikat az agrár termékekkel való kereskedésre vetették magukat. Türelmetlen, tolakodó versenyük mögött a régi évszázados magyar, görög, német és rác kereskedőrend mindjobban lemarad. Széchenyi ebben az időben már a birtokos osztályt ostorozza könnyelmű magatartásáért, hogy t. i. a zsidó kezébe adja magát. Saját osztályostársait, a főnemességet sem kíméli, "mely kár, hogy dicső céljukat elhibázzák s az emberiség gyalázatára legszebb ékességüktől megfosztva, hitvány ágyasok és pénzes zsidók rabjai".

A zsidóság helyzetét és szerepét a múlt század első felében érdekesen jellemzi egy akkoriban sokáig közöttünk időző angol nő: Miss Pardoe. Magyarországról írott útleírásában a zsidókról többek között a következőket mondja:
"A zsidókkal, tekintettel nagy számukra és arra, hogy a népességnek jelentékeny részét alkotják, bővebben kell foglalkoznom. Ez a szétszórt nép, amely a nagyvilágot inkább örökségének, semmint hazájának tekinti, egyformán behatol az uralkodó termébe és a paraszt kunyhójába, minden nemzet keretén belül makacs és komoly harcot vív az ellen az elv ellen, mintha az ember nem szolgálhatná egyszerre az Istent és a mammont. Ezek a zsidók időről időre markáns szerephez jutottak a magyarok között.

Fizikai tekintetben a magyar zsidók kevéssé hasonlítanak Déleurópában lakó testvéreikhez. Arcuk inkább olaszra, mint zsidóra emlékeztet, vonásaik kevésbé kiemelkedők és kevésbé élesen vágottak, mint ahogy másutt ehhez hozzá vagyunk szokva. Minálunk azonnal megállapíthatjuk az első pillanatra, hogy Izrael számkivetettjeivel van dolgunk, de távolról sem ez az eset Magyarországon. Leginkább sajátságos járásukról, amelyből a zsidó sohasem tud teljesen kivetkőzni, mintsem külsejükről lehet őket itt is megismerni.

Egész Magyarországon nincs egyetlenegy teljesen tiszta zsidókolónia sem. Itt is éppen úgy, mint egyebütt, szét vannak szórva az országban városokban és községekben. Számuk 1785-ben csupán 75.098 volt, ez azonban 20 év alatt felnövekedett 127.816-ra, tehát ezen aránylag rövid idő alatt 52.727-tel növekedett, több mint az egész szám kéthármadával. Csaplovicsnak 1829-ben megjelent statisztikai munkája szerint, az időben számuk elérte 165.777-et, ami igen nagy szám. Az országban 342 zsinagógájuk és ugyanannyi rabbinusuk van.

Jelenleg a magyar zsidók csupán tolerálva vannak, de még ezért is díjat kell fizetniük a kormánynak, amely 1806-ig csupán 80.000 ezüst forintra rúgott. Ettől az évtől kezdve azonban 1816-ig 120.000-re nőtt fel, majd ezt követően 160.000-re. Ezt az összeget fizetik ma. A zsidóknak nem lehet ingatlantulajdonuk és nem viselhetnek közhivatalt. Ennek dacára azonban szolgálniuk kell a hadseregben, amitől a legnagyobb mértékben vonakodnak.

A hitközség jobb módú része kereskedőkből áll. E családokból egynéhány áttért a keresztény vallásra, nemességet szerzett és így élvezi a kedvezményezett osztályok minden kiváltságát, ám pénzüktől eltekintve, társadalmi állásuk messze van attól, hogy irigylésre méltó legyen.

Az alacsonyabb rendű zsidók az országban szétszóródva, három mesterséget űznek: vagy szeszfőzők, vagy pálinkakereskedők, vagy kalmárok, akik minden képzelhető élelmiszert összevásárolnak, üzletkötéseikben a szegény parasztot általában becsapják. A városban lakó szegényebb sorsú zsidóság vagy hordárkodik, vagy követi a különösen kedvelt héber foglalkozást, a ruhahandléságot, amely minőségükben nemcsak egy városban járkálnak, hanem egyik a másikra is.

Több megye, különösen Pest megye megbízták képviselőjüket, hogy a jelenlegi diétán a zsidók emancipációját proponálják, de ezideig a komolyabb kérdések feletti viták megakadályozták mindkét házat, hogy ezt a kérdést tárgyalják. Valószínű, hogy ha ügyük a ház elé kerül is, az alsótábla talán magáévá teszi ügyüket, a felsőtábla a megfelelő javaslatot visszadobja."

Miss Pardoe Magyarországról szóló útleírása 1840-ben jelent meg Londonban. Az általa említett diétái vitákra valóban sor is került és azt is helyesen látta előre, hogy a főrendek elutasítják majd az emancipációról szóló javaslatot. Bár akkor már a zsidóknak igen tekintélyes pártfogóik voltak: Eötvös báró, Klauzál Gábor, Beöthy személyében.

Egyidejűleg azonban a polgárság és a jobbágyság, valamint a kisnemesség körében fokozódik a nyugtalanság és növekedik a zsidóság iránti ellenszenv. Még olyanok is. mint például Petőfi Sándor, aki politikai meggyőződésből a zsidók egyenjogúsítása mellett foglal állást, nem tudták elhallgatni a zsidóságról táplált kedvezőtlen véleményüket. Úti leveleiben írja többek között: Munkácstól egy jó etetés Beregszász. Közönséges mezőváros. Van benne sok templom, megyeház és magyar korcsmáros, ami nagy vigasztalás, ha az ember három napig csupa zsidó kocsmában hempergett. Dicsekvés nélkül szólva, a legnagyobb emberbarátok egyike vagyok és tisztelem, becsülöm a zsidókat, de már a kocsmából kikergetném őket a pokolig, mert ami ronda, csak ronda, hiába.

A megyegyűléseken is sok panasz hangzik el a zsidók ellen. Kölcsey szereplése általánosan ismert. Ő mondotta egyik megyegyűlési beszédében, hogy a pálinkafőzés már kizárólag a zsidók kezén, amit a közteherből viselnek, annak kétszeresét hajtják be a lakosságon, zsidók kezében a kocsmák, amelyek egész pálinka és borkereskedelmünket lebonyolítják. Az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mini a zsidók szemlátomást való szaporodása. Nem kicsi és szegény státusba való a zsidó, hanem nagyba és gazdagba. A negyvenes évek elején a városokat és a megyéket egytől egyig foglalkoztatja a zsidókérdés. Kassa kiutasítja a zsidókat. Eger taksát követel tőlük. Pozsony csak egy helyen engedi letelepedni őket. Losonc kiutasítja. Ugocsa panaszkodik, hogy tönkre teszik a népet. A követküldési utasítások legtöbb helyen kitérnek a zsidókérdésre is. A megyék a legtöbb esetben óvják követeiket a könnyelmű engedékenységtől. A diétán egyforma erős a két tábor, a jogkiterjesztést kívánók és ellenzők tábora. Az előbbinek, mint említettük. Klauzál és Beöthy, az utóbbinak Komlótsy, Zsedényi és Lónyay a vezetője. Lépésről-lépésre sikerült azonban a zsidóknak mindig újabb és újabb engedményeket elérni. Ezek az engedmények nem az ország hangulatát és akaratát fejezik ki, hanem a liberális doktrínákért rajongó pozsonyi követek egy részének véleményét és akaratát. A teljes egyenjogúsításra, bár 1848 -49-ben két kísérlet is történt, egyelőre még sem kerülhetett sor. Az ellentmondó hangok azonban mind jobban elhalkultak. Csak Széchenyit kínozza döblingi magányában is a zsidóság elszaporodásának sötét gondja. A bécsi zsidó bankárok és kapitalisták közbenjárására az abszolutizmus ideje alatt a zsidóság jogi és gazdasági helyzete fokozatosan egyre kedvezőbbre fordult. Az alkotmányosság helyreállítása után az Andrássy Eötvös kormány egyik legelső feladatának a zsidók egyenjogúsítását tekintette. A zsidók egyenjogúsításáról szóló törvény azonban csak üres jogszabály volt és inkább erkölcsi sikert jelentett a zsidóságnak. Sokkal fontosabb volt ennél a zsidóság szempontjából a teljes és korlátlan iparűzés életbeléptetése, az uzsorát tilalmazó törvénynek az eltörlése, egész jogrendszerünknek a zsidó liberális felfogás szerinti kialakítása. Nálunk akkor csak a liberális politikai és közgazdasági tekintélyek kinyilatkoztatásai számítottak és senki se törődött az ország és a dolgozó társadalom érdekeivel, jólétével és jövőjével. Különben is politika és közgazdaság hamarosan egymásra találnák. A zsidó bankok, pénzintézetek és nagy vállalatok egymás után hívják meg a képviselőket és a volt minisztereket igazgatóságaikba. Benső és széttéphetetlen, mind jobban elmélyülő kapcsolat jön létre a zsidó kapitalizmus és a szabadelvű politikai rendszer között. Ez az érdekszövetség könnyűszerrel elnyom minden zsidóbíráló hangot. Horváth Boldizsár például az igazságügy-miniszterségről lemondva a Földhitel részvénytársulat elnöke lesz, ahol a tantiémeken kívül évi 12.000 forint fizetést és 2000 forint lakbért kapott, nem sokkal később még egész sor zsidó alapítású vállalat és vasúttársaság választja be igazgatóságába. Ugyanez a Horváth Boldizsár volt az alkotója 1868.évi XXXI. t.c.-nek, amely az uzsora törvény eltörléséről szól. Hogy erre miért került sor, annak a korszaknak egyik jószemű megfigyelője és szókimondó közírója a következőképpen felel:
"Népszerű koreszme, felvilágosodottság jele, a nemzetgazdászat és a jogtudomány magaslatán axióma, hogy az uzsoratörvények elavultak s legyőzött szempontot képeznek. Magyarország "kultúrállam" és ezért nem tűrheti meg az uzsoratörvényt. Hogy az amerikai egyesült statusok legtöbbjében csak nemrég ismét helyreállították az uzsoratörvényeket, hogy azoknak fenntartása mellett korunk legnagyobb nemzetgazdászai egyike. Carey, Amerikában erélyesen és sikerrel küzd: azt a misericordianus nem tudja. Hogy specialiter hazánk nagy részében a XXXI. törvénycikk 3.§-a következtében az átlagos kamatláb mennyire emelkedett és hogy a föld népét a zsidó uzsorások systematice kifosztják és innen-onnan expropriálják, hogy maholnap az egykori nemes földesúr helyett a zsidó lesz az egykori jobbágybirtok tulajdonosa s a szabaddá lett paraszt eladott földeit, mint a zsidó napszámosa vagy bérlője fogja művelni: azt a misericordianus nem tudja. Ha tudná, tán fájna a szíve... de azért még sem merne az uzsoratörvény helyreállítása mellett felszólalni, mert a misecricordianus státusférfiak fő jellemvonása a népszerűtlenség előtt remegő gyávaság." (Kákay-Aranyos, Fény és árnyképek.)

Hogy az uzsoratörvény eltörlése a zsidó gründolási láz és az akkor divatos szabadelvű politika, mit eredményezett, a kiegyezést követő egy-két évtized alatt, annak szemléltetésére ide kell méz iktatnunk egy-két kortanú feljegyzését és ezeknek az állapotoknak jellemzésére alkalmas adatot. Trencsén megyében például 1880-ban már az összes virilisták egyharmada zsidó. 240 közül kereken 80. A zsidó virilisek névsora következő nevekkel kezdődik: Popper Lipót, Schlesinger Jakab, Pollák Samu, Taubner Salamon. Roth Jakab, Schlesinger Ármin, Grün Károly, Kuffler Rezső. Singer Jakab, Roth Salamon, Roth Márk, Kuffler Dávid, Altmnnn Jakab, Schlesinger Salamon, Bauer Lipót. Grosz József, Krausz Salamon, Engel Mór, Schlésinger Samu, Eichenbaum Illés stb.

"Aki meg akar győződni arról, hogy Izrael fiai csakugyan az egész világot sajátjuknak és nemzsidó birtokosokat csupán bitorlóknak tekintik, jöjjön Bereg megyébe: mihelyt meglátja az itteni zsidók garázdálkodását, legkisebb kétsége sem marad fenn többé afelől, hogy ez csakugyan a zsidóság egy sarkalatos tana... Míg nem volt zsidó emancipáció, a keresztények némiképpen ellensúlyozhatták a zsidóság mindent elnyelni akaró törekvését, a törvény segítségükre volt, most azonban, amidőn a zsidó mindazon jogokkal fel van ruházva, amelyekkel a keresztény, az utóbbinak okvetlenül pusztulnia kell. A zsidó kiuzsorázásnak egyik legjellegzetesebb módja ezen a vidéken, a feles marhatartás. Ennek lényege a következő. A borjút megbecsülik, mennyit ér, azután odaadják valami szegény embernek felnevelés végett, mikor a borjú felnő, eladják. A tulajdonos kiveszi a kapott pénzből azt az árt, amelyre a borjút értékelték amikor nevelésre átadlak. A többleten tulajdonos felezik a nevelővel. A tulajdonosok csaknem kizárólag zsidók. Ezt a szokást arra használják fel, hogy pénzüket biztonságban elhelyezzék és busásan kamatoztassák. A zsidó a vásáron vesz például egy pár tulkot hatvan forintért, átadja nevelés végett a szegény embernek, egyúttal kölcsönöz neki húsz forintot, természetesen negyven percentre. A tulkok nőnek, de a zsidó kamatja is nő. Közben ad a zsidó az ilyen embernek pálinkát, cipőt, dohányt, bocskort és más effélét. Három év múlva eladják a tulkot, kapnak érte kétszáz forintot. Ebből az összegből kiveszi a zsidó a hatvan forintot, a száznegyvenen feleznek. A szegény embernek jutna hetven forint, de a tulok átvételekor kapott húsz forintot, ennek három évi kamata, só, dohány, pálinka, bocskor stb., összesen kitesz nyolcvan forintot, tehát még a szegény ember tartozik tíz forinttal." így ír egy beregi névtelen krónikás.

Hasonlók az állapotok az egész felső vidéken. Zemplénről a következő helyzetképet olvashatjuk: Igaz, hogy értelmesebb, műveltebb népen nem foghat oly könnyen ki a zsidó, mint a mi együgyű népünkön. De arra kellene törekednünk, hogy kivonhassa magát befolyása alól ez a szegény nép. A siker nagy úr. A zsidó pedig nem válogatván az eszközökben, igen sok sikerül neki. Neki a lelkiismerete nagyon tág, keresztényt megcsalni vagy hamisan esküdni még bíróság előtt is erény, nem bűn. Vegyük csak a gyakori gyújtogatást, amely vidékünkön csaknem kizárólag a zsidótól ered. Mindennapi dolog, amit alig titkol a zsidó bérlő, ha rossz, gazos a termése, megbiztosítja azt csűrben és felgyújtja, így minden fáradtság nélkül jól eladja termését. Ha egy gazdaember hallja, hogy zsidó szomszédja megbiztosította épületeit, kétségbe van esve, már csak retteg, mikor fog leégni. Képzelhetni, hogyan hat a műveletlen népre, ha látja, hogy az efféle mindig sikerül.

Feladni nem meri őket egyik gazdaember sem, mert fél, hogy bosszúból majd a feljelentő házát gyújtja fel a zsidó. Mindennapi dolog ugyanis a krajnyai zsidóságnál, hogy bosszúállásból gyújtogat. Ezen a vidéken nemcsak a kocsmáros, de a birtokbérlő is mind zsidó. Ha a birtokos bármi okból ki akarja zsidó bérlőjét tenni, ez vajmi ritkán sikerül neki. Amelyik zsidó egyszer egy birtokba, vagy kocsmába befészkeli magát, ahhoz jogot tart, ha kiteszi a birtokos, pusztán marad a kocsmája, vagy a birtoka, mert más bérlőt nem kap. Itt történt, hogy egy birtokos törvényesen kitette kocsmabérlőjét, mert az nem fizetett rendesen. Távolabbi vidékről hozott kocsmárost, aki sokkal nagyobb bért fizetett. Az új kocsmáros is zsidó volt. Ezt azonban a községbeli zsidók kitiltották imaházukból, sőt erőszakkal, kilökdösték. A rabbi elé kerülvén az ügy, ez elrendelte, hogy az új bérlő fizessen a réginek évente harminc forintot. Most, sajnos, napirenden van az Amerikába való kivándorlás. Erre is Mendel, a kocsmáros kölcsönzi a pénzt. Biztatja, nagy keresettel kecsegteti a népet, csak menjen Amerikáiba, onnan sok pénzt fog hozni. Hogy Amerikáig eljusson egy szegény munkás, hetvenöt forintra van szüksége. Ezt Mendel úgy kölcsönzi, hogy egy év múlva kap százharminckét forintot. De leköti a fél telket is s ha nem fizet az adós, a zsidóé a telek. Az orgazda is mind zsidó. Az apró lopások napirenden vannak. És minden a kocsmába vándorol, pálinkáért minden beváltható. Nyilvánvaló, hogy a sajnos, még műveletlen népet minden rosszra a zsidó tanítja, ő teszi korhellyé, ő tanítja meg lopni, gyújtogatni és minden módon akadályozza, hogy jólétre vergődjék. A legtöbb a panasz az uzsora miatt.
Az ungmegyei állapotokat a következőképpen jellemzi egy levél. Megyénk képe, bár a termény dolgában meglehetősen vagyunk, szomorú, mert dús aratása csak a zsidónak van, alig lévén a megyében ember az utolsó napszámostól fel a legelőkelőbbekig, ki nem adós, de az adósok, mind zsidónak adósok, mert ha akad is ezer keresztény között, aki egy-egy pár forintot kölcsön képes adni, csak a zsidónak adja azt kölcsön s a zsidó bármily gazdag, a 15%-ra mégis kölcsön veszi s kiadja, de csak kis tételekben és három hétre. Még pedig 15 forint után 5 forint a kamat három hétre és egyszer fahordás az erdőből, ami egy forint, tehát összesen három hétre a kamat hat forint, tehát két forint hetenként, vagyis 104 forint egy évre.

Az ilyen kölcsön persze, ha többször is rászorul az adós, pár év alatt tönkre teszi.

Semmivel sem jobb a helyzet a városokban. Egerben, ahol negyven év előtt még zsidó nem lakott, ma már, milyen eredményt látunk? írja Kelemen Gyula, egri polgár. Az összes kereskedés kizárólag az ő kezükben van és mindenünknek összes produktumai kizárólag az ő kezükön mennek át. Egerbeni letelepedése után S. J. cég tönkretette az itt virágzó volt tímár ipart, ugyanazon cég azután a malomipart ragadta magához és ezzel az egész búza és lisztkereskedésnek is urává lett. A bőr és posztókereskedések, az összes csizmadia és cipész, szabó, kalapos és szűcsmestereket a zsidók rabszolgáivá tették, a deszkakereskedők pedig az ácsipart. Szóval az ipart, kereskedést éppen úgy, mint a nyers termelvény piacot, szintúgy, mint a pénzpiacot is ma már kizárólag a zsidók uralják. A zsidó kereskedők, hogy minél nagyobb forgalmat csinálhassanak, könnyen hiteleztek a legszegényebb iparosnak is. Ezek a kis iparosok a sok könnyelmű adósság nyomán, valósággal a zsidók fejőstehenévé lettek s míg harminc évvel ezelőtt a kalapos, szabó, szűcs, cipésziparosok a jómódú polgárság zömét alkották, ma nyomorultabbak a napszámosoknál. Egerben a régi jómódú középosztálynak híre sincs többé. A zsidóuralom egészen maga alá temette azt.

A Hegyalján is elviselhetetlen állapotok lehettek már a hetvenes, nyolcvanas években. Legalább is az a kép, amelyet az ismeretlen nevű kortárs elénk rajzol, erre enged következtetni: A zsidó parazitizmus sűrű és buja virágzásnak indulhatott. Annyi zsidó parazitát és oly kiállhatatlan zsidó uralmat sehol sem talál az ember, mint a Hegyalján, írja bevezetőjében. A vidék községeit a 43.000 keresztény között élő 11.000 zsidó fertőzi. A zsidóság a népet már vallás erkölcsileg és anyagilag teljesen tönkretette. Tolcsva háromezer lakosságából ezer a zsidó. Ennyi élősdi növénynek bizony sok életnedvre van szüksége, de értenek is ennek kiszipolyozásához. Bortermő vidékről lévén szó, a zsidó, hogy a munkásokat magának megnyerje, rászoktatta a pálinkaivásra. Hogy mivé tette a népet a pálinkaivás testileg, lelkileg, azt reszket leírni a toll. Ha végig megy az ember egy hegyaljai város utcáján, csupa fonnyadt, sárga arcú, satnya, köhécselő fiatalembert bit, akinek szeméből a halál néz ki. Ezzel hódítják el a gyermekeiket az emlőtől kezdve. Ha a nadragulyás pálinkaivás nem fog korlátoltatni, a hegyvidéki nép, pár évtized alatt kipusztul. A kivándorlás által folyton szaporodó zsidóságnak lakásról is gondoskodni kell. Egyszerűen segítenek a dolgon. Beperlik a keresztény adóst, akinek másfél év alatt tíz forint kölcsöne, háromszáz forintra nőtt. Dobra üttetik a házát és az árverésen, az összebeszélt zsidók, megveszik a hatszáz forintra becsült házat ötven forintért. Tolcsva városának egész magisztrátusa a bírótól kezdve (kivéve talán a jegyzőt) egészen zsidó.

Vessünk végül egy pillantást még Északkeletmagyarország két zsidó központjára, Ungvárra és Munkácsra, ahonnét a frissen érkezett zsidó bevándorlók rövid tapasztalatszerzés és tájékozódás után elindulnak hódító útjukra. Magyarországon két olyan állomása van a szemita tábornak, ahonnan ki szekéren, ki gyalog, de legtöbbnyire jó módban vándorolnak tovább, kedves hazánk többi, természetesen dúsabb termésű vidékére, mint a sáskák a letarolt vidékről. Az első állomást Munkácsnak nevezik, a második Ungvár névre hallgat. A két város szoros kapcsolatban áll egymással. Egymás elő és utóvárosát képezik, együtt tesznek ki egy egészet. Munkács teszi a szemitaság pórságát, ahonnan Ungvárra vándorolnak a nagyobb tehetségű szemiták. hogy itt betanulják a kozmopolitizmus kellékeit, Ungvár foglalja magában a szemitaság arisztokráciáját. A magyarokra nézve történeti emlékű Munkács, egy szomorú népvándorlás színhelye lett. Lengyelországból a Vereckei szoroson keresztül, rajmódra szállingóznak be a kaftános és pészlises kétlábú sáskák. A hajdan gazdag Munkács nem látja a napot e sáskasereg miatt. Nincs ezen élősdiek ellen orvosszer, szaporodnak anélkül, hogy igénybe vennék a honossági törvényt. Az ősi elem elhagyja szülőföldjét, mert nincs léte sem biztosítva. Sétáljon csak végig bárki Munkácson szombaton, vagy vásár alkalmával s ha van benne egy mákszemnyi honszeretet, elszomorodik, mert lépten-nyomon zsidóba ütközik. A munkácsi vagy ungvári vásáron bárki is megtanulhatja a módját, hogy lehet szegénységből gazdagságra vergődni. Az Ung-megyei ingatlanok már négy millióval meg vannak terhelve a szemiták javára.

Jellemző a hivatalos kormányálláspont zsidóbarátságára, hogy az állami birtokok javarésze is zsidó bérlő kezében van. Többnyire olyan zsidó bérlők kezén, akik fizetni m igen akarnak. Hivatalos kimutatás szerint, 1885-ben magyar szent korona országaiban lévő mezőgazdasági államjavak kezeléséből eredő 1000 forinton felüli hátralékosok között ott találjuk többek között az alább felsorolt zsidókat:
Adós neve Bértárgy Lejárat Hátralék frt. kr.
Adler Bernát Békásmegyeri és csillaghegyi kőbánya 1880. VI. 30. 4.157.36
Weisz Kálmán Tokaji 238 hold szántóföld 1881. IX. 30. 8.590.64
Weisz Lajos és Farkas T.ladányi 1263 hold szántóföld 1884. XII. 31. 26.442.89
Kohn Ignác Kistokaji kocsma 1880. X. 31. 5.065.30
Weisz Sámuel Tokaji, Filagoria kocsma 1882. Xll. 31. 5.211.16
Weisz Kálmán Rakamazi italmérési jog 1878. Xll. 31. 15.910.95
Sugár Dávid Miskolci kocsmáltatási jog 1870. X. 31. 15.480.06
Jung Adolf és Weisz Samu Mezőkövesdi kis kocsmáltatási jog 1882. XII. 31. 16.901.28
Glatter Albert Miskolci vásárjog 1862. X. 31. 10.677.29
Hartstein Léba Huszti hídvámjog 1872. X. 1. 1.050.
Hartstein Léba Huszti hídvámjog 1875. X. 1. 2.018.75
Hartstein Léba Huszti hídvámjog 1881. X. 1. 2.529.25
Hartstein Léba Huszti regálé 1879. VII. 1. 10.963.24

E számok és adatok mögött tulajdonképpen a zsidó parazitizmus egyik sajátságos formája húzódik meg. A zsidók nyilván az állami jogosítványok kiadásánál (birtokbérlet, kocsmajog regálé, hídvám stb.) mindenkinél nagyobb bért ajánlanak meg, hogy a bérletet vagy jogosítványt feltétlenül elnyerjék. A magas bérleti díjat nyugodt lelkiismerettel megajánlják, mert már előre azzal számolnak. hogy a lejáratkor nem fizetnek. A bérletből vagy jogosítványból, ha azt sikerült megszerezniük, a lehető legmagasabb jövedelmet préselik ki. A jogosítvány lejártakor nem fizetnek, csődbe mennek, vagy egyszerűen fizetés nélkül hagyják el a bérletet. Ezzel az eljárásukkal azt, hogy a bérletekből és jogosítványokból kiszorítják a nemzsidókat, akik nem tudnak versenyre kelni a zsidókkal a bérleti díjak megajánlásánál, mert a haszonbér pontos fizetésére építik számításaikat.

De nemcsak az ország gazdasági életét lepték el a zsidók. Vagyoni megerősödésük nyomán és népi erejüknek a városokban bekövetkezett gyors növekedése következtében, mind fontosabb szerephez jutnak az ország szellemi életében is. Kezdetben a német jiddis nyelvhez és hagyományokhoz ragaszkodó zsidóság, külön szellemi és kulturális életet él. írói többnyire német nyelven írnak, újságjaik német nyelven jelennek meg. Heine majd Björne német zsidósága az eszménykép, akihez ez a felemás zsidó kultúra igazodik. A családi és a társadalmi életben is a német jiddis nyelvet használják. Ez a sajátságos német jiddis-héber zsidó kulturális egyveleg zavartalanul tovább tenyészik, sőt szépen kivirágzik az abszolutizmus alatt is. Az ötvenes években, 1885-ben, a Lloyd zsidó kereskedő társulat, lapot alapít: a Pester Lloydot. Ez a lap lett évtizedeken keresztül a hazai zsidó politikai törekvések és hatalmi ábrándok szócsöve. A lap első szerkesztője Weisz volt, a Lloyd társulat igazgatójának testvére. Utána Fáik Miksa vette át a szerkesztést. A zsidók egyenjogúsításán kívül sikeres harcot folytatott a Lloyd más zsidó érdekekért, így az uzsoratörvény eltörlésért és a céhrendszer megszüntetéséért. A lap teljes és tökéletes zsidó jellege abban is kifejezésre jutott, hogy minden, még oly kicsi és jelentéktelen zsidó ügyet is előtérbe tol, s mindent, ami a zsidóknak árthatna, kíméletlenül megtámad. A Lloyd itthon és külföldön később nagy elterjedtségre tett szert. Elfogultságában annyira ment, hogy egy időben nem volt hajlandó más közéleti nagyságról hallani sem, se itthon, se a külföldön, mint zsidóról. Rövid pár év alatt a többi magyar hírlapokat is teljesen elárasztották a zsidók. "Ma már a magyar lapoknak legalább nyolcvan százaléka zsidó nyomdából kerül ki e már ott tartunk, hogy a zsidóknak nem tetsző cikket jóformán egyetlen lap sem mer leközölni" írja az akkori idők egyik jó szemű megfigyelője. A P. L. különben rövidesen az összekötő kapocs lesz Ausztria és Magyarország között. A magyar viszonyok és az itteni politikai törekvések ismertetése lesz a feladata kifelé, mindenekelőtt Ausztria és a német birodalom felé. Itthon minden erejével a zsidó kapitalizmus előretörését munkálta. Eleinte kizárólag a zsidó nagykereskedők és tőzsdések házilapja volt. Ennek megfelelően a vezetőhelyen mindig az árfolyamhíreket olvashatjuk. Amint az itthoni eseményeket a zsidóság szemszögéből tárgyalja, éppen úgy a külföldi híranyag is zsidó érdekek szűrőjén megy keresztül. A kiegyezés után egyébként a zsidóság nagy részének magatartásában gyors és érdekes változás megy végbe. Ennek a hirtelen változásnak megvoltak, persze, az érthető okai is. A zsidóság széles rétegeiben asszimilációs láz vesz erőt. A tömeges névmagyarosítás ennek egyik legkézzelfoghatóbb jele. Ez a törekvés általában nem kárhoztatandó írja a 12 röpirat , de az mégis megrovandó dolog, hogy a kormány megengedi azt, hogy közben-közben hitvány zsidók, akik kevéssel azelőtt még nyúlbőrrel kereskedtek, régi nemesi családok neveit veszik fel. Ha valaki az Itzeles vagy Jajteles nevet nem tartja többé tisztességesnek s azokat Itzeházyra vagy Teleszkyre változtatja, vagy ha valaki Naschlból Csemegi, Rosenthalból Rózsavölgyi, Adelsbergből Nemeshegyi, Goldensternből Aranyosi lesz, az ellen senkinek se lehet ellenvetése, mert ezek egész egyszerűn zsidó neveknek átfordításai. A zsidó jelleg azonban rajtuk már 50 lépésnyire felismerhető. Ha azonban megengedik azt, hogy hitvány uzsorás zsidók régi magyar nemesi családok neveit felvegyék s piszkos, boltos zsidók Atzél, Andrássy, Rákóczy stb. neveket vesznek fel s pedig kormány engedéllyel, nevezetesen a miniszterelnök engedélyével, úgy ez megbocsáthatatlan könnyelműség és büntetésre méltó gondatlanság. A másik jele az asszimilációs szándéknak az, hogy a zsidók elhagyják a német jiddis zsargont és kialakul a nagyobb városok, elsősorban a budapesti zsidóság körében az éneklő hangsúlyozásáról ismert jiddis-héber, német-magyar szavak keverékéből álló és germanizmusoktól terhes zsidó-magyar zsargon. Amikor a zsidóság a sajtóban és irodalomban jelentős szerephez jut, ez a zsidó zsargon irodalmi nyelvvé és stílussá lesz. A magyar nyelvű sajtó is fokozatosan telítődik zsidókkal. A zsidóság benyomulásával együtt jár természetesen az új szellem, az új erkölcs és egy egészen új irányzat érvényesülése. A nyolcvanas években bevonultak az egyetemi katedrákra is a zsidók. Elsősorban az orvosi fakultás tanárai között tűnnek fel nagy számukkal. Az oktatásügy legfelsőbb irányítója évtizedeken keresztül egy Kleinmann-Karmán nevű zsidó tanár, a magyar nyelvészetben vezető szerepe van egy Steiner-Simonyi Zsigmond, nevű zsidónak.

Egy zsidó ízű, zsidó színű álmagyar kultúra virágzik itt ki olyan sűrű áthatolhatatlan tenyészetben, hogy az igazi a tiszta, magyar szellemiség lassan másodrendű szerephez juthat csupán. Nagyjából ilyen volt a helyzet Magyarországon a múlt század 80-as éveiben, amikor a magyar politikai antiszemitizmus és a magyar fajvédelem első képviselője megindította a küzdelmet a magyarság létérdekeiért.


Istóczy Győző
(1842-1915.)
Istóczy Győző

Pánjudaizmus, antijudaizmus
Nyolc év telt már el azóta, hogy 1867 december végén, néhány nap alatt, érthetetlen gyorsasággal, szinte minden vita nélkül, elfogadta a magyar törvényhozás mindkét háza a zsidók egyenjogúsításáról szóló törvénytervezetet. Deák Ferenc és Tisza Kálmán voltak a főszorgalmazói az új törvénynek. S bár Deák ismételten hangsúlyozta, hogy a zsidók egyenjogúsítását csak úgy tudja elképzelni, hogy egyidejűleg megtörténik a bevándorlás e a honosítás szabályozása is, a zsidókat egyenjogúsító törvény megalkotására most mégis sor került anélkül, hogy a két említett fontos kérdést szabályozták volna. Az emancipációról szóló törvényjavaslat beterjesztése és napirendre tűzése meglepetésszerűen következett be. Igaz ugyan, hogy Andrássy miniszterelnök a nála járt zsidó küldöttségnek megígérte az egyenjogúsítás törvénybeiktatását, de egyáltalában nem biztatott közeli időponttal és a keresztény társadalom érdekeire és érzelmeire hivatkozott, mint amelyekre szintén tekintettel kell lenni. A javaslat most mégis váratlanul a törvényhozás elé került. Hogy mi volt végeredményben az oka ennek a gyorsaságnak, ma sem tudjuk pontosan, de a nemzetközi zsidó szervezetek egyik akkori legismertebb vezetőjének, Montefiore Mózesnek budapesti látogatása és Andrássyval, valamint Eötvössel folytatott tárgyalásai bizonyára nem kis mértékben hozzájárultak az egyenjogúsítás gyors megvalósításához. Az akkori liberális közfelfogás, amely valamennyi politikai pártot, a Deákféle alkotmánypártot csakúgy, mint a Tisza Kálmánék ellenzéki pártját egyaránt hatalmában tartotta, az egyenjogúsításban csupán a humanizmus e testvériség és az egyenlőség szent eszményeinek beteljesülését látta. Deák és Tisza Kálmán a maga pártjában akkor még különben is olyan nagy tekintély volt, hogy az ő állásfoglalásuk kizárt minden ellenvéleményt. A liberális jelszavak és eszmék uralma pedig oly általános és mindenható volt, hogy elfojtották a nemzeti önvédelem minden józan és ösztönös tiltakozását. Nem volt senkinek sem bátorsága szavát felemelni az új törvény ellen, vagy legalább a várható veszélyre rámutatni. Senki se akart visszaemlékezni a pozsonyi és pesti országgyűléseken húsz, huszonöt év előtt elhangzott bátor zsidóellenes felszólalásokra.
Az egyenjogúsítás után alig telt el néhány esztendő, máris teljes egészében kibontakozott a zsidóság gátlás nélküli törtetése a hatalom felé. Bekerülnek az első zsidók a magyar törvényhozásba, helyet kapnak az államigazgatásban, a minisztériumok vezető helyeit foglalják el, ugrásszerűen emelkedik a számuk az egyetemeken és a középiskolákban. Fenyegető előjelei mindezek annak a várható általános rohamnak, amely az ország anyagi és szellemi birtokállományának meghódítására irányul. De beülnek a zsidók az egyetemi katedrákra és az Akadémiára is, az ország gazdasági javait, értékeit és intézményeit szinte máról-holnapra birtokukba veszik. Sorra zsidó kézre kerülnek a harmincas, negyvenes években alapított nemzsidó vállalatok és gazdasági intézmények. A hetvenes évek elején nyugateurópai mintára nálunk is megindul a közgazdasági gründolási láz. Hangzatos felhívások csábították részvényjegyzésre a kisembereket, akik százával, ezrével vásárolták az értéktelen papírokat. Vállalatok alakulnak, a gyanútlan és tájékozatlan részvényjegyzők megtévesztésére előkelőén berendezett irodahelyiségekkel, mindenféle komoly üzleti cél nélkül, kizárólag a részvénytőke összeharácsolására. 1873-74-ben. az európai gazdasági válság idején, ezek az újonnan alapított szemfényvesztő zsidó vállalatok sorra buknak s velük a kisemberek tízezreinek vagyonkája úszik el. Részben ez a válságfolyamat, részben a keleti zsidóság növekvő átáramlása az országba és az ennek nyomán jelentkező társadalmi-erkölcsi bomlás a zsidóság felé fordítja lassan a figyelmet. A politikai életben, a sajtóban egyelőre még nem hallunk egyetlen tiltakozó szót sem, sőt zsidórokonszenvükről ismert politikusok és közírók megkísérlik más véleményre áthangolni a tömegeket.

Szemmel láthatólag kevés eredménnyel. A hivatalos kormánypolitika természetesen határozottan zsidóbarát. Az egyenjogúsítással teljesen elintézettnek tartja a zsidókérdést, amelyről többé hallani sem akar. A zsidóságban csak vallásfelekezetet akar látni és örvendezik a zsidóság megmagyarosodásának. Benső és szoros kapcsolatba kerül a frissen kialakult hazai zsidó kapitalizmussal e ezen keresztül a bécsi és nyugateurópai zsidó finánctőkével. Ez a zsidó kapitalizmus nemcsak az állandó állampénzügyi zavaraiban segíti kölcsönökkel, amelyek mellesleg a legkitűnőbb tőkebefektetéseknek bizonyulnak, de politikai akcióiban is hatékony segítséget nyújt. (Választások, stb.)

Ilyen viszonyok között, ilyen légkörben került sor Istóczy Győzőnek 1875 április 8-án elmondott ama parlamenti beszédére, amely a magyar politikai antiszemitizmus kezdetét jelenti. Istóczy ugyan a kormány mögött felsorakozó Deákpárthoz tartozott, de ebben a beszédében mégis kemény szavakkal bírálja a kormánynak a zsidósággal szemben tanúsított magatartását. Nyíltan rámutat az emancipáció következményeire és sürgeti a zsidósággal szemben való fellépést, a bevándorlás és a honosítás oly sokat ígért és mindig elmaradt szabályozását. Istóczy beszédében tulajdonképpen az országban már mindenütt észrevehető antiszemita közhangulatot szólaltatta meg. Beszédében óvakodott ugyan minden szenvedélytől, tiszta tárgyilagosságra törekszik, de szavai mögött mégis ott izzik valami fojtott izgalom, valami lappangó feszültség. Előadásán látszik a gondos, logikus felépítés, az érvek meggyőző csoportosítása. Istóczy, amikor ezt az első beszédét elmondta, nyilván már számot vetett önmagával. Átérezte szerepének jelentőségét és tudatában volt annak a felelősségnek, amelyet magára vállalt. Első állásfoglalását hosszú, belső vívódás előzte meg, nagyon jól tudta tehát, hogy mire vállalkozott. El volt szánva a legvégsőkre is, érezte, hogy attól a naptól kezdve egy egész világ olthatatlan gyűlöletet és bosszúvágyát zúdította magára, mégis vállalta szerepét. Ebben a lépésben nem a könnyű és olcsó népszerűség vagy a gyors érvényesülés keresése vezette őt. Ellenkezőleg, hisz a zsidóság szemében izzó és szenvedélyes gyűlölet tárgya lett, de a másik oldalról is inkább csak gúnyban és lekicsinylésben volt része. De a feladatvállalás belső láza, hite és akarata kényszerítették őt, hogy helyt álljon elvei és eszméi mellett. Nála ezek nem pillanatnyi felhevülés, múló nekibuzdulás eredményei. Politikai célkitűzései nem futó jelszavak csupán, nem egyszerű programpontok, hanem egész valóját betöltő életcélok.

Antijudaizmusa, amelyet tulajdonképpen már ebben az első beszédében körvonalazott, sok töprengés és alapos elmélyedés eredménye. Kiformálásában egyaránt szerepe lehetett saját közvetlen élettapasztalatainak, megfigyeléseinek és az egyenjogúsítás után az ország társadalmi és gazdasági életében tényleg beállott változásoknak. Mint alapos és elmélyülő egyéniség, Istóczy jól ismerte kora egész német és francia antiszemita irodalmát, tanulmányozta a zsidóság történetét, vallását, hagyományait, szokásait és lelkületét. Mindezek a tényezők együttesen alakíthatták ki a zsidóságról és a zsidókérdésről vallott nézeteit. Hogy Istóczy milyen tisztán felismerte a zsidóság lényegét és a zsidókérdés egyedüli helyes megoldásának módját, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy mindaz, amit hatvanhat évvel ezelőtt ezekről elmondott, szinte szóról-szóra ma is helytálló. Az ő antijudaizmusa már első megfogalmazásában tiszta, világos, tömör és korszerű. Évek hosszú során, talán a részletekben kimélyültek nézetei a zsidókról, de az alapelvekben nem sokat változtak. Istóczy első beszédével egy több, mint félszázados küzdelem megindítója lett Magyarországon, ugyanakkor nagy mértékben hozzájárult a német és osztrák antiszemita mozgalmak megerősödéséhez. Stöckerék és Försterék berlini, Pattaiék bécsi szervezkedése akkor még inkább csak társadalmi térre korlátozódott, egyesületi keretek között mozgott. Istóczy első parlamenti beszédének sokkal nagyobb volt a német birodalmi és az ausztriai visszhangja, mint a hazai. Idehaza Istóczy akkor még egészen egyedül állt és csak szűk baráti köre értette őt meg igazán. Németországban és Ausztriában azonban akkor már a társadalom elő volt készítve az új eszmék befogadására.

A zsidóság lényegének szabatos és világos meghatározásából indul ki véleményének megfogalmazásánál. Nem vallásfelekezet a zsidóság, hangoztatja s ezzel máris a leghatározottabban szembehelyezkedett kora hivatalos liberális közfelfogásával. Mi tehát a zsidóság? veti fel a kérdést. Véregység, külön faj, évezredek óta megmerevedett, állandósult jaji tulajdonságokkal, de mások erkölcsei, nemzeti hagyományai, sajátságos életfelfogása is egészen elkülöníti öt a többi európai néptől. Elkülönítik és elidegenítik olyan válaszfalakat emelve, amelyeket nem lehet lerombolni. A parazita életforma egyik legjellegzetesebb vonása a zsidóságnak, amely öntelten a civilizált társadalom erjesztő kovászának szeretné tartani és nevezni magát, holott inkább hasonlít ama botanikus nyelven cuseiitának nevezett parazita növényhez, amely önmagában egzisztálni nem tudván, a véleményeken mindaddig élősködik, míg azokat végképp kipusztítja". Istóczy kíméletlenül leleplezi ennek a parazitizmusnak sokféle megnyilvánulását és vigasztalanul sötét képet rajzol következményeiről. Megállapítja a zsidóságnak, mint különálló népegységnek jellegzetes vonásait, társadalmi és erkölcsi eszményeit és törvényeit, amelyek merőben ellentétesek más népek felfogásával. Rámutat a zsidó nép biológiai különválóságára. A leghatározottabban elutasítja a zsidósággal való mindenféle vérségi kapcsolat gondolatát. (Amely népfaj negyedfélezer évén túl meg tudta őrizni teljes elszigeteltségét és vértisztaságát, eredeti gondolkozásmódját, világnézetét, szokásait, úgy a teljes szabadság, mint az elnyomatás és üldöztetés századaiban, úgy állami együttlétében, mint a széles világon szétszórt állapotában... amelynek összevalósági érzete az emancipáció óta nemhogy nem apadt, de sőt dacára a látszatnak, a kaszt hatalmának kifejtésével még emelkedett... azon elemnek valaha lehető beolvasztása nem más, mint egy naipium desiderium vagy nevetséges utópia. Részletesen elemzi a zsidófélvéreknek, ezeknek a fajhibrideknek torz testi-lelki alkatát, társadalmi szerepét és nemzetbomlasztó munkáját. Faji képletüknél, lelki alkatuknál, társadalmi magatartásuknál fogva, joggal sorozza őket a zsidósághoz, ő használja elsőnek a "zsidó rokonok" fogalmát és kifejezést, utal mindjárt ezeknek káros és veszedelmes hatására, ők képezik az összekötő kapcsot a zsidó és nemzsidó társadalom közölt, ők az előkészítői tulajdonképpen mindenütt az újabb zsidóterjeszkedésnek. Istóczy kitűnően ismeri a zsidóság belső életéi is. Látja a zsidóságon belül mutatkozó különböző társadalmi és vallási törekvéseket. Találóan jegyzi meg, hogy ezek nem egymás ellen vonulnak fel, hanem egymást kiegészítik és együttesen szolgálják az örök és végső zsidó érdekeket és célokat. "Az ortodoxok és neológok, ez a két ellentétes árnyalat olyan, mint az ollónak két metsző ága, amelynek kiindulási pontja és célja egy, s amelyek minél jobban egy ellen törni látszanak, annál jobban érzi élüket a mi nyakunk. Az ortodoxok, mint az ős zsidó tradíciók hű letéteményesei, gondoskodnak arról, hogy a judaizmus eredeti alakjában és teljes vértisztaságában továbbra is fennmaradjon. Merev és az idegen elemeket sértő szokásaik megörökítésével gondoskodnak arról, hogy ama válaszfallal, amelyet a zsidók ősidőktől fogva önmaguk és az idegen elemek között húztak, ezeket maguktól a a jövőben is nemcsak távol tartsák, hanem a két elem közt eképpen mesterségesen ápolt antagonizmust és ellenszenvet, melyek elszigeteltségüknek főbiztosítékai, permanentiában tartsák." Az ortodoxia célja tehát a zsidóságon belül konzerválni, megőrizni az évezredes vallási, nemzeti hagyományokat és népi utánpótlásról gondoskodni. Ezzel szemben a neológ zsidóság feladata a befogadó népek társadalmi és nemzeti szokásaihoz alkalmazkodva, a politikai és gazdasági élet legelső vonalába nyomulni. A két zsidó típus, a két zsidó közösségforma egymást kiegészítve áll tehát egyazon cél szolgálatában.

Istóczy nem volt kétségben a felől, hogy milyen sors vár a magyarságra, ha nem védekezik az élősdiség inváziója ellen. Nagyon jól tudta, hogy a magyarságnak saját hazájában másodrendű, alárendelt szereppel kell majd megelégednie. Tudatában volt annak, hogy a zsidó terjeszkedés fokozódásával egyidejűleg egy ellenkező irányú folyamat, a magyarság lejtőre jutása indul meg. Miután a zsidókérdésnek megvannak a politikai, társadalmi, gazdasági vonatkozásai, ha eredményesen akarunk a zsidósággal szemben védekezni, úgy minden arcvonalon fel kell vegyük vele a küzdelmet. A törvényhozás feladata, megalkotni azokat a jogszabályokat, amelyek biztosítják a törvényes alapot ehhez a harchoz. A társadalom kötelessége a maga szervezett erejét latba vetni és paragrafusok holt betűjének érvényt szerezni. A társadalmi osztályok közül sok szó esik az arisztokráciáról, a proletariátusról, csak egyetlen egy rétegről, csak egyetlen egy kasztról nem hallunk soha egyetlen szót sem: a zsidóságról. Pedig ennél zártabb, idegenebb, összeforrottabb, egységesebb kaszt még sohasem volt, itt az ideje, hogy végre erről a kasztról is beszéljünk. A sokféle társadalmi jelenség mellett, mint amilyen a szociáldemokrácia, a plutokrácia, & liberalizmus, nem szabad figyelmen kívül hagynunk egy új, a 19. század egy másik nem kevésbé jellemző irányító és uralkodó eszméjét és törekvését, nevezetesen azt, amelyet röviden és egyszerűen judaizmusnak nevezhetünk. Mi is ez az új eszme, ez az új gondolat? Szorosan összefügg a liberalizmussal, ebből nőtt ki, ez fejlesztette ki. Lényege és hordozója a zsidóság, a gettóból kiszabadult és szétáradt zsidóság.

Maga a judaizmus, mint probléma évezredes, oly régi, mint maga a zsidóság. Szembe találták vele magukat Kánaán őslakói, az egyiptomiak, a görögök, a rómaiak, a germánok, a spanyolok, az új kor népei a 19. és 20. század egyformán. Tanai, eszméi és elvei a Tora és a Talmud fóliánsaiban, a rabbinikus irodalomban, Majmonidesz, Disraeli, Herzl és a zsidóság többi politikai, népi és szellemi vezéreinek írásaiban találhatók meg. A judaizmus legfőbb politikai, társadalmi szervezete a szabadkőművesség és a nemzetközi kapitalizmus. Ennek az eszményei, hagyományai, céljai érvényesülnek a modern kapitalizmusban, a marxizmusban, a zsidó eredetű szellem: mozgalmakban, tudományos elméletekben. A judaizmus érvényesül és hat mindenütt, ahol csak zsidók élnek. A judaizmus, mint életforma, elv, világnézet és program, kizárólag a zsidóság sajátja ugyan, de a befogadó népek sem tudnak szabadulni hatása alól. Amíg azonban a zsidóságra nézve a judaizmus létének és életének, múltjának, jelenének, jövőjének lényege, addig a befogadó népekre az elnemzetietlenedést, a belső szétbomlást, hanyatlást, az erkölcsi, társadalmi zűrzavart, tehát végveszélyt és megsemmisülést jelent. Amíg a zsidóság gettóba zárva élt és a judaizmus érvényesülése csak szűk körre szorítkozhatott, addig a befogadó népek létét és biztonságát nem fenyegette veszély. A gettóba zártság megszűnte után, a zsidóság szétáramlott városokba és falvakba, középosztály, polgárság és arisztokrácia egyaránt befogadta maga közé. Maga a zsidóság pedig ahelyett, hogy beleilleszkedett volna a nemzetek társadalmi, politikai, szociális és gazdasági kereteibe és megelégedett volna a számarányánál, erejénél és munkájánál fogva neki jutó szereppel, megszédülve az elébe táruló roppant lehetőségektől, az érvényesülés korlátlan távlataitól, szabad utat engedett lappangó, eddig elfojtott faji energiáinak, és vad iramban, nem válogatva az eszközökben és módszerekben, törtet előre. A gettóból kilépve, most egyszerre a hatalom ormán akarják magukat látni a zsidók. A zsidóság most úgy érezte, hogy a próféták és a szent rabbik írásaiban megjövendölt és eddig csak eldugott imaházak és zsinagógák félhomályában századok óta konok kitartással mormolt, szent szövegekben foglalt ígéretek közelednek a megvalósulás felé. Ezt hitte tudatosan, vagy ezt érezte öntudatlanul a zsidóság túlnyomó nagy része. A gettózsidóság judaizmusából lett az emancipált zsidóság pánjudaizmusa. Mind inkább ennek a rögeszmének hódolt a tizenkilencedik század zsidósága. Ennek meghirdetői voltak Heine, Disraeli, Marx és Rothschild egyaránt.

A pánjudaizmus feleleveníti a kiválasztottságról szóló évezredes szövetséget és a világuralomról szóló ígéretet. Ebben az egy kérdésben, félretéve minden ellentétet, megegyeznek ortodoxok, neológok, cionisták. asszimilánsok, hívők és ateisták. szocialisták és kapitalisták. A pánjudaizmus felzaklatta a zsidó kedélyeket, átforrósította a zsidó fantáziákat, az orosz, lengyel gettók szűk. zsúfolt sikátoraitól a City és a Wall Street bankpalotáiig. Világhódító erő és hatalom lett a pánjudaizmusból. Akaratából háborúk születtek és békék köttettek, válságok és forradalmak keletkeztek. A pánjudaizmus tulajdonképpen a zsidó imperializmus sajátságos kifejezésformája is megtestesülése. Ez is, mint minden más imperializmus, hódítani akar, hatalomra tör. De nem csupán a maga népi térségein, hanem messze túl ezen, országokra, világrészekre, sőt az egész világra ki akarja terjeszteni uralmát, amint az néki megígértetett. A zsidó imperializmus, a zsidóság faji jellegének megfelelően, elsősorban nem területi, katonai irányításra, hanem gazdasági és szellemi uralomra tör. A zsidó imperializmus irányítói nagyon jól tudják, hogy az a nép, amelyik elvesztette anyagi javait, földjét, házait, birtokait, bányáit, üzemeit, amelyik elvesztette szellemét, hitét, megvan fosztva nemzeti géniuszától, már meghódoltnak tekinthető, még ha látszólag politikai függetlensége és önállósága fenn is áll. A zsidó imperializmus fegyverei tehát nem a puska, a tank, a repülőgép, hanem az újság, a film, a színház, a börze, az álló és a mozgótőke. Ez a pánjudaizmus indult hódító hadjáratra az egyenjogúsítás után Magyarország ellen. Vele szemben hirdette meg az ellenállást, a harcot a hetvenes években Istóczy Győző. A pánjudaizmus ellen vívott politikai és szellemi harcát találóan antijudaizmusnak nevezi. Ezzel is hangsúlyozni kívánta, hogy az ő célja egyedül a judaizmus elleni küzdelem. Istóczy nem szívesen használta a német Wilhelm Maar által divatba hozott antiszemitizmus megjelölést, amely körül később oly sok zavar és félreértés támadt. Ha az általa alakított pártot egy ideig antiszemita párt néven ismerték is, ezt a címet csupán azért alkalmazta, mert a köztudatban a zsidóellenes törekvések megjelölésére benn élt már ez a fogalom. Az antijudaizmus sikerének első feltétele ezt is helyesen ismerte fel Istóczy, a tömegek öntudatosítása. Ezért folytatott szóval és tollal szüntelen és állandó felvilágosító munkát. Az antijudaizmus különben Istóczy felfogása szerint nem csupán politikai mozgalom, annyi felé kell harcolnia, ahány felől előre tör a pánjudaizmus, helyt kell állnia politikai, szellemi, társadalmi és gazdasági fronton egyaránt.

Istóczy azzal is tisztában volt. hogy miképp a pánjudaizmus egy világrészeket átfogó, az egész világ zsidóságát szoros egységbe záró törekvés, úgy az ellene való védekezés sem lehet csak egy nemzet ügye. Szorgalmazta a pánjudaizmus elleni harc nemzetközi megszervezését. A legjobban érdekelt nemzetek közös harci frontjának megteremtésén fáradozik. Teljes mértékben kivette részét az első nemzetközi antiszemita kongresszus megszervezéséből. Évtizedeken át ő és pártja szoros kapcsolatot tart fenn az osztrák, a német és a francia antiszemita pártokkal és vezetőkkel.

Meglepő világossággal felismerte a zsidókérdés megoldásának egyedüli helyes és célravezető módját. Abból indult ki, hogy a zsidósággal való együttélés lehetetlenség. Ha Európa népei békében és nyugalomban akarnak élni és tovább fejlődni, úgy minden álhumanizmust félretéve, minden liberális frázistól és előítélettől megszabadulva, akár beleegyezésével, akár akarata ellenére el kell távolítani életéből a zsidóságot. A zsidóság elkülönítésének és Európából való eltávolításának eszméje Istóczytól származik Nagy feltűnést kellett palesztinai beszédében, amelynek híre annak idején bejárta az egész világsajtót, felszólította a berlini kongresszuson résztvevő hatalmakat, hogy gyakoroljanak befolyást a török kormányra, Palesztinának zsidó telepítési célokra való átengedése érdekében. Istóczynak ez a javaslata a maga idejében nem részesült kellő figyelemben. A berlini kongresszuson résztvevő államok befolyásos zsidó delegátusainak figyelme inkább az oroszországi és romániai zsidók egyenjogúsításának kérdése felé irányult. Ki sejtette akkor, hogy a zsidók Európából való kitelepítésének eszméje egyszer mégis valósággá válik. Istóczy a palesztinai zsidó telepítés gondolatához mindvégig ragaszkodott. Nem ok nélkül említette évtizedekkel később, amikor már Herzlék és Nordauék mozgalma élénken foglalkoztatta a zsidó közvéleményt, hogy a cionizmus alapgondolata tulajdonképpen tőle származik.

Hallgassuk meg most magát Istóczyt, szóljon ő a judaizmus és antijudaizmus lényegéről:
"A zsidóság a pánjudaizmus csalképével szemei előtt képezi tehát a többi elemekkel szemben minden téren ama támadó elemet, amelynek pusztító árja a korszellem és az emancipáció által lerombolt védőgátak elenyészte óta, a részéről ügyesen felhasznált, általa telhetőleg szított antagonizmusban levő ezer meg ezerféle nemcsak ellentétes, de sőt ellenséges érdekek által megosztott nemzsidó társadalom terén feltartóztathatatlanul halad előre amely támadó elem szüntelen financiális zavarokkal sínylődő államok mintegy protektorátusának megszervezésével, a kormányok politikáját saját kasztja érdekében, tetszése szerint irányozza amely támadó elem a kezeiben mindinkább összegyűjtött kongó argumentumukkal mindennemű állami funkciót és társadalmi viszonyt átjárva, útjai elől többnyire minden akadályt elhárítani tud a amely támadó kaszt a vagyonnak megfelelő visszavezető csatornák nélkül kezei közt fokonként való összehalmozásával képezi ama tényezőt, amely a jelenlegi általános s érvényben álló nemzetgazdasági elveknek ad abszurdum vitele mellett, a vagyonaránytalanságnak napról-napra nagy dimenziókban való növelésével a proletariátus légióit teremti elő és így nem valami távoli jövőben beláthatatlan kimenetelű társadalmi és állami katasztrófák előidézésével fenyeget."
Harminc évvel később, amikor kísérletet lesz a megszűnt antiszemita párt feltámasztására, nagyjából hasonlóképp fogalmazza meg a zsidóveszély elleni küzdelem célját és lényegét. Az osztrák és a francia antiszemita párt sikerein felbuzdulva, ekkor még egyszer megkísérli életre kelteni a régi pártot. Sokezer példányban küldi szét felhívását. Bár kezdeményezése iránt volt érdeklődés, ahhoz mégsem elegendő, hogy egy országos pártot lehessen rá építeni. Istóczy kísérlete az ellenforradalomig az utolsó próbálkozás volt a magyarság önvédelmi harcának politikai megszervezésére.

"A magyar politikai élet sohasem fog nyugvópontra jutni mindaddig, míg a bevallott nyílt antiszemita irányzat a parlamentben újra kellőképp képviselve nem lesz." írta ebben a felhívásában.
Ezenkívül itt van a már-már nemzeti katasztrófa számba menő óriás mérvű kivándorlás, amely, ha továbbra is így tart, néhány évtized múlva tán több magyar lesz Amerikában, mint itthon az ősi hazában, ahol voltaképpen egy népkicserélődési processus folyik a mi vesztünkre. Ott van a földbirtoknak, az iparnak, a kereskedelemnek mindinkább idegen kezekre való jutása s az ügyvédi, orvosi, mérnöki pályákról mindinkább való leszorulásunk, úgyhogy a magyarság már-már úgyszólván a levegőben lóg a saját hazájában.
A szociálpolitikai pártszövetkezet (ez lett volna Istóczy új antiszemita pártjának neve) a zsidókérdést illetőleg elfogadja egyik programpontul az időközben világszerte szervezkedett cionizmus fő programpontját, amely a zsidó államnak Palesztinában való visszaállításában nyer kifejezést. " (Szociálpolitikai pártszövetkezet. 1909.)
1875-1909 Istóczy zsidóság elleni küzdelmének két határköve, a kezdet és a vég. Több, mint három évtizeden keresztül, sokszor egészen egyedül, mindig a legnehezebb körülmények között vívta ezt a harcot. Ha az a nagy áldozat, amit hozott, szemmel látható eredményekkel nem is járt, de ébren tartotta a magyarság egy részének lelkiismeretét, másrészt kialakította a magyar antijudaizmus politikai alapelveit és irányvonalait.


Élete.
Istóczy Győző régi, vasmegyei középnemesi birtokos családból származott. Magában hordozta ennek az osztálynak összes értékes tulajdonságait, de mentes volt hibáitól. Az a föld, az a táj, ahol családja gyökerezett, amely neki is szülőföldje volt, a honfoglaló magyarság egyik ősi, tisztán maradt, szívós, pompás hajtásának település területe. Józan, szorgalmas, kemény magyar fajta él ezen a földön. Az Istóczy család a megye egyik legrégibb családja. Győző édesapja korán elhalván, neveltetéséről sok szeretettel és odaadással édesanyja gondoskodott. Sok irányú érdeklődése és képességei már korán jelentkeztek. (Szépirodalom, zene, rajz, sport, nyelvek stb.) Elsősorban azonban a jogi és közgazdasági tudományok, a történelem és a politika érdekelték. Tanulmányai befejeztével, mint általában a megyei birtokos osztály fiataljai, közigazgatási szolgálatba lép. Tudásával, szorgalmával hamarosan sikerül elnyernie feletteseinek elismerését, pályáján gyorsan emelkedik. Ha közszolgálatban marad, bizonyára szép jövő vár rá. A hetvenes évek elején azonban zsidó részről közhivatali működésével kapcsolatban alaptalan hajsza indul meg ellene. Egy olyan hajsza, amelyből csak évek idegfeszítő küzdelme után sikerül szabadulnia. Ezek az évek és ezek az események döntően befolyásolták további magatartását, egész életútját. Figyelme a zsidóság felé fordul. Deák Ferenc biztatására kilép a közszolgálatból és az aktív politikára adja magát. Szülőföldjén a rumi kerületben Deákpárti, alkotmányjogi párti jelöltséget vállal. Miután a kerületben mindenütt ismerték, a család és a fiatal Istóczy közszeretetben állt, nagy szótöbbséggel meg is választották. Deák Ferenc közvetlen környezetéhez tartozott, aki nagyon kedvelte őt és nagy igyekezettel egyengette közéleti pályáját. Bemutatta Erzsébet királynőnek is.

Istóczy közjogi tekintetben, mint általában a nyugati vármegyék politikai vezető rétege, Ausztriával és az uralkodó házzal való kiegyezés és megbékélés mellett foglalt állást. Egész politikai pályája alatt hű maradt ezekhez az alapelvekhez. Ez a felfogás azonban nem politikai rövidlátás vagy elfogultság eredménye. Bár a kiegyezés híve volt, mindig sürgette a magyar szuverenitás teljes helyreállításai, az önálló vámterületet, a külön bankot és nemzeti hadsereget.

Képviselővé választása után Pestre költözött és itt élt egészen haláláig. Politikai munkássága egészen a fővároshoz kötötte. De ha tehette, ha kis szabad ideje volt, ha nyugalom után vágyott és pihenni akart, haza tért szülőfalujába, az öreg kúriába Dömötöribe. Éveken keresztül minden idejét képviselői, törvényhozói munkájának szentelte. Szorgalmasan látogatta az üléseket, mindig szoros kapcsolatban volt választóival, gyakran felkereste kerületét. A nyolcvanas évek elejétől kezdve nagy erővel látott az antiszemita párt megszervezéséhez. Az új mozgalomnak ő volt nemcsak a kezdeményezője, de a legnagyobb tekintélye, a lelke és mozgató rugója. Amikor később személyi okokból kilépett a pártból, az nemsokára fel is bomlott.

Ezekben az években a pártélet és a pártszervezés mellett nagyon lefoglalta őt havi folyóiratának, a 12 röpiratnak a szerkesztése, amely sokezer példányban jelent meg és az egész országban el volt terjedve. A lapszerkesztést mindig nagy gonddal és körültekintéssel végezte, minden apró-cseprő dolognak maga nézett utána. A nyolcvanas években megházasodott. Ebből a házasságból négy gyermek, három leány és egy fiú származott. Imre fia később, tizenhétéves korában, meghalt. Ez a haláleset nagyon megrendítette.

Rendszeresen és nagyon sokat dolgozott. Mindig tanult, tovább képezte magát. Hatalmas könyvtárában összegyűjtötte korának egész antiszemita irodalmát. Bár nem volt közlékeny természetű és inkább zárkózottnak látszott, akit barátságába fogadott, ahhoz közvetlen volt és megajándékozta bizalmával. Társaságban vidám csevegő. Antiszemitizmusa egyébként nemcsak politika jelszó volt nála, családját és egész környezetét ilyenné formálta. Óvakodott zsidókkal bármiféle kapcsolatba is kerülni. Mindennapi élete pontos idő és munkabeosztáshoz igazodott.

Az antiszemita párt bukása után ügyvédi irodát nyit. Ez a foglalkozás azonban nem az ő egyéniségének való. Zsidóktól szorongatott szegényebb ügyfeleinek dolgában ellenszolgáltatás nélkül jár el. Emberszeretetével, jóindulatával sokan visszaélnek, így aztán nem csoda, ha a végén irodájára ráfizet, ahelyett, hogy az jövedelmet hozna.

A 12 röpirat megszűnte után jogi és közigazgatási szaklapot ad ki. Ez a lap törvények és rendeletek tára volt, megfelelő magyarázatokkal. Egészen haláláig kiadta. Közben latinból fordított nagy gonddal zsidó tárgyú történeti munkákat. Megírja két füzetben is politikai visszaemlékezéseit. Drumonték és Luegerék sikereit látva, egyszer-kétszer megkísérli még nálunk is feltámasztani a politikai antiszemitizmust, de sikertelenül.

Sok csalódást és megpróbáltatást mért rá az élet, de keményen állta ezeket a csapásokat. Vigasztalást talált családjában, munkájában. Tiszta jellem és nagy akaraterő élt benne. Bár rendületlenül hitt eszméi és tanításai igazságában, abban, hogy egyszer szörnyű áron, egy nagy földindulás után eljön eszméinek beteljesülése, mégis különösen élete vége felé kimondhatatlanul fájt neki a közöny és a mellőzés, amely körülfogta. Utolsó írásában, Emlékirataiban keserűen jegyzi meg:
"A képviselőséggel meg az ügyvédséggel való felhagyás után hozzáfogtam irodalmi műveimnek az országban való terjesztéséhez, az előfizetés gyűjtéshez, megrendelés gyűjtéshez. Kénytelen voltam az előfizetés gyűjtéshez magam hozzáfogni, mert a magyar emberek rendszerint csak akkor vesznek, illetve rendelnek könyveket, ha eziránt őket személyesen felkeresik. Nyakamba kellett tehát vennem az országot s ezzel egy sziszifuszi munkát végeztem. Végeztem pedig álló tizenöt esztendőn keresztül. Más ember talán belebetegedett vagy éppen beleveszett volna ebbe a sziszifuszi munkába, én azonban végeztem anélkül, hogy tizenöt éven át csak egyszer is belebetegedtem volna. Ezen tizenöt év alatt pedig megjártam az egész országot, nem egyszer, de többször Árvától Orsováig, Pozsonytól Brassóig, Máramarostól Csáktornyáig, többnyire éjjel utazva a vasúton, ott alva is nem is, hogy nappal a dolgom után járhassak. De ezzel az óriási fáradsággal mégsem állott egészen arányban az anyagi eredmény, mert noha majdnem mindenki, akit csak megkerestem, ha csak tehette s nem félt az egyiptomiaktól (Istóczy véleménye szerint ugyanis a zsidók az egyiptomi páriák leszármazottjai), ami pedig igen sok esetben úgy volt, készséggel tett nálam megrendelést, az időmnek nagyrészét az ide-oda való utazgatás vette igénybe. Az anyagi eredmény tehát nem is volt teljesen kielégítő, a így a hiányt folyton az öröklött vagyonomból kellett pótolnom.

Az eddig elmondottakban ismertettem azt a rám most már minden tekintetben tűrhetetlen állapotot, amely állapotba az általam képviselt ügy is jutott. Ebben a sivár állapotban mi a teendő? Hát elsőben is véget óhajtanék vetni azoknak a folytonos utánjárással, utazgatásokkal, no meg még más egyebekkel is járó szertelen fáradalmaknak, amelyeknek immár 15 év óta ki vagyok téve a kiadványaimnak személyesen való terjesztése körül. Ezen a hazai nagyközönség segíthetne. Hiszen Isten kegyelméből immár a 69. életévemet élem a így bizony rám férne egy kevésbé hányatott élet.


Politikai szereplése.
Említettük már, hogy Istóczy Deák Ferenc biztatására lépett a politikai pályára, továbbá hogy egész közéleti szereplése alatt a közjogi kiegyezés hívé volt. A Deák-párt megszűnése, illetve beolvadása után ő is a szabadelvű párthoz csatlakozott. Egészen a nyolcvanas évek elejéig, ennek a kötelékébe tartozott. A tiszaeszlári bűntény és az orosz zsidóbevándorlás állandósulása miatt felzaklatott országos közhangulat nyomása alatt a képviselőházban lejátszódó összecsapások lehetetlenné tették számára, hogy továbbra is egy olyan pártnak legyen a tagja, amelyben zsidók is benn ülnek. Politikai barátai igyekeztek rábírni őt, hogy ne lépjen ki a szabadelvű pártból, elhatározása azonban megmásíthatatlan volt. Állásfoglalásában bizonyára nem kis része volt annak, hogy a törvényhozásban nem érezte már magát egészen egyedül. Különböző pártállású képviselők nyíltan is mellé állottak és helyeselték felszólalásait. Nagy megnyugvás lehetett ez számára és nagy mértékben fokozhatta önbizalmát, hiszen esztendőkön keresztül csak derűs és gúnyos közbeszólások kísérték beszédeit. Még az a nagy párt is, amelynek ő maga is tagja volt, fagyos közönnyel nézte vívódásait. 1882-ben Istóczy az országszerte megnyilvánuló és sokféle formában kifejezésre jutó zsidóellenes közhangulatból arra következtetett, hogy elérkezett az ideje a külön antiszemita párt megteremtésének. A szabadelvű és a függetlenségi pártból kilépő politikai barátai közreműködésével megalakítja az Országgyűlési Antiszemita Pártot. Belső viszályok a fokozódó külső nyomás és a kedvezőtlen általános politikai viszonyok következtében, az antiszemita párt néhány esztendei kemény helytállás után felbomlott. Az 1884. évben tartott képviselőválasztások nem hozták meg a remélt eredményt. Főként azért, mert hiányoztak a pártszervezetek, nem volt a pártnak sajtója, nem rendelkezett elegendő anyagi erővel és nem volt megfelelő számú képviselőjelöltje. Másrészt felvonult ellene az egész hivatalos közigazgatási szervezet, a zsidóság hatalmas tőkeereje, a hazug sajtópropaganda. A függetlenségi és a szabadelvű párt pedig hallgatólagos választási megegyezést kötött az antiszemita párt ellen. Minden olyan kerületben, ahol antiszemita jelölt lépett fel, a két nagy párt közül csak az egyik állított jelöltet, ahol pedig ez nem volt keresztülvihető, ott a pótválasztáson támogatták egymást a szabadelvűek és a függetlenségiek. Ilyen körülmények között az eredmény nem lehetett kétséges. Az antiszemita párt vezető egyéniségei bekerültek ugyan a parlamentbe, de a párt képviselő tagjainak száma oly kevés volt összesen tizenhét, hogy nagyobb parlamenti akciók kezdeményezéséről már eleve le kellett mondaniuk.

Istóczy és vele együtt pártja talán akarata ellenére szerencsétlen módon élesen szembe került korának két vezető magyar politikai egyéniségével. Kossuth Lajossal és Tisza Kálmánnal. Kossuth bizonyára nem tudta megbocsátani Istóczynak, hogy a közjogi kiegyezés hívének vallotta magát. A függetlenségi pártnak küldött választási üzeneteiben bár elismeri, hogy van zsidókérdés és a zsidóság további bevándorlását meg kell akadályozni, mégis Istóczy és az antiszemita párt ellen foglal állást. Kossuthnak ezt az állásfoglalását a többnyire zsidó irányítás alatt álló függetlenségi irányú budapesti és vidéki lapok kiemelve és felnagyítva vitték olvasóik elé. A hatás természetesen nem maradhatott el.

Tisza Kálmán viszont meggyőződéses, őszinte zsidóbarát volt. akinek közvetlen környezetében és legbensőbb tanácsadói között is voltak zsidók. Nemcsak nem tudta megérteni Istóczyt, de gyűlöletet érzett iránta. Érezte benne a nagy és veszedelmes politikai ellenfelet, sokszor talán maga is érezte igazságainak meggyőző, lenyűgöző erejét, azonfelül Istóczy zavarta politikai elgondolásait, megnehezítette a nemzetközi zsidó pénzemberekkel folytatott, államkölcsönökre vonatkozó tárgyalásait. Tisza olyan mély elfogultsággal és ellenszenvvel nézte Istóczyék kísérleteit, politikai szervezkedésüket, hogy semmiféle eszköz alkalmazásától sem riadt vissza, ha azzal elérhette megsemmisítésüket.

Pártjának gyenge választási eredménye Istóczyt nagyon elkedvetlenítette. Bántotta őt az is, hogy a "párton belül a függetlenségi és a kiegyezési csoport között állandósultak a súrlódások. Kilépett az általa alapított pártból és néhány meghitt barátjával minden tekintetben egységes elvi alapon álló, új antiszemita pártot alakított. De ez a kísérlet sem járt sikerrel. Lassan visszahúzódott a közéleti szerepléstől. Egyénileg mindvégig kitartott politikai programja mellett. Hirdette az antijudaizmust és az ezzel összefüggő szociális és közgazdasági programot.


A 12 röpirat.
1880 őszén néhány budapesti és vidéki napilapban előfizetési felhívás jelent meg. A felhívás bejelenti, hogy a közeljövőben Budapesten 12 röpirat címen havonta megjelenő politikai, társadalmi, közgazdasági közlöny indul meg Istóczy Győző szerkesztésében. A szerkesztő személye nyilvánvalóvá tette, hogy itt milyen irányú sajtóvállalkozásról van szó. Istóczy már régebben tisztában volt azzal, hogy eszméi és tanításai csak szűk körre szorítkoznak mindaddig, amíg valamilyen sajtószervet nem teremt, amelynek közvetítésével a nagy tömegekhez szólhat. Ezért indította meg 1878-ban Jövőnk című hetilapjai, amelyet azonban néhány hónap múlva az érdeklődés hiánya miatt meg kellett szüntetnie. Négy évvel később már óvatosabb volt, csak havi folyóirattal próbálkozott. Vállalkozása ezúttal sikerrel járt. Az előfizetési felhívás kibocsátása után néhány héttel már annyi előfizető jelentkezett, hogy a lap megindítása kifizetődő vállalkozásnak látszott. Ettől kezdve tizenkét esztendőn keresztül minden hónap közepén pontosan megjelent a 12 röpirat új száma. Alcíme később antiszemita, majd antiszemita pártközlöny lett. Utóbb az alcím el is maradt. Az új folyóirat célja első számától az utolsóig az antijudaista eszmék népszerűsítése. Istóczy aránylag ritkán írt lapjában (cikkei legtöbbször név nélkül jelentek meg), átengedte a teret munkatársainak. Esztendők során számos igen értékes és még ma is jól hasznosítható cikk és tanulmány jelent meg a lapban a zsidóság múltjáról, lelkiségéről, vallási eszméiről, törvényeiről, hagyományairól. Egyik-másik cikk valóságos szaktanulmány. A legtöbb cikk természetesen a magyar közviszonyokat tárgyalja, kíméletlenül támadja bűneiért és mulasztásaiért a kormányt, az uralkodó pártokat és az egész rendszert. Számos cikkíró foglalkozott a zsidóság társadalmi és gazdasági terjeszkedésének eszközeivel és módozataival. Legtöbbször nyers őszinteséggel és kíméletlenül rámutatnak a zsidóság diadalmas előrenyomulásának és érvényesülésének igazi okaira. Bemutatunk itt kivonatosan egyet a 12 röpirat cikkeiből:

"Tagadhatatlan, hogy a hová a zsidóság befurakodik, mindenütt mételyező, szétbomlasztó elem. Föl kell említenem, hogy a mi kedves zsidó védőink többnyire olyanok, kik az 1867-73 közötti lázas geschäft időszakban per fás et ne fás jó konchoz jutottak s kiknek moráljuk abban kulminál, hogy a föld minden államában fölhasználták a szemesek a dagályos üzlethullámzást s hogy egy megindult árral szemben úszni dőreség, ezek azt hirdetik, hogy legyünk mi is élelmesek, különösen az ipar és kereskedelem terén, ne engedjük azt át a zsidóságnak.

Nem is az a legborzasztóbb a zsidókban, hogy élelmesek, hogy lótnak-futnak a haszon és keresmény reményében, a legbántóbb amaz erkölcsi érzék hiánya, hogy előttük, ha érdekük kívánja, nincs semmi szent, semmi tiszteletreméltó. Avagy jut-e eszébe a zsidónak, aki az egyszerű, de romlatlan erkölcsű faluba telepedett, mikor az asszonyt hiúságra számítva csipkék, szalagok s selyemkendők s egyéb fényűzési cikkekkel a fiatal asszonyt oda viszi, hogy azokért búzát, kukoricát, zsírt, szalonnát kihord, jut-e eszébe, hogy e nő erkölcsi világát dúlja föl s családi békéjét, boldogságát rabolja el, vagy akkor, ha a férfit biztatja, kínálja olcsó, hitelbe adott pálinkájával, s később azt dologtalanná, iszákossá téve, vagyonilag és erkölcsileg tönkre juttatja, zavarja-e álmát a lelkiismeret furdalása. Talán soha. Ő élelmes, ő gyarapodik, kis batyuval kerül a faluba, mint rongyszedő, most háza, szatócsboltja van, regálé, fogyasztási adó és földbérlő, maholnap virilista nemcsak a községben, de a megyénél is, fia már tudományos pályára lépett, gimnáziumban tanul, melyet nagy áldozattal valamely keresztény hitfelekezet tart fenn, nemsokára orvos, ügyész, talán járási vagy törvényszéki bíró lesz. ezalatt a falu, amelyben az apa a vagyonát szerzi, anyagilag, erkölcsileg elpusztul s amit az apa még el nem élelmeskedhetett, azt majd elperli a fia." (A humanizmus és a zsidókérdés I. évfolyam, 7. füzet.)
Néhány mondat egy másik cikkből:

"A szabadság, egyenlőség és testvériség küzdelme a lelkiismereti és politikai szabadságért vívott harcok lezajlásával még nincs befejezve. A minden kasztok legkizárólagosabbika, amely az emberiség többi tagjával minden egyezkedést, azokhoz minden közeledést a legkonokabb makacssággal visszautasít, amely önzésében annyira megy, hogy a kebelén kívül eső emberekkel nemhogy testvériséget és egyenlőséget nem akar, de azokat még embereknek sem ismeri el s azokat nemhogy szabadságban, emberi jogokban részesíteni nem kívánja, de azok rabszolgaságra vetésére, erkölcsi és fizikai megsemmisítésére törekszik, s ezek ellenében tagjainak mindennemű gazság és bűn elkövetését nemcsak megengedi, de megparancsolja; azon kaszt, mely kizárólag maga számára vindikál minden jogot és az egész földkerekségnek és a földkerekség minden javainak kizárólagos bírására vágyik, ez a kaszt nemcsak érintetlenül fenn áll, de sőt, uralja a világot. E kaszt a szabadság, egyenlőség és testvériségnek nemcsak legengesztelhetetlenebb, leghalálosabb és leghatalmasabb, de legveszélyesebb ellensége is. A legveszélyesebb pedig azért, mert alattomos és álnok. mert álarcot visel, mert színlelt szabadelvűség báránybőrébe rejti farkas tagjait s pusztításait többnyire a törvényszerűség látszatával űzi s míg kezei mindenféle gazságokat követnek el, szájáról a humanitás és emberszeretet szép szavai áradoznak, gaztettei szabad űzhetését a jogegyenlőség és a szabad vallásgyakorlat nevében követeli s ha pusztító munkájában gátolni akarod, szabadelvűtlen reakcionáriusnak, bigott fanatikusnak bélyegez s ha bűneit leleplezed, a világ fülét repeszti be a türelmetlenség és üldözés miatti jajveszékelésével. E kaszt emberei épp oly ügyesen tartják társadalomellenes céljaik és törekvéseik felől homályban az embereket, mint amily ügyesek úgy az egyes embereknek, mint testületeknek és a sajtónak maguk iránt kedvezőre hangolásában, lekötelezésében, gyakran megvesztegetésében és az ily lekötelezettek kihasználásában s általuk a zsidó szofizmák, zsidó eszmék és világnézet forgalombahozásában."

A 12 röpirat népszerűségére jellemző, hogy Tisza Kálmánék ismételten a folyóirat betiltására határozták el magukat, de szándékuk végrehajtására sohasem került sor. A lap cikkírói többnyire álnévvel szerepeltek. A 12 röpiratnak állandó rovatai is voltak. Ezek egyikében a legújabb hazai és nemzetközi híranyag kapott helyet. Érdekes rovat volt az, amely a külföldi antiszemita lapokból közöl szemelvényeket. A magyar és az idegen antiszemita könyvekből és röpiratokból mindig részletes szemelvényeket találunk a lapban. A magyar antiszemita képviselők parlamenti beszédeit legtöbbször egész terjedelmében megtaláljuk a 12 röpiratban. Erre már csak azért is szükség volt, mert a sajtó legnagyobb része vagy teljesen elhallgatta ezeket a beszédeket, vagy csak egészen rövid kivonatban közölte. Az olvasók hozzászólásai és tudósításai mindig helyet kaptak Istóczy folyóiratában. Amíg az antiszemita párt fennállott, a 12 röpirat is nagy olvasótáborral rendelkezett, a párt megszűntével a lap iránt is megcsappant az érdeklődés. Az utolsó évfolyamra 1892-ben már csak ötven előfizető jelentkezett és így nem maradt más hátra, mint beszüntetni a lapot. A 12 röpirat a maga idejében felvilágosító munkájával fontos hivatást töltött be, a benne összegyűjtött anyagnál fogva pedig mindenkor becses kútforrása lesz a nyolcvanas évek antiszemita mozgalmaira vonatkozó kutatásoknak.


Istóczy nemzetközi kapcsolatai.
A zsidókérdés lényegét felismerve. Istóczy nagyon jól tudja, hogy végleges megoldásról csak akkor lehet szó, ha a legjobban érdekelt államok közös akarattal igyekeznek valamilyen célravezető tervet megvalósítani. Ezért kereste a külföldi rokonmozgalmakkal a kapcsolatokat. Munkássága és személye ezekben a külföldi körökben általánosan ismert volt és nagy megbecsülésnek örvendett. Az osztrák és német antiszemita szervezetek ismételten felkeresték őt üdvözlő átirataikkal, leveleikkel és sürgönyeikkel.

A berlini antiszemita liga 1880 október 15-én a következőket írja Istóczynak:
"A tisztelettel alulírt Antiszemita Ligának Berlinben van szerencséje Uraságodnak a mindnyájunk iránt ellenséges szemita betolakodók ellenében kifejtett erélyes működéséért legteljesebb elismerésünket és köszönetünket nyilvánítani.
Miként az önök szép hazájában, úgy nálunk Németországban is nőttön nő azon férfiak száma, akik ezen közös ellenség ellen minden eszközzel küzdeni el vannak határozva. Küzdjünk és győzzünk egymással karöltve. Quod Deus bene vertat!

1882 július 18-án a Socialer Reichsvercin a következő átiratban üdvözli Istóczyt:
"Az európai szellem fáradhatatlan, bátor előharcosának, aki szembeszállt a modern zsidóság hatalmával, Európa első törvényhozójának, akinek volt bátorsága rámutatni egy parlamentben arra a fenyegető romlásra, amely a zsidóság részéről fenyegeti a modern civilizációt, a berlini Socialer Heichsverein az 1882 július 18-án tartott nagygyűlés megbízásából a legteljesebb nagyrabecsülését és mélységes tiszteletét fejezi ki."
Az antiszemita irányú osztrák, német és francia lapok is gyakran foglalkoznak Istóczyval és pártjával.

A Deutsche Reichszeitung 1880 január 1-én hosszabb cikket írva a zsidókérdésről megállapítja, hogy a zsidókérdést legelőször Istóczy Victor képviselő pendítette meg 1875 április 8-án elmondott interpellációjában. Ettől kezdve Istóczy újra és újra felveti a zsidókérdést a magyar parlamentben, amely kérdés közben egész Európát bejárta. Hasonló értelemben ír a Das Deutsche Volkszeitung 1880. évi április 2-iki száma. A Berliner Ostend Zeitung 1882 március elején ugyancsak hosszabb cikkben méltatja Istóczy munkásságát, egyebek között megállapítja, hogy még csak néhány évvel ezelőtt zsidókérdésről szó sem volt s tulajdonképpen csak egy országban volt egy ember, értjük itt a magyar Istóczy Győzőt, aki az országgyűlésen a mai zsidóság közveszélyességére utalt, ma Németországban. Ausztriában, Romániában, Oroszországban, s legújabban Amerikában és Franciaországban is látjuk kisebb-nagyobb mérvben ama mozgalmat, mely a zsidóknak Európából való küllebbeztetésével fog végződni.

Egy másik osztrák lap ezeket írja Istóczy szerepéről: "Már 1875-ben, amidőn Német és Oroszországban nem ismertek zsidóellenes mozgalmat, Istóczy az egyetlen volt, aki ama veszélyekre figyelmeztetett, amely a zsidóuralom részéről a népeket és a művelődést fenyegették. Akkor őt csak ábrándozónak nevezték, a zsidók pedig szánakozva tekintettek le rá, ma, amikor a veszély már nagy és mindenki által látható és felfogható, ma már zsidófalónak mondják.

Istóczy nyilatkozatai ismételten megjelentek német és francia lapokban. Budapesten járt külföldi laptudósítók több ízben felkeresték és hosszú cikkekben számoltak be a társaságában töltött időről. Henricivel és Drumonttal, a német és francia antiszemiták vezetőivel állandó levelezési viszonyban volt. A berlini antiszemita vezetők hálájuk és elismerésük jeléül 1880-ban díszes söröskancsót küldtek három bilikonnal Istóczynak, a következő felirattal: "Dem braven Herrn Victor Istóczy dem Helden wider Israel, der dankbare Deutsche. Berlin, 1880." Edouard Drumont, a francia antiszemita mozgalom vezére is nagyra becsülte Istóczy munkásságát. Elismerése jeléül világszerte ismert munkájának, a La Francé Juivenek dedikált példányát és fényképét küldte meg, a következő szavakkal: "A Victor Istóczy le courage ux champion de la lutte antisemitque-témoignage de cordiale sympathie."

Ezek a külföldi kapcsolatok később, amikor a magyar antiszemita párt felbomlott, az osztrákok viszont uralomra kerültek és a franciák is megerősödtek, lassan megszűntek.


A drezdai első nemzetközi antiszemita kongresszus.
A 12 röpirat 1882. évi június 15-iki számában egy rövid kis közlemény arról számolt be. hogy az európai antiszemitizmus vezérférfiainak már régóta táplált kedvenc eszméje egy nemzetközi antiszemita kongresszus létrehozása a megvalósuláshoz közeleg. Előkészületek folynak ugyanis arra nézve, hogy folyó év szeptember havában Drezdában egy ilyen kongresszus hívasson egybe. Ezen az értekezleten az érdekelt államok antiszemita vezérférfiai a további egyöntetű eljárás módozataiban állapodnak majd meg. A folyóirat következő száma bejelenti, hogy a magyar antiszemita mozgalmat Drezdában Istóczy és Ónody országgyűlési képviselők fogják majd képviselni, akiken kívül még mások is részt vesznek a tanácskozásokon. A 12 röpirat felhívja olvasóit, hogy aki teheti, jöjjön ki a drezdai értekezletre. "Oly kiváló szerepet visz e pillanatban az antiszemita mozgalom terén Magyarország, hogy már ez okból is hazánk nemzetközi állásáról, nemzetünknek az európai népek koncertjében őt joggal megillető szerepéről való lemondással egyértelmű lenne az, ha tekintélyes számban nem jelennénk meg Drezdában, ahol a legújabb események folytán mindenkinek szeme mirajtunk, magyarokon fognak függeni s ahol ekként mi, magyarok hivatva leszünk döntő szerepet vinni. Volte a török világ s a félhold elleni százados küzdelmünk előtt és után valaha hazánk történelmében ehhez hasonló eset, ahol a magyar nemzet hivatva lett volna a művelt európai nemzetek élén az európai kultúra érdekében vívott nemes küzdelemben a vezérszerepet vinni? Emelkedjünk tehát a helyzet színvonalára és jelenjünk meg tömegesen Drezdában, azon a földön, ahol szabad a szó nekünk, antiszemitáknak is és ahol lelkes elvbarátok várnak a mi üdvözlésünkre.
Fel tehát Drezdába!

A kongresszus lefolyását a magyar kiküldöttek jelentős szerepe miatt a következőkben részletesen ismertetjük. A meghívó szó szerint a következőképp hangzott:
Budapest, 1882 augusztus 10. Tisztelt elvtárs! A zsidóellenes mozgalom legközelebbi céljainak, valamint annak a bizalmas megbeszélésére mik legyenek azon utak és módok, amelyeik választandók a célból, hogy a zsidóság állása ellen a magas financiában, úgy mint a kereskedelemben, a mezei gazdászatban úgy, mint a kézműiparban, a politikában úgy, mint a községi viszonyokban, a sajtóban úgy, mint a művészet és tudomány terén nemzetközileg sikeresen küzdhessünk alulírottak önt, t. elvtárs f. évi szeptember 11-ére, hétfőre. Drezdába, a Helbig-féle Elbe helyiségek fehér termébe ezennel tisztelettel meghívjuk. A szíves jelentkezést Magyarország részéről Budapesten kérjük eszközölni. Ezen meghívó igazolványul is szolgál és kívánatra az illető bizottsági tagoknak előmutatandó.

1882 szeptember 8-án az osztrák államvaspálya reggeli gyorsvonatával Budapestről elindultak Ónody Géza és Islóczy Győző országgyűlési képviselők, továbbá Gramm Szilveszter földbirtokos Biharból, Bárczay földbirtokos Szabolcsból, dr. Günther Antal, a Pesti Napló különtudósítója, Olsavszky Lajos kir. táblai tanácsjegyző. az Egyetértés különtudósítója. Pozsonyban csatlakozott a társasághoz Simonyi Iván országgyűlési képviselő is. Pozsonyban egyébként mintegy háromszáz főnyi tömeg várta az utasokat, illetve kísérte ki az állomásra Simonyi Ivánt. A Drezdába utazókat Okolicsányi György ügyvéd üdvözölte s erre Istóczy válaszolt. Részben vasúton, részben hajón folyt tovább az utazás. Szeptember 10-én délután három órakor érkezett a társaság Drezdába, ahol népes küldöttség várta és fogadta az érkezőket. Aznap este volt az ismerkedési estély a Helbig-féle vendéglő nagytermében. Az elnöki emelvényen, babérbokrok között állt Ferenc József, Albert szász király és Vilmos császár mellszobra. A teremben feltűnő helyen ki volt függesztve Solymosi Eszter majdnem életnagyságú képe, amelyet Ábrányi Lajos festett és Ónody Géza hozott magával. A magyarok itt találkoztak külön érkezett honfitársaikkal és pedig de Pottere nyug. alezredessel, Eördögh Lajos földiparüzlet tulajdonossal és B. T.-vel Budapestről. Este 9 órakor már mintegy 200 vendég tartózkodott a nagyteremben. Az összehívó bizottság elnöke, Pinkert Waldegg előbb a szász király köszöntötte, majd a magyar kiküldötteket, akik közül Istóczy köszönte meg az üdvözlést, szíves szavakkal. Másnap délután a kongresszus résztvevői különhajón kirándultak Drezda környékére, a magyar vendégek tiszteletére a zenekar ismételten eljátszotta a Rákóczi indulót. A kirándulóhelyen pedig, Istóczy óhajára, Henriciék bemutatták a szalamander dörzsölést. Még aznap este, a következő nap megnyitandó kongresszus előkészítéseként társas értekezlet volt, amelyen Simonyi Iván tartott előadást a zsidókérdésről. Még együtt volt a társaság, amikor megérkezett este 11 órakor Berlinből Stöcker Adolf német császári udvari lelkész. Az őt üdvözlő beszédre válaszolva Stöcker hangoztatta, hogy véget kell vetni ama kárhozatos törekvéseknek, amelyek a társadalmi szervezőiét alapjaiban megingatják, amelyek lábbal tapodják a legnemesebb eszményeket s amelyek előtt nincs más érdek, mint haszon és nyereség, nem válogatva az eszközökben, melyekkel ez elérhető. A kizsákmányolás elvének nem szabad diadalmaskodni. Fel munkára, Uraim.

Szeptember 11-én délelőtt fél tizenegykor kezdődött a kongresszus tulajdonképpeni tanácskozása. A vezető személyiségek előzőleg megbeszélést tartottak s ezen megállapodtak a tanácskozások munkarendjében, megegyeztek az elnökség összetételére nézve. A kongresszus elnöke Bredow, alelnöke Simonyi Iván magyar kiküldött lett. Már az első felszólalások nyomán kifejezésre jutott a két eltérő német antiszemita irányzat közötti ellentét. Förster és Henrici hangoztatták, hogy nincs más megoldás, mint a zsidók eltávolítása. Bármily szigorú törvényeket is hozunk a zsidók ellen, azok mégis képesek lesznek túlsúlyra vergődni. Nem erőszakos kiűzésről, hanem törvényes eltávolításról van szó.
Ezután Istóczy szólalt fel és hosszabb beszéd kíséretében benyújtotta a keresztény népekhez és kormányaikhoz intézendő kiáltványt, elfogadásra ajánlva azt. Figyelmeztette az értekezletet, hogy a rendelkezésre álló rövid két nap alatt kézzelfogható eredményekre kell törekedni. Miután az értekezlet a zsidókérdés szakértőinek gyülekezete, véleménye szerint/egyik legfőbb kötelessége, de egyik legszebb feladata is, hogy szózattal forduljon azokhoz az államokhoz, amelyeket a zsidó hatalom elnyomással fenyeget.

Istóczy kiáltványa ügyében csak a következő nap, szeptember 12-én hozott határozatot a kongresszus, egyhangú helyesléssel elfogadva azt, sőt elnök indítványára a kongresszus résztvevői háromszoros hoch-hal köszönték meg Istóczynak és a magyar kiküldötteknek a munkáját. Henrici javasolta, hogy Istóczy kiáltványát az összes európai kormányoknak és a hírlapoknak is küldjék meg, a világ legnagyobb zsidólapjában, a Timesben pedig, ha közölni nem akarná, úgy hirdetés alakjában kellene közölni, pénzért bizonyára felveszi, Hentschel szerint a manifesztumot az egyes országok parlamentjeinek is meg kell küldeni, Olsavszky Lajos indítványozza, hogy az északamerikai lapoknak is küldjék meg, végül Bismarck Ernő javasolja, hogy a manifesztum ne csak az újságokban közöltessék, hanem röpirat alakjában is kiadassék és a nép között terjesztessék. A kongresszus ezután még elhatározta, hogy az ügyek további vezetésére állandó bizottságot küld ki és egy nemzetközi antiszemita folyóiratot próbál létrehozni.

A kongresszus befejező napján, szeptember 12-én este 8 órakor a drezdai német reformegylet előadóestet rendezett, mintegy kilencszáz főnyi tömeg részvételével. Az est főelőadója Ónody Géza magyar képviselő volt, aki a tiszaeszlári esetet ismerteti a hallgatósággal, annak meg-megújuló, zajos tetszésnyilvánítása közölt. A tömeg kívánságára Istóczy is felszólalt: "Amikor 1875-ben reformeszméimmel első ízben felléptem, elsősorban német férfiak voltak azok, akik barátságos levelekben buzdítottak kitartásra azon az úton, amely végül is a mai naphoz vezetett." Hogy a sok támadás, a sok ellenség dacára kitartott céljai mellett, abban jelentős részük van német elvtársainak, akik bátorították őt. Hogy célhoz jussunk, továbbra is bátorságra, kitartásra, és ha kell, önfeláldozásra is szükség van. Küzdjünk tovább egyesülten, kettőzött buzgalommal ügyünkért, amely a művelődésnek és a civilizációnak, az emberiségnek ügye.


Gazdaságpolitikus.
Nem lenne teljes a kép, amelyet Istóczy Győzőről megrajzolni törekedünk, ha nem szólnánk legalább röviden, külön gazdaságpolitikai nézeteiről, elveiről és törekvéseiről. Ezen a téren is éppúgy szembehelyezkedett kora uralkodó felfogásával és dogmáival, mint a zsidókérdésben. Antijudaizmusa nyilván szorosan összefüggött gazdaságpolitikai elveivel. Ez nyilvánvaló is, hiszen a zsidóság elsősorban gazdasági vonatkozásban hódította meg az országot. És éppen uralkodó közgazdasági elveink, rendszerünk és törvényeink készítették elő a zsidóság rohamos térnyerését. Közgazdasági tehetetlenségünk következtében jutott az ország államcsődbe, terjedt el a társadalmi nyomor, az elszegényedés és a kivándorlás. A nemzetépítő közgazdasági program hiányzott legjobban a tiszakálmáni korszak életéből. Istóczy kezdettől lógva a legélesebben szembe fordult a manchesterizmussal. amelynek elvei és tanításai uralták a közgondolkodást. Ostorozza a mozgótőkét, az arany és börze uralmát, elítéli ezek kedvezményezését. Ismételten rámutat a szabad verseny alkalmazásának kiábrándító társadalmi következményeire. Legutolsó parlamenti beszédében is ezekkel a közgazdasági kérdésekkel foglalkozik. A dolgozó osztályok évről évre mind jobban eladósodnak. aki teheti, kivándorol, ugyanakkor az ú. n. káros elem szemlátomást szaporodik. Ezzel a hanyatlással, pusztulással szemben, amely a magyar nemzet legegészségesebb elemeit, a magyar államot ezer éven át annyi viharok közepette fenntartott társadalmi osztályokat fenyegeti, nem látjuk sehonnan sem jönni az orvoslást. A képviselőház valamennyi pártja szent szabadelvűségben leledzik. Ami nálunk uralkodik, annak semmi köze a valódi liberalizmushoz, nem egyéb ez, mint börzeliberalizmus, amelynek lényege a termelő néposztályok kizsákmányolása kevesek előnyére. Mindennek pedig fő oka, hogy a képviselőházban csak politikai pártok vannak s ezeknek csak politikai programjuk van, nincs azonban szociálpolitikai és közgazdasági programjuk. Vagy ha mégis van ilyen, úgy ez a manchesteri liberalizmus, amelynek vezérelve laisser passer, laissez fairé, aki bírja marja, más szóval az állam ne törődjék a társadalommal és ennek gazdasági életével. A nemzet azonban joggal követel képviselőitől egészséges társadalmi politikát, követel egészséges közgazdasági és agrár politikát, amely a magyar államot fenntartó termelő néposztályokat meg tudja óvni a végleges elkallódástól. De ki kezdeményezzen nálunk ilyen szociálpolitikát és közgazdasági politikáit. Politikusainknak és államférfiainknak nincs bátorságuk semmi olyat sem tenni, ami az uralkodó börzeliberalizmussal ellenkezésbe juthat Félnek attól, hogy a börzeliberalizmus szócsövei, a börzeliberális hírlapok kimondják rájuk a nagy cheremet és ők politikailag lehetetlenné lesznek téve. Elsősorban egészséges agrárpolitikára lenne szükségünk, hogy a magyar gazdát a nemzetközi nagytőke foszthassa meg földjétől, a magyar gazda ne választasson el földjétől, annak az agrárpolitikának alapelvei: először a kisbirtokra is kiterjedő birtokvédelem, nagyszabású telepítési rendszer, a mezőgazdasági hitel és a szövetkezeti ügy megszervezése, a gabonaügynökök és gabonakereskedők üzelmeinek kiküszöbölésére kiépítendő a közraktárrendszer, a hadsereg ellátásából és felszereléséből teljesen ki kell kapcsolni a közvetítő kereskedelmet, új mezőrendőri törvény alkotandó, a vadászati törvény pedig messzemenő módosításra, szorul, mert a vadak országszerte nagy kárt okoznak az ültetvényekben stb. (1891 december 9.).

Hány eredeti ötlet és javaslat van csak ebben az egy beszédben? A felvetett intézkedéseket az ország mérhetetlen kárára többnyire csak évekkel, évtizedekkel később alkották meg. De Istóczy nem elégedett meg, egy új, a dolgozó társadalom érdekeit szolgáló helyes közgazdasági politika alapelveinek körvonalazásával. Az ország egyetemes érdekeit szolgáló közgazdasági elgondolásait esetről esetre nagy alapossággal külön hosszabb beszédben is megindokolta.
Már 1875-ben kifejtette az országban lévő sok magánvaspálya állami tulajdonba vételének szükségességét és az egységes magyar állam vasúti hálózat megalkotásának nagy fontosságát. Baross Gábor csak húsz évvel később vitte keresztül ezt a nagyjelentőségű reformot. Abban az időben, amikor a magángazdaság szabad érvényesülésének biztosítása volt a legfőbb elv, Istóczy elveit és javaslatait érthetetlen különcködésnek tekintették. Ez azonban egyáltalában nem zavarta Istóczyt abban, hogy korát jóval megelőző gazdasági és szociális programját ki ne fejtse.

"Álláspontom megjelölése céljából szükségesnek tartom mindenekelőtt kijelenteni, hogy én elvben feltétlen az államvaspályarendszer híve vagyok és szilárd meggyőződésem az. hogy a vaspályakérdésnek nemcsak nálunk, hanem általában is egyedül kielégítő végleges megoldása az leend, ha az állam idővel minden vaspályát magához váltani és kezelni fog. Én a vaspályát a postával és távirdával egy és ugyanazon szempontból tartom megbírálandónak. Valamint ezek, úgy a vaspálya is, oly mélyen belenyúlnak az állam és a társadalom életébe, azok politikai, gazdászati és szociális tekintetben oly döntő szerepet játszanak napjainkban, hogy azokat egyes társulatoknak és érdekkonzorciumoknak önkényére bízni egyértelmű az állam állal legfontosabb feladatai kockáztatásával. Véget kell vetni annak az állapotnak, hogy 140 és fél mérföld magyar királyi állami vaspályát kivéve, összes vasutaink magántársulatok kezelésében legyenek. Ma talán szokatlanul és különösen hangzik mindaz, amit Istóczy a vasút államosításról elmondott, abban az időben azonban kétségkívül egyedül ő képviselte ezt az álláspontot.

Az uzsora szabad garázdálkodását korlátozó törvény tárgyalása újabb alkalmat ad Istóczynak, hogy éles bírálatot gyakoroljon a liberális közgazdasági politikáról. Ennek alapelveihez tartozik a szabad verseny és a korlátlan uzsora, amely nálunk aránylag rövid idő alatt megzsibbasztotta a műipart, tönkretette a földbirtokot, főleg a kisbirtokot. Számtalan olyan községben, ahol azelőtt vagyonos közép és kisbirtokos osztályélet volt, ma a hűbéri rendszernek egy egész új neme honosult meg. Ebben a rendszerben az uzsorás a hűbérúr és az uzsorás által tönkretett földhöz már nem kötött nép a jobbágyságot képezi. Figyelmeztet azonban arra is, hogy az uzsorát teljesen kiküszöbölni csak akkor lehet, ha a kisbirtokosság és a kisemberek intézményes hitelellátásáról is gondoskodunk.

A mezőgazdaság érdekeinek védelmét csaknem minden beszédében szóbahozza. Mezőgazdaságunk hanyatlásának oka az ingó tőke képviselőinek túlsúlyra jutása a gazdasági élet minden ágazatában, a sajtóban és a parlamentben. Az ingótőke nemcsak felszabadult minden megkötöttségtől, hanem egyenesen előjogokat élvez. A vállalat alapítási idején ki törődött az alig 45 százalékot hozó földbirtok érdekeivel, amikor egy éjszaka milliomossá vagy legalább is vagyonos emberré lehetett. A mobiltőke mobilizálta a földbirtokot s ennek az lett az eredménye, hogy úgy nagy, mint közép és kisbirtokos osztályunk az ősi birtokból szerencsésen kimobilizáltatni kezdett.

Ismételten szót emelt az italmérési jognak magántulajdonból állami köztulajdonba vételéért. A magánregále tulajdonosok a bérbeadásnál ugyanis nem tartanak egyéb szempontot szem előtt, mint azt, hogy ki fizet több haszonbért, így aztán a kocsmák legnagyobb része az országban a zsidók kezébe került, akikkel a keresztény kocsmárosok már csak azért sem versenyezhetnek, mert a zsidók nemcsak azzal csinálnak maguknak több jövedelmet, hogy mint országszerte tapasztalható hamisított s hozzá egészségellenes, sőt mérges anyagokkal vegyített italokat adnak, hanem a zsidó kocsmárosra nézve a kocsma nem egyéb, mint népfosztogató, uzsorás pénzügyi műveleteinek színhelye, ahol a szeszes italokkal elbutított és demoralizált falubeli lakosokat hálójába keríti, azonkívül a zsidó kocsma orgazdatanya is, ahová elvándorol minden lopott jószág a faluból.


Törvényjavaslatai.
Istóczy negyedszázados képviselői tevékenysége alatt négy törvénytervezetet készített és terjeszteti a törvényhozás elé. Időrendben az első a börzeadó életbeléptetéséről, a második a börzebíráskodás megszüntetéséről, a harmadik részletüzlet szabályozásáról, végül a negyedik a kisbirtoki hitbizomány bevezetésével foglalkozik. Bár e javaslatok közül Istóczy ellenzéki és antiszemita pártállásából következően egy sem került be a magyar törvénytárba, mégis úgy véljük, meg kell róluk emlékeznünk, mert érdekes bepillantásra adnak alkalmat készítőjük politikai és közgazdasági nézeteit illetően. Mind a négy javaslatot Istóczy nagy körültekintéssel és lelkiismeretességgel szerkesztette meg. Alapos előtanulmányokat végzett. Behatóan tájékozódott az e tárgyra vonatkozó külföldi törvényalkotásokról, megismerkedett azok vitaanyagával és tanulmányozta a törvények gyakorlati értékét és hasznát. Átvett ezekből annyit és azt, amennyit hazai sajátos viszonyaink lehetővé tettek. Figyelme minden kis részletkérdésre kiterjedt. Javaslatai úgy jogászi, mint stiláris szempontból kitűnő alkotások. Értékükre és fontosságukra nézve pedig jellemző, ha később is, ha csak évek vagy évtizedek múlva és ha némileg más formában is, de a javaslataiban foglalt elgondolásokból mégis törvény lett. Minden törvényhez külön részletes indokolást készített. Ezek magukban véve is értékes közgazdasági tanulmányok.

1886 április 3-án terjesztette be 22 szakaszos javaslatát a tőzsdeüzletek megadóztatásáról. Ennek a javaslatnak indokolásában a következő figyelemre érdemes megállapításokat olvashatjuk:
"Az államok általános adósságot-adósságra halmozási rendszere mellett, amelyeknek példáját aztán az államban létező testületek és társulatok is lehetőleg követik az értékpapírok folyton növekvő özöne, a társadalomnak egy túlnyomó részben dúsgazdag zsidókból álló here osztályát teremtette meg s növelte naggyá, amely here osztály nem szánt, nem vet, de azért ő arat legjobban s amelynek produktív ipari munkája legfeljebb csak az értékpapírok kamat és osztalékszelvényeinek időnként leollózásából és bekasszálásából és az értékpapírok folytonos csereberéléséből áll. S ennek a túlnyomóan gazdag zsidókból álló hereosztálynak a számára dolgozik, fárad és izzad a földműves, a földbirtokos és az iparos, a szolid kereskedő, ennek a here osztálynak a szolgálatában, érdekeit mindenben előremozdítandó működik a sajtó, működnek a parlamentek s állanak rendelkezésére az államhatalom összes tényezői.

Ugyanazért, ha nem akarjuk azt, hogy ez az egészségtelen közgazdasági és társadalmi állapot in ultima analisi egyrészről a legkrasszabb zsidó plutokráciát, másrészről a mindenéből kifosztott proletariátust, mint egyedüli két még fennmaradó társadalmi osztály teremtse meg: úgy eleve gondoskodnunk kell arról, hogy az ingótőkének a zsidóság által mindinkább ad absurdumig vitt korlátlan uralmát lehetőleg paralizáljuk és diktatúráját megtörjük.

Az ingótőkével, a pénzzel a társadalom többi osztályai ellen pusztító gazdasági hadjáratot folytató zsidóságnak fő működési tere a tőzsde. A tőzsde, a zsidó plutokráciának a legerősebb vára, a tőzsde hadoszlopoknak a csatatere, amelyen naponként száz meg ezer meg ezer nemzsidó gazdasági egzisztencia mint halott, vagy nehéz sebesült terült el." Ha a tőzsdét, a zsidó hatalomnak ezt a legfontosabb fellegvárát nem tudjuk bezárni vagy legalább megrendszabályozni, akkor legalább gondoskodnunk kell arról, hogy a tőzsdén megforduló zsidó ingótőke minél hatékonyabban megadóztasson. Még ugyanazon év végén beterjesztette Istóczy másik törvényjavaslatát a budapesti áru és értéktőzsde kivételes bíróságának megszüntetése tárgyában. A javaslat indokolásában megállapítja, hogy a tőzsdei külön választott bíróság egy idegenszerű érdekek megóvása és érvényesítése céljából alkotott külön, kivételes, kiváltságos bíróság, amely az ország fennálló jogintézményeivel nem fér össze. A javaslat beterjesztése alkalmával elmondott beszédében érdekesen világítja meg a tőzsde jogi és közgazdasági helyzetét, valamint a zsidóság szerepét a tőzsde életében. A tőzsdezsidók nemcsak a régi magyar nemességnek azt a már megszűnt előjogát élvezik, hogy nem fizetnek adót, de annak a jognak is birtokában vannak, hogy csak saját rendjük, saját osztályukbeli bírák judicaturája alatt állanak. A külön tőzsdebíróság célja nem más, mint a tőzsdén űzött szédelgéseket védőszárnyai alá venni és ezzel a rendes bíróságok hatásköre alól kivonni. A tőzsdebíróság a tőzsdetanács tagjai sorából alakul, már pedig köztudomású, hogy a budapesti áru és értéktőzsde tanácsa két-három keresztény kivételével zsidókból áll. Micsoda választott bíróság az, kérdezi Istóczy, ahol a peres felek csak a Pinkelesz, Kohn, Lévy urat vagy a Rubinstein, Galitzenstein, Kurfunkelstein, avagy a változatosság kedvéért Goldberger, Silberger, Horchberger urakat választhatják peres ügyeikben ítélőbírákul? Valóságos jeruzsálemi szanhedrinek ezen kivételes börzebíróságok.

1890-ben nyújtotta be másik két törvényjavaslatát Istóczy és pedig az ingó dolgok részletfizetés melletti eladásának szabályozásáról és az otthonmentesítésről szólót. Mindkét javaslat a tájékozatlan kisemberek millióinak védelmét célozza, a zsidó üzleti furfanggal és zsidó pénzuzsorával szemben. Különösen az utóbbi javaslat nagyjelentőségű. Itt tulajdonképpen a kisbirtok védelem korszerű formájáról van szó. Ez a törvénytervezet ugyanis feljogosítja mindazokat, akiknek birtoka a húsz holdat nem múlja felül, hogy birtokukat mentesített otthonnak nyilvánítsák. A javaslat értelmében a mentesített otthonra és tartozékaira, valamint ezeknek haszonélvezetére se bírói, se közigazgatási végrehajtás nem vezethető s ennélfogva a hozzátartozó ingatlanokra a végrehajtási zálogjog sem kebelezhető be, sem nem jegyezhető elő. A javaslat közel száz oldalas indokolása őszinte, minden szépítés nélküli képet rajzol a magyar mezőgazdaság sivár helyzetéről. A legnagyobb baj Istóczy szerint, hogy 1848-ban eltörölt ősiség helyett nem gondoskodtunk olyan jogszabályokról, amelyek a föld mobilizáció káros következményeit ellensúlyozhatták volna. Ennek az lett az eredménye, hogy amit se a török, se a tatár nem volt képes végrehajtani, megfosztani a magyar nemzetet a magyar földtől, azt végrehajtja napjainkban egy kardcsapás nélkül a nemzetközi nagytőke, végrehajtja a valló, végrehajtja az uzsorás, a telekspekuláns, végrehajtja a kozmopolitikus érdekeknek szolgálatában álló közgazdasági politika. Hiteles statisztikai adatgyűjtés alapján Istóczy kimutatja,, hogy 1887-ben kereken 70.000 birtok cserélt, gazdái kényszereladás vagy árverés folytán. 1875-től 1887-ig eltelt 13 év alatt pedig 808.000 ilyen birtokcsere ment végbe. E számok alapján nem nehéz kiszámítani, hogy az ország jelenlegi földtulajdonosai hány év múlva fosztatnak meg földjüktől és hány évtized múlva szűnik meg Magyarország valóban Magyarország lenni. Birtokot, természetesen, csak azok vesznek, akiknek pénzük van, pénzük pedig manapság nálunk csak a hazánkba beözönlött idegen "káros elemnek" van. A földbirtok túlterhelése és mobilizációja nálunk a magyar nemzet lábai alól rántja ki a talajt. Az eladósodás folytán a magyar föld hozadéka a rentéje, az árverés útján való birtokváltozások következtében pedig maga a magyar föld is in ultima analisi oly elemeknek a kezébe jut, amely elemeknek a nemzeti tradíciói és a nemzeti aspirációi nem a magyar földben gyökereznek.


Méltatása.
Politikai harcai idején sok része volt támadásban és rajongásban egyaránt. Ellenfelei nem kíméllek sem a személyét, sem magánéletét, sem a családját. Minden eszközt felhasználtak ellene, amellyel életét megkeseríthették. Az az egész hatalmas zsidó sajtó együttes, amely a nyolcvanas években már kialakult, szoros egységben és szívósan folytatta ellene a harcot. Mivel emberi jelleme, családi élete, nem nyújtott támadási felületet, politikai ténykedését gyalázták, őt magát rágalmazták, becsmérelték és gúnyolták. Komoly szellemi fegyverekkel. elfogadható ész érvekkel nem tudtak hadakozni politikája ellen. Egyetlen kis röpirat kísérelte meg az Istóczy eszméket tárgyilagos hangon, tudományos érvekkel bírálni. Adolf August Istóczy und die Juden című kis írásában tulajdonképpen nem is annyira Istóczyval vitázik, hanem Du Mesnil Marigni francia történész és szociológus A zsidókról című brossúrájával, amelyet Istóczy magyarra fordított. Adolf Austint a zsidókérdés liberálisabb megoldását ajánlja Istóczynak, a zsidóság pénzhatalmának megtörésére pedig azt javasolja, hogy a keresztény társadalom asszimilálja minél gyorsabban és minél nagyobb mértékben a zsidókat. Ilyen módon birtokába juthat a zsidók pénzszerző és üzleti képességeinek.

Amíg megvolt az Antiszemitapárt, Istóczynak is bőven kijutott a népszerűségből. Sok ezres tömegek hallgatták lélegzetvisszafojtva beszédeit. Szavaira az egész ország felfigyelt. Egyformán lelkesedett érte az ifjúság, az alsó papság, a városi polgárság és vidéki birtokos osztály. Az Antiszemitapárt megszűnése után lassan elfeledték. Csak néha-néha jelent meg egy-egy melegebb hangú elismerő cikk, méltatva érdemeit, idézve harcait. Az Alkotmány 1904 augusztus 25. számában Petrassevich Géza A magyar Cassandra cím alatt a következőket írja róla:

"Megillethetne többeket a magyar közélet szereplői közül a Cassandra végzetszerű neve, leginkább illik azonban e név Istóczy Győzőre, a magyar antiszemitizmus vezérére. Harminc éve harcol már, küzd hol kimerültén pihenve, hol újból előtörve lánglelkével a keresztény Magyarország regenerálásáért. Nem csügged el, nem esik kétségbe, harcol utolsó leheletéig az igaz ügyért, pedig érzi lelkében, hogy ha Magyarország fejlődése tovább is így folyik, akkor Finita la comédia akkor Finis Regni Mariani. Úgy társadalmi, mint magán és politikai életében következetes és állhatatos e providenciális gondolkodású és puritán férfiú. Nem csüggeszti a meg nem értés, nem riasztja vissza a nagy cherem, nem ejteti ki kezéből a zászlót még a legfájdalmasabb tőrszúrás sem; saját hit és vértestvéreink gúnyja, nemtörődömsége és tudatlansága és az antiszemitizmusnak félvállról való lekicsinylése. Nem látják ezek az urak, hogy ugyanakkor, amikor Istóczyt és az ő szellemi vezetése alatt megindult, hol elbukott, hol feléledt mozgalmat lekicsinylik, gúnyosan mosolyognak felette, hogy ugyanakkor rabszolgái, közönséges inasai, lakájai azoknak a magyarországi zsidóknak, akiknek az apjuk még rongyszedője, vagy házi zsidaja volt az ő apjuknak.

Így állunk és Istóczy Győző mégsem csügged, mert az ő hivatása a sors rendelése, sajnos, az a végzetszerű rendelés, ami a görög mitologikus história Cassandrájáé, volt Apostol, aki tudja, hogy apostolkodásáért gúny, szánakozó mosoly, üldözés lesz a jutalma."
Élete utolsó éveit csendes visszavonultságban, családja és meghitt barátai körében töltötte. A világháború kitörésének izgalmai annyira megviselték, hogy néhány hónap múlva, 1915 elején meghalt.
Az ugartörés nehéz és háládatlan feladatát vállalta és teljesítette. A sors mostoha volt hozzá. Bár mindig hitt a zsidó uralom alól való felszabadulás órájának eljövetelében, de nem élhette át ezeket a felemelő időket. Az övé volt a magvetők minden küzdelme és megpróbáltatása, s az övé a magvetők minden dicsősége is.

IRODALOM:
Istóczy Győző munkái:
Országgyűlési beszédei, indítványai és javaslata 1872-1896 (1904).
A magyar antiszemita párt megsemmisítése és ennek következményei. 1906.
A magyar nemzetet megillető hely az európai népcsaládban. 1908.
Emlékiratfélék és egyebek. 1911.
Istóczy eszméivel foglalkozik Adolf August Juden című kis füzete.
Istóczy Győzőre nézve lásd még a szerzőtől Istóczy Győző élete és küzdelmei című munkát. (Az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga kiadása, 1940, Budapest.)


Ónody Géza.
Ónody Géza

Tiszaeszlár.

Politikai pályája elején egyáltalában nem volt antiszemita. Istóczyhoz, Verhovayhoz hasonlóan ő is csak később, a zsidósággal kapcsolatban szerzett tapasztalatai nyomán állt az antiszemita táborba. Régi, szabolcsi földbirtokos családból származott. 1848-ban született Tiszaeszláron. Jogi tanulmányait a kassai jogakadémián végezte. Előbb főszolgabíró volt az akódadai járásban, majd szülőföldje, a hajdúnánási kerület negyvennyolcas programmal beválasztotta a képviselőházba. Meggyőződéséé híve volt a kossuthi politikának. Ezekhez a közjogi elveihez mindvégig hű maradt még akkor is, amikor Istóczyékkal együtt megalakította az antiszemita pártot. A korfelfogásnak megfelelően, Ónody is ízig-vérig liberális érzelmű volt. A zsidókérdésben is kezdetben az egyenjogúsítás alapján állott. Csak amikor a keleti zsidóság sötét rajai lassan, egészen ellepték megyéjét, járását és faluját, nézte élesebb, nyitottabb szemmel az új jövevények tevékenységét. De csak a tiszaeszlári gyilkosság után lesz vérbeli, meggyőződéses antiszemita. Családi birtoka, Tiszaeszlár a kis szabolcsi falu határában volt. A tiszaeszlári gyilkosságról szóló suttogások és híresztelések hamarosan hozzá is eljutottak. Nyomban utána járt a dolognak. Kikérdezte a falu apraját, nagyját a történtekről. Amikor meggyőződött a valóságról, megdöbbenve és mélyen megrendülve állott meg a bűntény előtt. Most minden érdeklődése a zsidóság és a zsidókérdés felé fordult. A probléma nem volt teljesen új előtte, ismerte a parlamentből Istóczyt és munkásságát. Nem akart jelszavak után menni. Nagy buzgalommal belevetette magát a zsidókérdés tanulmányozásába. Minden a zsidóság történetére, vallására, természetére, szociális és gazdasági szerepére vonatkozó és fellelhető munkát elolvas. A zsidóság lényegét megismerve belátja, hogy a magyarságra nézve életbevágó fontosságú, hogy megszabaduljon az élősdi zsidóság áradatától. E kérdés mellett minden egyéb háttérbe szorul. Istóczyhoz csatlakozik. Harcos, fanatikus egyéniség. Egész szívvel-lélekkel, teljes odaadással szolgálja azt az ügyet, amely mellé odaállt. Az antiszemita párt egyik legbuzgóbb, legszorgalmasabb, leglelkesebb képviselő tagja lesz. Csaknem egész vagyonát az antiszemitizmus ügyének áldozza.

A tiszaeszlári ügyet tulajdonképpen Ónody vitte a magyar közvélemény elé. A képviselőház 1882 május 23. ülésén a boszniai hadjárat költségeinek fedezéséről szóló törvényjavaslat vitája során elmondott beszéde végén tért ki az esetre. Az oroszországi zsidó áramlat súlyos következményeire figyelmeztet, majd a következőket mondja:
"Oly tényt fogok illusztrálni, amelyből a ház meggyőződhetik, mily veszélyes áramlat az, amely bennünket Oroszország felől ér. A tény azon községben történt, amelyben lakom és valóban fellázítja az egész keresztény világ vérét, nevezetesen az ortodox zsidók vallási szertartásai szerint, állítólag az engesztelődési ünnepre ártatlan keresztény leánynak a vérét kell venni. Az eset annyira komoly, hogy megérdemli a közfigyelmet. F. évi április l-én történt azon községben, amelyben én lakom, Tiszaeszláron, hogy déli 12 órakor egy 14 éves leánygyermek ment Tiszaeszlárról ezen községhez tartozó, úgynevezett Újfaluba, egy boltba néhány fillérnyi bevásárlást tenni, midőn visszatért onnan, szemtanúk, élő emberek bizonyítják, hogy látták a leányt az izraelita ortodox zsinagóga előtt elhaladni, ott eltűnt, nyoma veszett. A nép lázongani kezdett, s követelték az izraelitáktól a leányt, azonban ők nem válaszoltak, hanem mindenféle kibúvó ajtót kerestek. Véletlenül kezd a borzasztó való felderülni. Ma az eset a nyíregyházi fenyítő törvényszék előtt van. Nevezetesen a leányt a tiszaeszlári, úgynevezett metsző, becsalta a templomba, kezeit hátra kötötte, száját betömte és tovább mi történt vele? Állítólag, megölték, hogy vérét vegyék s hogy vérét az engesztelő áldozathoz szükséges pászkasütéshez az ortodox hívek között a szélrózsa minden irányában kiosszák. Ezen tényt azon metszőnek saját gyermeke beszélte el. Vannak rá tanuk, kik a zsinagógából azon időben segélykiáltásokat hallottak és ma ezen tanuk egybehangzó vallomása alapján és a sakter gyermekének vallomása alapján foglalkozik a nyíregyházi bűnfenyítő törvényszék az üggyel. Felhívom a kormány erélyességét arra, hogy az ilyen elemeknek az országba tódulását minden lehető eszközzel igyekezzék megakadályoznia
Ónody ezzel a beszédével egyszer és mindenkorra elkötelezte magát az antiszemita mozgalomnak. A tiszaeszlári ügy fejleményeit mindvégig a legéberebb figyelemmel kísérte. A legélesebb harcot folytatta a megtévesztő zsidó aknamunka ellen. Minden zsidó hazugságról és rágalomról kíméletlenül lerántotta a leplet. Sajtóban és képviselőházban, beszédekben és előadásokban sokszor követelte az igazság szabad érvényesülését. A tiszaeszlári ügyben kifejlett munkássága során még jobban, még alaposabban megismerkedhetett a zsidósággal. A zsidóságról szerzett benyomásait a vérvád terén végzett kutatásait és a tiszaeszlári üggyel kapcsolatban szerzett tapasztalatait külön könyvben is megírta. "Tisza Eszlár a múltban és a jelenben." A könyv négy részre tagolódik, az első a zsidókkal foglalkozik általában, a második a zsidó misztériumokkal, a harmadik a rituális gyilkosságokkal és véráldozatokkal, végül a negyedik a tiszaeszlári esettel. Ónody ebben a munkájában kitűnő megfigyelőnek, alapos kutatónak és eleven tollú közírónak mutatkozik be. Mindenekelőtt a zsidók erkölcsi elveinek idegenszerűségét hangsúlyozza, majd szétszóratásukat és vándor ösztöneiket elemzi.
"Egy irgalmatlan nagy görbe orr, felette éles szemek, alatta ravasz ajkak mosolya, beárnyékolva két dugóhúzószerű hajfonat által, ezer rongyba foszló antik öltözet valóságos mozaik kétsoros lábon ingó, görbe hátpitli és síp, faluról falura szalasztva a pénz és a jövő arany reményeibe fulladt rút szenvedélyeitől, ez a zsidó. Hazudik, csal, hamisan esküszik, magát utcagyerekektől gúnyoltatja, házakból kiszidatja, szembe köpeti, csakhogy pénzt szerezzen, csakhogy egyszer nagy és hatalmas lehessen, hogy uralja összeharácsolt pénzével egykor a sajtót, közhivatalokat, parlamentet, hogy gróf X-szel és Y miniszterrel kezet foghasson, hogy a gyalázatos múlt szennyétől bepiszkolt nevét egy történelmi nagy névvel cserélhesse fel, hogy szembe kacagja a bárgyú világnak: Geld regiert die Welt. Hogy zsebére ütve kigúnyolhassa azt a társadalmat, melynek kegyelméből a tű, cérna, rézgyűrű, foszló ringy és rongy árulgatásával űzött csalásai által a magasabb gründolásig felkapaszkodott.

A zsidó népet, Ónody szerint, két fő tulajdonság jellemzi: a bámulatos gyors szaporaság s a határtalan bírvágy. Ezek a faji jellegek a zsidóság örök tulajdonságai és végig kísérték őt történetének kezdetétől a legújabb időkig. Nagyfokú szaporodása, a befogadó társadalom hanyatlását vonja maga után és ha semmi se ellensúlyozza ösztöneinek szabad érvényesülését, felforgatja a nemzeti erők egyensúlyát, a más fajbelieket kizsákmányolva, azelőtt a jólétnek örvendő és a nemzeti tradíciókkal összeforrt ezer és ezer családot vagyonából csalással és a ravaszság minden kigondolható eszközével kiforgatva a koldusbot végső ínségére juttatva, a nemzetek életerejét emészti fel. Egy roppant monopóliumot teremt, kezébe ragadja a kereskedelmet, ipart, sajtót, hajózást és vasutat.

Az antiszemitizmus jogosultságát Ónody a következőkkel indokolja: E veszélyes faj áramlatával szemben annál is inkább szent kötelesség a küzdelmek sorompóiba lépni s a közerkölcsiség szent ügyéért meg vívni az élethalál harcot, mert már odafajult a dolgok állása, hogy a zsidó fajérdekeket a rövidlátó vakságában érdekszövetségessé vált modern liberalizmus is fölébe kezdi helyezni az egészséges kultúrhaladás nagy érdekeinek.

Hová jutott Magyarország az egyenjogúsítás óta eltelt másfél évtized alatt? Nem elég, hogy a nemzet legerősebb oszlopát a közép birtokos osztályt uzsora és csalás által birtokából nagyrészt kiforgatták, eladósították miről a telekkönyvi nyilvántartások eléggé tanúskodnak a romlott fajjellemükkel ezen osztály helyébe tolakodtak és a nemzet múltjával, tradícióival összeforrt tisztes családok kegyeletes nevét 50 krajcárért felvették, nem elég, hogy erdőket és szántóföldeket gazdálkodásuk rablórendszerével kopárrá és terméketlenné tettek, nem elég, hogy a városok és falvak iparosainak szorgalmát szervilizmusban tartják, szédelgéseikkel és konkurenciájukkal a szabad ipar jelszava alatt az ipar és kereskedelem fejlődésének gátat vetnek, nem elég, hogy összeharácsolt pénztömegeik hatalmával minden vállalat uraivá válnak s abból a szolid konkurenciát csellel, vesztegetésekkel és ravaszsággal visszaszorítják, nem elég, hogy uzsora kölcsönökkel hivatalnokokat, köztisztviselőket, katonatiszteket, ifjakat és növendékeket anyagilag és erkölcsileg tönkre tesznek, nem ritkán a kétségbeesés, börtön és a sír mélyébe taszítanak nem elég, hogy a józan és becsületes jellemű köznépet erkölcseiben, szívében, lelkében és egészségében szeszes italokkal megmérgezik, iszákosságra és bűnre csábítják, anyagilag kipusztítják, hanem aljas önérdek és fanatizmus sötét szenvedélyével még ártatlanok vérére is csapnak.

Könyvének a tiszaeszlári esettel foglalkozó részében Ónody, részletesen beszámol a falubeli zsidóság életviszonyairól, fanatizmusáról, a bűntény körülményeiről, bizonyítékairól, a gyilkosság palástolására irányuló zsidó mesterkedésekről. Ennek a fejezetnek néhány érdekesebb részletét és jellemzőbb mozzanatát ismertetjük röviden a következőkben.
Tiszaeszlár szegény kis falu Szabolcs vármegyében 1200-1400 lakossal, közülük kb. 200 a zsidó, akik ernyedetlen szorgalommal dolgoznak a kis község szegény sorsú lakosságának kiszipolyozásán. Az ötvenes években még csak 12 zsidó élt a faluban, harminc évvel később, már a község lakosságának egyhetedét tették ki. És milyen zsidók? Talán fogékonyak a haladás iránt, vagy az európai kultúrélet törvényeivel szemben? Nem, ma is éppen olyan bigott, fanatikusak, mint amikor a zsidóság európai központjából, Gácsországból ide származtak. Ugyanez a zsidóság, amelyik a jobb sorsra érdemes lengyel népet és Lengyelországot is tönkre tette. Gácsországoan Ónody a zsidókérdés tanulmányozása céljából hosszabb utat is tett. Tapasztalatairól ijesztő képet rajzolt. A pórnép Lengyelországban már teljesen a pusztító faj szupremációja alatt áll, nélküle sem gondolkozni, sem cselekedni nem képes, ő ad irányt, ő büntet és jutalmaz gonosz érdekei szerint. Pénzt, ingatlant s minden földi javat magához ragadva a lengyel pórnép felett valósággal uralkodik, egy nemesebb erkölcsi jogrend pusztulásának lehetünk szemtanúi Lengyelhonban a mozaizmus mételyező hatása alatt. Ez a fajta, bigott, fanatikus gácsországi zsidóság lepte el Tiszaeszlárt és környékét is. A szomszédos Tiszalök, például a galíciai zsidók valóságos Mekkája. A tiszalöki zsidók gyanús szerepet játszottak a tiszaeszlári gyilkosság ügyében folytatott nyomozás során. Amikor Eszter eltűnésekor anyja kétségbeesve, siránkozva elhaladt az eszlári zsinagóga előtt, a sakter, Scharf József, aki a bizonyítékok szerint a gyilkosságot elkövette, a következő szavakkal vigasztalta: sose búsuljon, megkerül az élve vagy halva, Nánáson is történt ily eltűnés, a zsidókra fogták, hogy megölték s később a leány egy nádasban halva megtaláltatott". Elmondja még Ónody, hogy valahányszor a vizsgálat ideje alatt idegenek jelentek meg Eszláron, a zsidók azonnal összerezzentek, súgdosódtak, ijedten, sápadtan a községházára futottak, ott próbálták megtudni az idegenek érkezésének okait. Teljes betekintést kapunk Ónody előadása nyomán a Tiszadadánál kifogott és a zsidók által Solymosi Eszterrel azonosíttatni akart álhullával kapcsolatos sötét üzelmekbe. Befejezésül felsorolja a gyilkosság leplezése érdekében elkövetett zsidó kísérleteket, mint amelyek kétségkívül bizonyítják a zsidóság bűnösségét. Megkísérelték ellopatni a vizsgálóbírótól a pöriratokat, Scharf Móricot, a koronatanút őrültnek akarták nyilvánítani, a börtönbe zárt sakterekkel héberül írt, becsempészett papírokon akartak érintkezni, ötezer forint jutalmat tűztek ki Solymosi Eszter megtalálójának, a zsinagóga ajtajának zárját kicserélték egy kisebbel, hogy azt bizonyíthassák, miszerint a kulcslyukon keresztül nem lehetett látni a gyilkosságot, szennylapokban, röpiratokban és egyéb nyomtatványokban rendszeresen megrágalmazták a vizsgálóbírót és a törvényszéki elnököt, közönséges módon megtámadtak mindenkit, aki nem volt hajlandó résztvenni a bűnpalástolásban, ízléstelen módon neki támadlak magának az igazságügyminiszternek is, kétségbevonták jogtudományát, igazságérzetét, megtették titkos antiszemitának, mert nem akart eszköz lenni kezükben az eszlári gyilkosság eltussolásában. Mindezekből a kísérletekből, Scharf Móric súlyos vallomásaiból és a zsidóság szolidáris viselkedéséből a megdönthetetlen valóság az, hogy a magyar büntető igazságszolgáltatás nem egy egyszerű gyilkosság, hanem egy vallási fanatizmusból eredő és a vallási fanatizmus egységével védelmezett rituális gyilkosság bűntényével áll szemben.


Az antiszemita párt.

Rámutattunk már arra, hogy a zsidóság elleni politikai küzdelmet nemcsak nálunk, de egész Európában elsőnek Istóczy hirdette meg. De ugyancsak Istóczy és társai teremtették meg az első olyan politikai pártot, amely legfőbb programjának a zsidóság elhatalmasodása elleni harcot vallotta. Antiszemita mozgalmak és szervezkedések a hetvenes és nyolcvanas években voltak ugyan már Ausztriában, Németországban és Franciaországban is, de ezek vagy csak társadalmi jellegűek voltak, vagy ha zsidóellenes is volt a beállítottságuk, nevükben és programjukban nem hangsúlyozták ki antiszemita voltukat. A zsidóellenes érzelmű és felfogású politikusok, képviselők, különböző nemzeti irányú pártokban helyezkedtek el. így Németországban a nemzeti párt kötelekében, Ausztriában részben a Lueger vezetése alatt létrejött keresztényszocialista és a Schönerer lovag irányítása alatt állott nemzeti pártban. Franciaországban tulajdonképpen csak a nyolcvanas évek vége felé alakult Drumont vezetése alatt is kimondottan antiszemita párt. A zsidóság rohamos elszaporodása, egész társadalmi osztályok teljes gazdasági leromlása, a belső szociális egyensúly felbomlása, a közéleti erkölcs hanyatlása, egy idegen szellemiség mindenüvé betolakodása, az ezzel együttjáró elnemzetietlenedés, nagy városaink fokozatos elzsidósodása, már magukban véve elegendő tárgyi okot szolgáltattak az antiszemita párt életre keltéséhez. Az országszerte jelentkező zsidóellenes tüntetések eléggé megmutatták, hogy miképp éreznek és gondolkoznak a nagy tömegek. Tiszaeszlár a szünet nélküli orosz zsidó bevándorlás, a zsidókkal való összeházasodásról szóló törvény beterjesztése a zsidókérdést állandóan napirenden tartottak. Mindezek a körülmények tehát siettették egy antiszemita jellegű politikai mozgalom kibontakozását. Másrészt jelentékenyek voltak a gátló körülmények is. Így első sorban meg kell említenünk azt a tényt, hogy a magyar közvélemény abban az időben politika alatt csaknem kizárólag az Ausztriához való közjogi kapcsolatunkat értette. Tulajdonképpen az egész magyar közvélemény politikailag két táborra hasadt: negyvennyolcasra és hatvanhetesre. Más elvi vagy világnézeti kérdésben nem volt különbség a politikai pártok között. A közjogi kérdés mögött minden egyéb egészen háttérbe szorult. Istóczy első pártalakítási kísérletei is a közjogi véleménykülönbségek miatt nem jártak sikerrel. Eltérő felfogást valló elvbarátait sokáig nem tudta rávenni, hogy egy új pártban egyesüljenek. A hatvanhetes felfogást valló Istóczy politikai barátai eleinte kivétel nélkül a függetlenségi pártból kerültek ki. Már 1880-ban, egészen az ő szellemében működtek a parlamentben Simonyi, Ónody, Széli György, Békássy és Odescalchy Arthur. A szabadelvű pártban is voltak antiszemita érzelmű képviselők, elsősorban a papok, akik azonban Tisza Kálmánnal szemben nem nagyon merték véleményüket hangoztatni. Istóczy viszonya a szabadelvű párthoz, 1882 nyarán történt kilépése után tisztázódott.

A függetlenségi pártban sem várathatott magára sokáig ennek a kérdésnek az elintézése. Abban az időben két függetlenségi párt volt; az egyik Irányi, a másik Mocsáry vezetése alatt állt. Az antiszemita felfogást valló képviselők a Mocsáry-féle frakcióhoz tartózlak. A párton belül a zsidóbarát és az antiszemita képviselők közötti ellentétek mind jobban kiéleződtek. A vezetők igyekeztek kitérni a párt álláspontjának a zsidókérdésben való tisztázása elől. Végül is, 1882 elején, a pártnak állást kellett foglalnia a tapolcai kérvény ügyében, amely tudvalevőén a zsidók egyenjogúsításának megszüntetését kívánta. Hoitsy Pál és Ugrón Gábor a kérelem ellen foglal állást, az antiszemita képviselők ezzel szemben helyeselték a tapolcaiak kérelmét és nem alkalmazkodtak a párt határozatához. Sőt, az ország különböző részeiben tartott antiszemita gyűléseken résztvettek és felszólaltak. Polonyi Géza és Herman Ottó kifogásolták ezt a magatartásukat. Végül is, a függetlenségi párt olyan határozatot hozott, amely lehetetlenné tette az antiszemita képviselők számára, hogy továbbra is tagjai maradjanak. A következő napokban négyen ki is léptek a pártból.

Az "országgyűlési antiszemita pártkör" megalakulására csak 1883 október 8-án került sor. Az érdekelt antiszemita képviselőket bizonyára az a körülmény is sürgős elhatározásra bírta, hogy a következő év tavaszán már esedékesek voltak az új képviselőválasztások. Ha antiszemita elveikkel szerephez akartak jutni a magyar politikai életben, akkor a rendelkezésükre álló kis időt alaposan ki kellett használni. A megalakulást csak úgy lehetett keresztül vinni, hogy közjogi kérdésekben a párt tagjai teljesen szabad kezet kaptak. Egységes álláspontot csak a zsidókérdésben foglaltak el. A párt ügyeinek vezetését Istóczy, Simonyi, Széli és Ónody képviselőkből álló négy tagú bizottság vette kezébe. A párt megalakításának gyakorlati jelentősége annyiban volt, hogy végre volt egy keret, amelyen belül az antiszemita érzelmű tömegek szervezkedhettek. Tisza Kálmánék eddig ugyanis egyetlen egy antiszemita célzatú liga, egyesület vagy egyéb szervezet alapszabályait sem hagyták jóvá. Ezzel tehát minden zsidóellenes irányú, társadalmi szervezkedést már eleve megakadályoztak. Az új párt megalakulásával egyidejűleg megjelent az országos antiszemita párt programja is, amely a következőképp hangzott:

Az országos antiszemita párt, pártszövetkezeti (koalicionális) alapon megalakulván, céljait, amelyekre törekszik a következőkben tűzi ki:

1. A zsidó hatalom megtörése és a zsidó befolyás ellensúlyozása a politikai, társadalmi, közgazdasági téren, nevezetesen a sajtó, a pénz, a hitelügy, a kereskedelem és közlekedésügy, az ipar és a földbirtokviszonyok terén. Ezen alapelvből kifolyólag sürgetendő mindazon intézmények létesítése s támogatandók mindazon törvényes mozgalmak, amelyek a most kitűzött cél megvalósítására alkalmasak. Ilyenek:
2. A nemzeti érdekeknek megfelelő helyes agrárpolitika által a földbirtokos és földművelő osztály érdekeinek megvédése.
3. A korlátlan iparszabadság megszorítása, kötelező ipartársulatok életbeléptetése és képesítés kelléke útján.
4. A váltóképesség megszorítása.
5. A zsidó érdekeknek kedvező büntető kódex revíziója s ezzel kapcsolatban esküdtszékek behozatala bűnügyekben.
6. A bíróság előtti szertartásos rituális eskü visszaállítása úgy büntető, mint polgári perekben.
7. Az italmérési regálénak a községek részére való megváltása s ennek kapcsán a zsidóknak a kocsmáltatási jog gyakorlatától való eltiltása.
8. A zsidó anyakönyvek vezetésének a polgári hatóságra való átruházása.
9. A zsidók és keresztények közti házasságról szóló törvényjavaslatnak a visszavetése.
10. A zsidók az országba való beözönlésének megakadályozása végett a honosítási törvény megfelelő módosítása.
11. Az államháztartás és az államhitelügy oly módon való rendezése, hogy pénzügyeink s ezzel kormányzati viszonyaink a zsidó pénzhatalmaktól függetleníttessenek.
12. A párttagoknak a zsidókérdéssel közelebbi összefüggésben nem álló egyéb politikai s nevezetesen közjogi kérdésekben teljesen szabad kéz hagyatik.
Az országgyűlési antiszemita párt céljait ekként körvonalazván, felhívja a haza minden polgárát, minden keresztény hitfelekezetének és minden nemzetségének, minden osztályának tagjait, hogy bármik legyenek is egyéb kérdésekben, nevezetesen közjogi kérdésekben nézeteik, a közös veszély öntudatára ébredve, az országgyűlési antiszemita pártot alkotmányos és törvényes küzdelmében támogassák és a választási urnánál majdan az országos antiszemita párt képviselőjelöltjeinek megválasztására is teljes erejükből közreműködjenek.
Kelt az Országgyűlési Antiszemita Pártkörnek Budapesten 1883. évi október 8-án és folytatva, 9. és 10-én tartott értekezletéből.

Ónody Géza, értekezleti jegyző.
Széli György, pártbizottsági tag.
Megbízásból: Simonyi Iván, az értekezlet elnöke.
Istóczy Győző, pártbizottsági tag.

A pártprogramtervezetet Istóczy készítette Simonyi Iván közreműködésével. Kisebb módosításokkal az ő javaslatukat fogadta el a pártvezetőség. Programjához az új párt és annak valamennyi képviselő tagja mind végig hű maradt. Nem lehet kétséges az sem, hogy a programban megjelölt kívánságok valóban nemzeti közszükségletet fejezték ki és nemzeti érdekeket szolgálták.

Az Antiszemita párt megalakulása idehaza a meglepetés erejével hatott, még a zsidó liberális lapok is egész komoly formában foglalkoztak a dologgal, ismerték Istóczy szívós egyéniségét és az országban uralkodó hangulatot, méltán tartottak attól, hogy a magyar politikai életben egészen új és meglepő fejlemények várhatók. November elsején egyébként megnyílt a Kálvin tér 1. szám alatt az Antiszemita párt központi helyisége is. A legsürgősebb feladat természetesen a választásokra való felkészülés volt. Az előjelek nagyon biztatóak voltak. A keresztény-zsidó házassági javaslat főrendiházi visszavetése is növelte az új párt népszerűségét. A szempci időközi választáson a párt jelöltje, Ráth Ferenc szép győzelmet aratott a kormány jelöltjével szemben. Az Antiszemita párt fellépése mindenekelőtt arra késztette a nagy parlamenti pártokat, hogy maguk is állást foglaljanak a zsidókérdésben. A szabadelvű párt, híven Tisza Kálmán szelleméhez, teljesen elutasító álláspontra helyezkedett, a párt határozata szerint, Magyarországon az egyenjogúsítás óta nincs zsidókérdés, a függetlenségi párt már óvatosabb volt, elismerte hogy zsidókérdés van, de azt nem antiszemitizmussal, hanem a zsidók megreformálásával kell megoldani. A mérsékelt ellenzéki Apponyi párt szerint is van ugyan zsidókérdés,, de azt keresztény és felebaráti szeretettel kell megoldani. Nyilvánvaló volt, hogy a többi pártok a közös veszéllyel, az antiszemita párttal szemben egységesen fognak felvonulni. Erezték ezt Istóczyék s minden erejüket beleadták a küzdelembe. Minél inkább közeledett azonban a választás ideje, annál inkább érezhetők voltak a nehézségek, amelyek a párt eredményes munkáját akadályozták. Istóczy híveihez intézett Szervezkedjünk című, felhívásában nem titkolja ezeket a nehézségeket.
Úgy a kormánypártnak, mint a mérsékelt és a szélső ellenzéknek ott állanak rendelkezésükre a már korábbi választások alkalmával felállított szervezeti keretei írja egyebek között. Mindannyinak meg vannak régi összeköttetéseik, nekik csak meg kell rántaniuk a kész gyeplőt s megy a dolog, mint a parancsolat.
Nincs azonban, sajnos, ebben a kedvező helyzetben az Antiszemita párt. Mint új pártnak természetesen még ezután kell megszereznie az összeköttetéseket és szervezkednie a kerületekben. De hogyan? Az intelligencia a zsidó hírlapok piszkolódásaitól való félelmében nem meri magához ragadni az iniciatívát; az alpapság pedig, amelyre a választásoknál oly fontos szerep várna, az Apponyi-mánia által megszállott s egyik-másik fővárosi katolikus lapnak több hét óta az antiszemitizmussal szemben elfoglalt sajnálatos tartózkodó magatartása folytán, haboz, a nép pedig tudvalevőleg az intelligenciától várja az impulzust. A gyűlések tartása elé is akadályokat gördítenek a hatóságok. A függetlenségi antiszemiták kedvezőbb helyzetben vannak, mert ők akármikor összejöhetnek és kimondhatják, hogy függetlenségi antiszemiták. Pedig a tulajdonképpeni értelemben vett nép, tehát a választások nagy többsége antiszemita. Az antiszemita vezetőknek meg kell találni a módot, hogy miképp érintkezzenek ezekkel a tömegekkel anélkül, hogy gyűléseznének. Csak olyan módon lehel meghiúsítani Tisza Kálmánnak azt a szándékát, hogy az antiszemita pártot közigazgatási úton statárialiter felakasszák. A szabad és alkotmányos Magyarországon az antiszemitáknak sem gyülekezés, sem szólásszabadságuk nincs és ki vannak szolgáltatva a, hatalom önkényének, de ha minden erőnket latba vetjük, mégsem maradhat el az eredmény.

Az antiszemita pártnak Magyarország választó polgáraihoz intézett választási manifesztuma tömörülésre hívja fel a párt híveit. Bejelenti, hogy legfőbb célja programban kitűzött célok megvalósítása. A párt e célokat csak törvényes eszközökkel és törvényes, alkotmányos úton akarja elérni. De mint alkotmányos és szabad állam polgárai, az antiszemiták megkövetelik az alkotmányos magyar kormánytól, hogy a párt törvényes eszközökkel folytatott választási agitációja elé alkotmány és törvényellenes akadályokat ne gördítsen.

"A keresztény magyar nép minden osztálya velünk érez: mi kifejezői vagyunk a nemzet hamisítatlan közvéleményének a zsidókérdésben, amely a magyar nemzet egyik elsőrangú létkérdése; a kormány és közegei tartózkodjanak tehát a nemzet közvéleményének törvényes nyilvánulását hatalmi eszközökkel elfojtani, s az antiszemita választókat alkotmányadta joguk gyakorlásában akadályozni. Mi antiszemiták letéteményesei vagyunk azon politikának, amelyet őseink a zsidósággal szemben egy évezreden át követtek, amely politika egy ezredéven át a magyar közjog és magánjog kiegészítő részét képezte s amely ezredéves bölcs politika ellenében az emancipáció behozatala óta lefolyt 17 rövid évnek balul kiütött szomorú tapasztalatai, ha valamit bizonyítanak, úgy az nem más, mint az antiszemita párt álláspontjának helyessége és megtámadhatatlansága.

Mindazon választópolgárok tehát, akik a hazát a szégyenletes zsidóuralomtól megszabadítani akarják,
akik a keresztény magyar társadalmat a zsidóság által anyagilag és erkölcsileg való tönkrejuttatástól megóvni akarják
s akik nem akarják, hogy Magyarország a zsidóság által megbuktatott Lengyelország sorsára jusson,
mindazon választópolgárokat felhívjuk, hogy a közeledő képviselőválasztásokon csak határozott, nyílt antiszemitapárti képviselőjelöltekre adják szavazatukat."

Hiába volt azonban a hivatkozás a jogra és törvényességre. Tisza Kálmán választási gépezete kíméletlenül legázolta Istóczyékat. A rendelkezésre álló idő kevés volt a pártszervezetek kiépítésére, a közigazgatás különben is kíméletlenül elnyomott felsőbb utasításra minden antiszemita szervezkedési kísérletet. Nem volt a pártnak sajtója sem, a rendelkezésére álló néhány kis vidéki lap nem volt elegendő nyilvánosság egy országos jellegű párt részére. A vidéki intelligencia, amely még a párthoz való tartozását sem merte mindenütt nyíltan megvallani, nem vállalta a pártszervezéssel járó teendőket, még kevésbé mert a párt programjával jelöltséget vállalni, a Verhovayra és lapjára szórt rágalmak, Kossuth, Apponyi és Tisza Kálmán állásfoglalása, a párt szegényes pénzügyi erőforrásai, a választási eredményt illetően már előre vetették árnyékukat. Az a remény, hogy az antiszemita párt mint tekintélyes középpárt kerülhet ki a választásokból, nem teljesedett be. Számban ugyan megerősödött, de nem annyira, hogy a parlamenti erőviszonyokra számottevő befolyást gyakorolhatott volna. Bekerült a törvényhozásba Istóczy Győző 1098 szótöbbséggel Rumban, Simonyi Iván 1090 szótöbbséggel Magyaróvárott, Ónody Géza 1028 szótöbbséggel Hajdúnánáson, továbbá Vadnay Andor Tapolcán 919, Szalay Károly Csurgón 1075, Neudtwich Károly Zurányban 580, báró Andreánszky Gábor Pincehelyen 530, Csuzy Pál Szakoson 300 főnyi szótöbbséggel. A felsoroltakon kívül mandátumot kaptak még Ráth Ferenc Szemczen és Veres József Orosházán. Alig néhány szavazat hiánya következtében maradtak ki Tartoll Márton Bazinban, Fülöpp György Dunapatajon, Szitár Dénes Sásdon, Probszt Dénes Vágvecsén és Szendrey Gerzson Dárdán. Antiszemita oldalon nem titkolták ugyan a választási eredmény felett érzett csalódásukat, a helyzetet mégis abban foglalták össze, hogy az antiszemitizmus a választási harcból nem megtörve és nem megfogyva, hanem számban, erőben, tekintélyben jelentékenyen gyarapodva került ki. Ha a párt rendelkezik a szükséges anyagi eszközökkel, akkor legalább hatvan, hetven lenne az antiszemita képviselők száma. Míg a kormánypártnak egyedül a zsidóság kétszázezer forintot adott és a mérsékelt ellenzéki Apponyi pártnak a főpapság és a főurak négyszázezer forintot adtak össze, addig az antiszemita pártnak sohasem állt több pénz rendelkezésére 6700 forintnál. Már pedig ez az összeg a központi igazgatás költségeire is alig volt elég.

A választási eredménynek érdekes visszhangja volt a német és osztrák antiszemita sajtóban. Az Österreichischer Volksfreund Antiszemita választások Magyarországon című cikkében megállapítja, hogy dacára minden üvöltésnek, szitkozódásnak és gúnyolódásnak, a magyar nép mégis több, mint háromszor annyi antiszemitát választott az országgyűlésbe, mint amennyien eddig voltak. A Parlamentár szerint a legfigyelemreméltóbb dolog, az antiszemitizmus sikere. Az Istóczy párt a legutóbbi országgyűlésen öt emberből állt, a jövő országgyűlésen nem kevesebb, mint 19 képviselőből fog állni s a háznak erősségre nézve, negyedik pártját fogja képezni. Csak két párt nyert a választásokon, a konzervatívok és az antiszemiták. A Judenfrage című lap szerint a magyar nép sanyarú helyzetében és oly sok megcsalatás után, megmentését most az antiszemitizmustól várja. Magyarország súlypontja, regenerálása és jövője most az antiszemita vezérek kezében van. A Germánia véleménye szerint a magyar antiszemitizmus sikere egy létében fenyegetett népnek a segélykiáltása. "A hivatalos Magyarország büszkén ignorálja a zsidókérdést és az antiszemitizmust: a kormány egyelőre tovább fog dolgozni, mintha semmi se történt volna, míg végre egy szép napon azon dilemma előtt fog állni: Vagy megbukik a destruktív liberális börzekormány, vagy Finis Hungariae.

A kisszámú antiszemita képviselőre a törvényhozásban nehéz és cseppet sem irigylésre méltó feladat várt. Képviselniük kellett egy eszmét, egy programot, amelynek semmi kilátása sem volt egyelőre arra, hogy uralomra jutva, meg is valósuljon. A választásokkal még koránt sem ért véget az antiszemita párt ellen megindított hajsza. Ellenfeleik, beleértve a nagy parlamenti liberális pártokat, Tiszáékat, Apponyiékat és a függetlenségieket, érezték, hogy Istóczyék kicsiny számuk ellenére is, még veszedelmes ellenfelet jelentenek, tudták azt is, hogy képviselőik száma korántsem fejezi híven népszerűségüket és sokkal nagyobb tömegek állanak mögöttük, semmint a választási eredményekből következtetni lehetne. A közös érdek most az volt, elnyomni az antiszemitákat, parlamenti helyzetüket minél inkább megnehezíteni. Az antiszemita képviselők helyzetük felől nem tápláltak hiú reményeket. Istóczy is figyelmezteti őket, hogy készüljenek fel a folytonos harcra, amelyet bármi békeszeretők is, a zsidók és zsidóbérencek rájuk fognak erőszakolni. A zsidóság és a keresztény magyarság, a zsidóbarát pártok és a keresztény magyar pártok között nincs és nem is lehet helye tranzakciónak, egyiknek vagy a másiknak pusztulnia kell. Tegyék magukat az antiszemita képviselők menetkész állapotba, mert tíz nap múlva, a képviselőház megnyitásakor mozgósítva lesznek egy hároméves hadjáratra a pogányok ellen. A második dolog, amit tudniuk kell, hogy a nemzet tőlük várja a jelenlegi zsidóuralmi rendszer kitisztogatását. A nemzet elvesztette bizalmát, nemcsak a kormánypárt iránt, hanem a függetlenségi ellenzék iránt is, amely mit se törődik azzal, hogy a független Magyarország voltaképpen Zsidóország lesz.

A képviselőház összeülése előtt újjáalakult az Antiszemita párt is. Istóczy egyéb elfoglaltságára hivatkozva, az elnökséget nem vállalja, javaslatára a párt két közjogi árnyalatának megfelelően, két társelnököt választ, a függetlenségiek részéről Ónody Gézát, a kiegyezés hívei részéről Andreánszky Gábor bárót, Komlóssy és Rácz Géza a pártkör jegyzői lesznek. Megállapodott a párt a trónbeszédre adandó válaszfelirati javaslat alapelveiben is. Részletesen megvitatták a pártnak a vitában való részvételét.
A válaszfelirati javaslat őszinte képet rajzol az ország belső állapotáról és gyors beavatkozást sürget, amíg nem késő.

"Felséges Urunk és Királyunk! Az 1867-ik törvényhozás az alkotmány visszanyerése feletti édes mámorban, ezeréves hagyományok bölcsességéről megfeledkezve, egy végzetteljes ballépést tett akkor, amidőn a zsidókat feltétlenül emancipálta. Az emancipáció folytán mind inkább elhatalmasodott zsidó népfajnak a nagylelkű magyar nemzet elleni végtelen háládatlansága és izgató lelketlensége idézték elő azon súrlódásokat, melyről Felség legmagasabb trónbeszéde megemlékezik. Itt pusztán az elnyomottak elleni szigort alkalmazni az elnyomók túlkapásainak megfékezése iránt pedig nem intézkedni s ezzel az izgalmak tulajdonképpeni okait el nem enyésztetni: céltévesztett eljárás lenne, sőt a létező benső bajokat csak súlyosbítaná.
Csak 17 éve, hogy a zsidók ingatlan vagyont bírhatnak és már az ország igen számos megyéjében a földbirtok kezükbe jutott, míg ezen birtokok tulajdonosai koldusokká, földönfutókká lettek.

S itt bátorkodunk Felséged legmagasabb figyelmét azon körülményre irányozni, hogy hazánkból, hol tudvalevőleg úgyis gyér a lakosság, Felséged hű alattvalóinak ezrei vándorolnak külföldön és tengerentúl új hazát keresni, mert az e hazában való megélhetést megvonta tőlük nem a mostoha sors, de a zsidó. Mert nem nevezhetjük mi sorscsapásnak ezt, aminek a fennálló, általunk előidézett viszonyoknál fogva szükségképpen be kell következnie.
Felséges Urunk! Nem szabad engedni a törvényhozásnak, hogy földműves népünk is úgy tönkre menjen, mint a magyar középbirtokos osztály máris nagyrészt tönkre ment.

Felségednek két országa és tartománya ijesztő képét nyújtja a zsidó korlátlan szabad gazdálkodásnak: e két tartománynak zsidósága anyagilag már tönkretette ama tartományok keresztény lakosságát és most mint a sáskahad, ama tartományok lelegelt tereit mindinkább elhagyva, hazánkat aggasztó mérvben lepi el.
Felséges Urunk és Királyunk! Mi nem akarjuk, hogy Magyarország Galícia és Bukovina sorsára jusson.
Egyedül csak ott, hol a jogegyenlőség elvei nemcsak papíron, de a gyakorlatban is léteznek, vannak megadva a szükséges kellékek az ország felvirágzására. Ahol egyes improduktív osztályok, sőt idegen elemek abnormis arányokban fejlődnek, a többi osztályok sorvadásnak indulnak, ott kóros állapotok nem hiányozhatnak, ott az állami és társadalmi belbajok el nem maradhatnak.

A zsidóság rohamos gyarapodása a keresztény népek rovására és vesztére, következménye az álszabadelvűség által oly fennen hangoztatott fiktív jogegyenlőség köpenye alá rejtett kiáltó jogegyenlőtlenségnek, amely a zsidó faj és a keresztény nép közötti viszonyokban tényleg fennáll.

A zsidóság, valamint egész Európában, úgy nálunk is a mozgó tőke zömét és annak vezérletét kezébe kerítve, oly állapotokat teremtett, amelyek a sötét középkor hatalmasainak ököljogára emlékeztetnek. Az állam, amely megengedi, hogy az anyakönyvek rendes vezetése, mely keresztényre nézve oly szigorúan kötelező, a zsidóknál elmulasztassék az állam, amely a zsidó nagy gyárosok érdekében ezek számára behozott nagy adóengedmények és kiváltságok mellett, a velük való versenyzésre utalt keresztény kisiparosok érdekeit feláldozza, sőt ezek szükséges védelmét a szoros szervezetet hiányos ipartörvénye által kijátszva illuzóriussá teszi, az állam, amely a mozgó tőke kinövéseit megnyirbáló jó uzsoratörvényt behozni vonakodik és így a zsidó mozgó tőkét mely a reális vagyont túlságig terhelő megadóztatás alól kibúvik természete s kiváltságai mellett még törvényes kiváltságokkal is felruházza az állam mindannyiszor a zsidókat jogtalan előnyökben részesítve, egyenesen megtagadja a jogegyenlőséget.
Nemzetgazdászati céljaik elérésén ily serényen és bámulatos sikerrel munkálkodva, a zsidók most politikai céljuk megvalósításához nyíltabban hozzá foghatnak és hozzá is fognak. És e céljuk nem egyéb, mint a keresztény társadalom alapjainak aláásása, a keresztény népek anyagi és erkölcsi tönkretétele, utána keresztény dinasztiák és trónok megdöntése.

Az antiszemitizmus nem egyéb, mint a keresztény népeknek önvédelmi állapotba való helyezkedése a zsidó szemitizmussal, e halálos ellenségünkkel szemben."
A válaszfelirati javaslat beterjesztésével megkezdődött egy kerek három esztendeig tartó, szünet nélküli, végső kilátásait illetően mégis reménytelen harc. Valóban nagy lelkierő, önfegyelem és szívósság kellett ahhoz, hogy az antiszemita képviselők háttérbe szorítva, mellőzve, mégis helyt álljanak eszméikért és igazságaikért. Az antiszemiták felirati javaslatát a többség természetesen elvetette, de a vita alkalmat adott arra, hogy az antiszemita képviselők csaknem egytől-egyig felszólaljanak és a felirati javaslat egyes részeit megvilágítsák és megindokolják. Andreánszky Gábor báró nyitotta meg az antiszemita szónokok hosszú sorát. Andreánszky, Istóczy bizalmából, évekig vezette a párt ügyeit. Közvetlen és finom modorával, rokonszenves egyéniségével még politikai ellenfeleit is meg tudta nyerni. Mint főrendiházi tagnak, annak idején jelentékeny szerepe volt abban, hogy a zsidó-keresztény házasságról szóló törvényjavaslatot a főrendek nagy többséggel elvetették. Andreánszky mondotta a javaslat ellen a legélesebb beszédet. Istóczyhoz csatlakozva, teljes erővel kivette részét a pártszervezési munkából. Egyike volt azoknak, akikkel Istóczy a legnagyobb egyetértésben tudott dolgozni, őszinte barátság fűzte őket egybe. Bizonyára része volt ebben annak is, hogy közjogi felfogásuk is megegyezett, nemcsak antiszemitizmusuk, mindketten hatvanhetesek voltak. Andreánszky nem tartozott ugyan a párt szélsőséges szárnyához, de határozott antiszemita meggyőződése mellett nem egyszer tett hitet. Beszédeiben is mindig higgadt hangot ütött meg, észérvekkel hatott.

Csaknem minden fontosabb parlamenti kérdésben felszólalt. A párt hivatalos álláspontját a legtöbb esetben ő fejtette ki. A zsidókérdésnek elsősorban gazdasági vonatkozásait hangsúlyozta.
Első beszédében, 1884 október 15-én, is azt emeli ki, hogy a zsidóság hatalma tudatában a mozgó tőke ellen intézett támadásokat tömör falankszként igyekszik kivédeni, mert ez számára létkérdés. Mi látjuk pusztulni népünket, amely velük érintkezésbe jön, másrészt látjuk őket óriási mérvben gazdagodni. Látjuk, milyen közönnyel nézi törvényhozásunk többsége és kormányférfiaink is veszni saját fajukat és pótoltatni más országokból kiűzöttekkel. Az antiszemiták a mozgó tőke ököljoga és az ennek nyomására jelentkező anarchia ellen harcolnak. Két úrnak egyszerre szolgálni nem lehet mondja más alkalommal , ha a kormány arra kényszeríti a nemzetet, hogy Ausztria és a Rolhschildok jobbágyai legyen, hazánk iránti kötelességünknek eleget nem tehetünk.

Andreánszky kimaradása a következő választásokon kétségkívül nagy veszteség volt az antiszemita pártra. Egyik legbuzgóbb, legértékesebb tagját vesztette el a mozgalom. Egészen más egyéniség volt Zimándy Ignác. 1831-ben született egy nyitramegyei kis községben. Iskoláit Szakolcán, Nagyszombaton és Pozsonyban végezte. Előbb Törökbálinton káplán, majd hittanár Budapesten, Pozsonyban, végül törökbálinti plébános. 1884-ben a szemici kerület antiszemita programmal megválasztott képviselője. Csupa tűz és szenvedély. Beszédeiben kíméletlenül ostorozza a liberalizmust, a zsidóságot és a szabadkőművességet. Előadásmódja szaggatott és rapszodikus, éppen a benső túlfűtött hevület következtében. Zimándy is őszinte csodálattal adózott Istóczynak bátor helytállásáért. Elsősorban Tisza Kálmán és Trefort politikáját ostorozta. Sokszor elragadta a szenvedély heve és nem egyszer a zsidóságon kívül támadta a többi keresztény felekezetet is. Ez a magatartása sokat elvett népszerűségéből. Egyébként az antiszemita párt egyik legszorgalmasabb, legtevékenyebb tagja volt. Kossuth elleni támadásai sem gyarapították jó hírét, itt nem egyszer átlépte a tárgyilagosság határvonalát. Ébresztő hangok címen kiadott egy évkönyvsorozatot. Ebben cikkeit, parlamenti beszédeit közölte, részletes idézeteket hozott az antiszemita irodalom újabb termékeiből. Az Ébresztő hangok különösen a katolikus alsó papság körében örvendtek egyidőben nagy népszerűségnek. Zimándy különben egészen otthonosan mozgott az antiszemita irodalomban, több nyelvet beszélt, kétségkívül hatásos szónok volt. Az alatt a három esztendő alatt, amíg tagja volt a képviselőháznak, gyakran felszólalt. Első beszédében szembe száll Tisza Kálmánnak azzal a vádjával, hogy az antiszemiták zavarják a fajok közti békét: A fajok közti békét megzavarják azon szívtelen hazafiak, akik nyugodtan, mondhatni letargikus álomba merülve tűrik, hogy a jobb sorsra érdemes, becsületes, munkás, magyar polgár könnyel szemében, vérző szívvel, messze idegen földre, ki Amerikába távozzék, másrészt szívesen látják, hogy az idegen földre távozott magyar polgárok hűlt helyét az Oroszországból méltán kiűzött, vagy Lengyelországból geschäft hiányában kiköltözött zsidóság foglalja el.

Tisza Kálmántól nem egyszer kérte számon a megtagadott bihari pontokat, a világos, határozott politikai és gazdasági programot, nem ok nélkül vetette szemére, hogy maga sem tudja, mit akar. Irányítása alatt az ország az államcsőd szélére jutott és anyagi bukásba hullott. A parazita zsidóság Tisza támogatásával sáskasereg gyanánt tódul be az országba. Trefortot, aki kezdetben antiszemita volt, ismételten élesen támadta. Különösen, amikor pozsonyi választási beszédében az antiszemitizmust olyan szellemi betegségnek minősítette, amely minden évszázadban kétszer előfordul, jön, majd elmegy. Ha van is zsidókérdés, csakis keresztényi megoldásról lehet szó s ez nem más, mint a zsidók civilizálódása és asszimilálódása. Trefort kultúrpolitikáját Zimándy kapkodónak, zavarosnak és dilettánsnak mondotta. Súlyosan hibáztatta azt az intézkedést, hogy a tanárok képzését egy zsidó, Kleiner-Kármán Mór kezére bízta. Az 1887-es választások előtt kibocsátott választási röpiratában a kiegyezés utáni liberális politikai rendszer teljes tehetetlenségét kárhoztatja. Ez a rendszer húsz év alatt ezer millió forint államadósságot csinált. Ebből a Tisza-rendszerre 600 millió esik, noha adóemelés révén évente 40 millió bevételi többlet felett rendelkezett. Sürgette a Tisza-kormány felelősségre vonását, 22 millió forint törvényes felhatalmazás nélkül való elköltéséért. A szabadelvű párt csak egy hatalmas szavazógép, amelynek nincs önálló véleménye és semmit sem bírál vagy ellenőriz, a párt képviselőinek két harmada még az ülésekre sem jár el. Tisza uralmának köszönhetjük, hogy Árvától Máramarosig, a Tiszától a Kárpátokig már mindenütt a zsidó lett az úr. Jellemző, hogy mindenütt, ahol sok a zsidó, ott Tiszának is nagy és erős a pártja. Mialatt Pozsonytól Brassóig vándorol ki a vérbeli magyarság, azalatt özönlik be a külföldi zsidóság.

Zimándy adta ki Ráth Ferenccel együtt 1884-ben az Antiszemita kátét a magyar nép számára. Ez a kis könyv, mint bevezetésében olvashatjuk, arra volt hivatva, hogy védelmi küzdelemre készítse elő a keresztény népet azon élősdi faj ellen, amely gonoszsága miatt űzetvén el honából és szóratván széjjel a föld kerekségén, azzal hálálja meg vérrel szerzett honunkba való befogadását és magunkhoz való felölelését, hogy csekély száma dacára fölénk kerekedni, nyakunkra hágni, bennünket testileg, lelkileg megrontani s aztán végképpen leigázni, megsemmisíteni törekszik. A könyvecske tizenkét fejezetben, száznegyvennyolc kérdésben és feleletben, közvetlen és egyszerű formában szól az antiszemitizmus lényegéről, a zsidóság gazdagodásának módjáról, a zsidókérdés megoldásáról, a társadalmi önvédelemről, a politikai küzdelemről a zsidóság ellen. A kérdések és feleletek megfogalmazása tömör és világos. Ez a kis könyv az antiszemita párt legfontosabb fegyvere volt felvilágosító munkájában. Hatása nem maradhatott és nem is maradt el. Bár hetven évvel ezelőtt íródott, tartalma, felfogása és állásfoglalása ma is korszerűen hat. Népszerűségére jellemző, hogy több kiadásban, sok ezer példányban az egész országban elterjedt. A káté tartalmának és szellemének szemléltetésére alább idézünk belőle néhány kérdést és feleletet.

Miért szabadították fel a zsidókat?
Csak szabadelvűségből, valósággal pedig azért, hogy a zsidóság felszabadítói legyenek, jövőre annak rabjai: kik már akkor is a zsidók klienseinek igáját viselték, midőn felszabadításukat eszközölték. Másképpen nem is képzelhető, hogy ezen vészt hozó lépést megtették volna, a legnagyobb magyarnak, gróf Széchenyi Istvánnak bölcs óvása dacára. A könnyelmű felszabadítók ugyan megérdemelték sorsukat, csakhogy magukkal együtt egész nemzetünket örvénybe sodorták. Azért mondtak már akkor a messzebb látók, hogy inkább az akkori országgyűlést kellett volna fölszabadítani a zsidók pénzigájától.
Miért nem korlátozzák nálunk a zsidók túlkapásait?
Azért nem teszik, mert már igen is nyakunkra nőttek, úgy, hogy most már ők képviselik nálunk a hatalmat; ennélfogva mindazon tényezők, melyek hivatva volnának ennek eszközlésére, némileg tőlük függnek. Maga a kormány és az országgyűlés is kiváló tekintettel van rájuk, nem csupán magán szolgálatukért, hanem azon nagy befolyásuk miatt is, amelyet pénzhalmozóikkal és a zsoldjukban álló sajtónak a segítségével a közügyekre, az országok sorsára gyakorolnak.

Kik ellen kell küzdeniük az antiszemitáknak?
Küzdeniük kell:
1-ször a dúsgazdag, ármányos és világszerte szövetkezett zsidóság ellen,
2-szor hatalmas pártfogóik és uszályvivőik ellen,
3-szor az őket védelmező kormány ellen,
4-szer a zsoldjukban álló féktelen sajtó ellen,

Kik a zsidók pártfogói és uszályvivői?
Nálunk, a főurak közül, igen sokan pártfogolják a zsidókat és uradalmaikban mindent az ő tetszésük szerint intéznek. Az ilyeneknek zsidó a legmeghittebb emberük, tanácsadójuk, legkedvesebb vendégük: mert már látása is pénzt jelez a sok eladó tárgynak ő fizeti meg az árát. Tehát, aki pénzelni akar, igen tanácsos, hogy jó viszonyban legyen Mózes népével, mely folyása által már számtalanokat is eltántorít.

Miért védi a zsidókat a Tisza-kormány?
Mert mindig sok pénzre van szüksége a azt másképp nem tudja előteremteni csak zsidókölcsön által, melynek az ország ugyan busásan megadja az árát, de a zsidó hitelezők még más kedvezményeket is kívánnak azért a lekötelezett kormánytól: különben a legnagyobb pénzszükség idején cserben hagynák.

Mit kelt minden magyar embernek hinnie és tudnia?
Tudnia és hinnie kell:
1-ször, hogy Magyarországon van zsidókérdés,
2-szor, hogy ennek megoldása elodázhatatlan,
3-szor, hogy a megoldás csak törvényszerű eszközökkel érhető el,
4-szer, hogy az elzsidósodott kormánytól semmi jót sem várhatunk,
5-ször, hogy nem hazafi, aki a zsidókkal tart,
6-szor, hogy nálunk nincs üdvösség, csak az antiszemitizmusban.

Az 1887-es választásokon Zimándy már nem lépett fel. Ezidőtől kezdve csendes visszavonult életet élt.
Az antiszemita párt jellegzetes és érdekes egyéniségei közül meg kell még említsük dr. Neudtwich Károly műegyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját. A nyolcvanas évek elején kapcsolódott be az antiszemita mozgalmakba. 1883-ban fellép antiszemita programmal képviselőnek Szakcson, néhány szavazattal azonban kisebbségben marad. De a következő évben megtartott választásokon már nagy többséggel küldi be a kerület képviselőjének. 1816-ban, Pécsett született. Az ő nevéhez fűződik a reális tudományok meghonosítása hazánkban. Elsőnek adta elő a vegytant és többi természettudományokat magyar nyelven felső tanintézeteinkben, hamarosan a budapesti egyetem magántanára. Az iparegyletben tartott ipari és gazdasági vonatkozású előadásai mindig nagy eseményt jelentettek, 1847-ben a megalakuló ipariskola tanárává nevezik ki. Beutazta nem csak egész Európát, járt az Egyesült Államokban is. Windischgrätzék menesztik állásából. Néhány évvel később mégis alkalmazást kap az alakuló Műegyetemen. Számos értékes tankönyvvel gyarapította a magyar tudományos irodalmat: A vegytan alapismeretei, A vegytan alapelvei, A vegytan alapelvei a tudomány újabb nézeteihez alkalmazva, Magyarország kőszenei, vegytani és műipari tekintetben. Amerikai utazásáról két kötetes munkában számol be. A politechnikumon a technikát és az analitikai vegytant, valamint a bányaismeretet adta elő. Az 1867-iki párisi világkiállításon a magyar kormány megbízottja. 1874-ben királyi tanácsossá nevezik ki. A magyar orvosok és természetvizsgálók egyesületének egyik legtevékenyebb tagja. Pécs városa díszpolgárává választotta, a király a vaskoronarenddel tüntette ki. 1882-ben Dr. Ulrich von Hüthen álnév alatt könyvet ír a zsidókérdésről: Das Judenthum in Österreich Ungarn. Ez a munka méltán keltett figyelmet még a külföldi antiszemita körökben is. Neudtwich nagy alapossággal tárgyalja a kérdést, figyelmét a legkisebb részletek sem kerülték el. Előbb magának a zsidóságnak a lényegét fejtegeti. Majd sorra veszi szerepét az állam, a nemzet életében. Tárgyalja hatását és befolyását a különböző társadalmi osztályokra. Végül pedig keresi az utakat és módokat a zsidóság káros hatásának elhárítására.

Könyve bevezető részében nyomatékkal hangsúlyozza, hogy a sok kérdés közül, amely az európai népeket foglalkoztatja, egy sincs annyira jelentős, mint a zsidókérdés. Nem szabad hitelt adnunk az álprófétáknak és annak a liberális felfogásnak, hogy a zsidókérdés csupán vallási kérdés, amelyet a középkori fanatizmus talált ki. A zsidókérdés ma már korántsem a zsidó vallással foglalkozik. Lényegét tekintve etikai kérdés.

A zsidóknak egyáltalában nincsenek elveik, egyetlen szempont irányítja magatartásukat a hasznosság és a célszerűség. Szívvel-lélekkel nem tartoznak egyetlen párthoz, vagy mozgalomhoz sem. Minden olyan párthoz csatlakoznak, amelytől a legtöbb hasznot és előnyt remélik. Természetes tehát, hogy politikai nézeteiket gyakran változtatják, ahogy azt személyes érdekeik megkívánják. 1848-ban ők voltak az elsők, akik kalapjuk mellé tűzték a nemzeti kokárdát, ők voltak leghangosabb hazafiak, ők írtak és beszéltek legtöbbet és leghangosabban a szabadságról és a nemzeti függetlenségről. Hamarosan kiderült azonban, hogy mindez a nagy lelkesedés, csak önös érdekeik miatt volt, az új fordulattól előnyöket vártak és reméltek, elsősorban a teljes egyenjogúsítás gyors megvalósulását. Természetesen, ők voltak mindenütt a nemzeti gárda szállítói is, s mint ilyenek nagyszerű üzleteket kötöttek. A zsidók nagy lelkesedésének hátterében tehát két körülményt találunk, egyrészt az emancipáció megvalósításának reményét, másrészt a kitűnő üzleti lehetőségeket. Arra a nagy veszélyre mutatott rá ezután Neudtwich, amely abban a tényben rejtőzködik, hogy a zsidók 25 esztendő alatt csaknem teljesen ellepték az értelmiségi pályákat, az ügyvédit, az orvosit, sőt újabban a bíróit és a közhivatalokat is. A hetvenes években a zsidók már oly tömegben jelentkeztek a gimnáziumokban felvételre, hogy az iskolák igazgatói kénytelenek voltak a zsidók beiratkozását néhány nappal a keresztények beiratkozása utáni időre tenni, mert különben az a helyzet állt volna elő, hogy az iskolákat egészen zsidók töltik meg. 1878-ban, Budapesten, a gimnázium párhuzamos alsó osztályaiban 467 tanuló közül 302 zsidó volt. A protestáns gimnázium úgy védekezett a zsidók beözönlése ellen, hogy a máshitűeknek kétszer akkora tandíjat kellett fizetniük, mint a protestánsoknak. A gimnáziumból kikerülő zsidók legnagyobbrészt a jogi és az orvosi karra iratkoznak. Hangos reklámjukkal ezeknek a hivatásoknak tekintélyét és erkölcsi színvonalát mélyen leszállítják.

Hosszabb fejezetben ismerteti a zsidók kereskedelmi tevékenységét s ennek sokféle változatát. Bemutatja a házaló, a piaci és a vásáros zsidó kereskedőt. Érdekesen mutatja be, miképp viszi anyagi romlásba a zsidó kereskedő a tudatlan és tájékozatlan falusi népet. Az értéktelen limlomot és színes csecsebecsét, tarka színes kendőket kiakasztja az ablakba, az ajtóra, feltűnő helyre, hogy az arra járó parasztasszonyok és lányok észrevegyék. Ha nincs pénzük, odaadja a zsidó áruért is, sőt még így szívesebben: szalonnáért, tojásért, gabonáért. Ilyen módon kétszeresét, háromszorosát kapja meg a zsidó az eladott értéktelen holmi árának. A pálinkaivás mértéktelen elterjedése is a zsidóság lelkiismeretét terheli. Ez a legbiztosabb és a leggyorsabb mód a vagyon harácsolására. A szegény paraszt, aki betéved egy pohár pálinkára a zsidóhoz, nem tud megállni a harmadik és negyedik pohárnál sem. A kontó egyre növekedik, végül is akkora összeg lesz, hogy a szegény paraszt nem tudja kifizetni többé, kis háza, földje dobra kerül és maga földönfutó lesz. Megemlékszik arról a szerepről is Neudtwich, amelyet a zsidók a nyilvános és bírói árveréseken játszanak. Beszámol azokról a zsidó manőverekről, amelyek a magyar kereskedelem jó hírét teszik tönkre külföldön. A gabona, borkivitel ugyanis egészen zsidó kezekben van. Külföldi vásárló csak zsidók közvetítésével juthat ezekhez az árukhoz. Érdeklődésére a zsidók a legkiválóbb mintákat küldik, a leszállított áru viszont egészen silány, a világhírű magyar borok helyett silány, értéktelen, rossz minőségű borokat küldenek ki. Nemcsak a fővárosban, hanem a vidéki varosokban is, azokban a színmagyar városokban, ahol még harminc-negyven évvel ezelőtt egyáltalában nem voltak zsidók, ma mar nemcsak a pálinkakereskedelem, hanem a kereskedés minden ága zsidók kezében van. a városok főútvonalain, ahol régebben egyetlen zsidót sem lehetett találni, ma csak zsidót látunk és csak elvétve egy-egy keresztényt. Mi ennek a magyarázata: sokan azt mondják, persze, mert a zsidók olcsóbban adják az árut, megelégszenek kisebb nyereséggel. Elfeledkeznek arról, hogy az az áru, amelyet a zsidó öt százalékkal olcsóbban ad, mint a keresztény, tíz százalékkal silányabb és értéktelenebb.

A zsidók pénzszerzésének második módját, a kölcsönzést és az uzsora különféle nemeit is behatóan tárgyalja Neudtwich könyvében. A szegény paraszt, kinek pénzre van szüksége, nem 12, 20, 30, hanem 100 százalékos kamatot fizet a zsidónak. Az adóját kell talán sürgősen kifizetni a kis parasztnak; kap öt forintot kölcsön a zsidótól és pedig azzal a feltétellel, hogy hetenként fizet minden forint után tíz krajcárt, vagyis ötven krajcárt. A jámbor paraszt fel se veszi a kicsiséget, hetenként ötven krajcárt valahogy csak kifizet. Arra nem gondol, hogy 6 egy év alatt 26 forintot fizet csak kamatban a zsidónak, tehát az egész tőke több mint ötszörösét, más szóval 500 % kamatot és a végén a tőkével még mindig adós. Az első öt forintot legtöbb esetben követi a második és a harmadik, végül is az adósság már olyan összegre ment fel. amelyet az adós visszafizetni többé nem tud. Következik az árverés, így szerzi meg a zsidó egyik házat a másik után, egyik földet a másik után. Végül is a zsidó már a fél falunak tulajdonosa lesz és így lesz ai a zsidó, aki húsz-harminc évvel előbb legfeljebb 2025 forint tőkével jött a faluba, ma a vidék leggazdagabb földesura.

A zsidók nyilván ugyanazt a szerepet játsszák a népek testében, amit a férgek az emberi szervezetben. Hihetetlen türelemmel tudnak várni, amíg eljön az idejük, amikor áldozatuknak feltétlen pénzre van szüksége. A könyv egyik legérdekesebb és talán legjobban sikerült fejezete mindenesetre az, amely a zsidóság sajtóbeli térfoglalását tárgyalja és a különleges zsidó szellemnek és módszereknek a sajtóban megfigyelhető érvényesüléséről számol be. Fejtegetéseinek végső tanulságait Neudtwich a következőkben összegezi: A zsidó az európai népektől teljesen idegen fajta, amelyik éppen idegenszerűsége miatt sohasem olvadhat egybe az őt befogadó népekkel. Ez az idegenszerűség az oka a kölcsönös ellenszenvnek, amely mind addig fennáll, amis zsidók más népek között élnek. Asszimilációról még csak beszélni sem lehet. Ott, ahol a zsidók száma egészen csekély és ahol a befogadó népek ellenálló ereje is nagy, ott az ellentét nem éleződik ki, de ahol a számuk nagy és állandóan növekedik, ahol vallásuk, hagyományaik, erkölcseik, szokásaik élesen elkülönítik a környező néptől, ott az ellentét, a kölcsönös gyűlölet csak fokozódik. A zsidóság ismert tulajdonságai nem szerzettek, nem idők folyamán felvettek, hanem egy fajnak veleszületett sajátosságai. E sajátosságaitól a zsidóság éppen úgy nem szabadulhat meg, mint a macska a hamisságtól, a róka a ravaszságától és a tigris vérengző természetétől. A zsidóságot ezek a faji tulajdonságai a történelemben való első megjelenésétől kezdve híven és változatlanul végig kísérték minden korszakon át, egészen napjainkig és éppen oly szorosan hozzátartoznak lényegéhez, mint az éles karmok, a hegyes fogak a macskafélék természetéhez. A zsidók természetén nem változtathat sem a civilizáció, sem a nevelés, sem a keresztény társadalomba való befogadásuk. A magyar törvényhozás súlyos hibát követett el, amikor ezt a zsidóságot minden feltétel nélkül emancipálta, növelte a bajt az, hogy egyáltalában nem szabályozták a zsidók további bevándorlási és letelepedési lehetőségét. Ennek természetes következménye az lett, hogy a zsidók a szomszédos országokból, Galíciából, Lengyelországból, Oroszországból, Romániából és Törökországból Magyarország felé húzódtak. Ugyanilyen nagy hibát követett el a törvényhozás akkor, amikor az uzsorát tilalmazó törvényt eltörölte és ezzel olyan eszközt adott a zsidóság kezébe, amellyel a szegény és tudatlan népet büntetlenül utolsó fillérjétől is megfoszthatta.

Miképp védekezzünk a zsidó befolyással szemben erre a kérdésre is felelni próbál Neudtwich könyve utolsó fejezetében: Miután a zsidók teljes és feltétel nélküli egyenjogúsításának hibáját csaknem kivétel nélkül minden ország és minden parlament elkövette, olyan eszközöket kellett keresni, amelyekkel ezt a hibát jóvá lehet tenni. Természetesen a legjobb eszköznek a zsidók ártalmatlanná tételére azt tartották, hogy megtisztítják a zsidókat faji jellegüktől, természetüktől messzemenő kereszteződés, fajkeveredés útján. Úgy vélték, hogy a vérkeveredés által mindjobban elhalványodnak a zsidók faji tulajdonságai. E célból tehát elő kell segíteni minden eszközzel a zsidók és keresztények közötti házasságkötést.
A valóság és a tények azonban hamarosan ki kellett ábrándítsanak ebből a tévhitből. Mindazokban az országokban, ahol a vegyes házasság már régtől fogva meg volt engedve, semmiféle számottevő eredményt nem látunk. A zsidók iránti ellenszenv az első és legnagyobb akadálya a nagyobbfokú vérkeveredésnek. A zsidók is maradtak ugyanazok, amik évszázadok előtt voltak, nem változtak semmit se, ugyanolyan káros befolyást gyakorolnak a népre, mint régebben. Mindenütt, ahol csoportosan megtelepednek, megalkotják a maguk közösségi szervezetét, többnyire csak egymás között házasodnak. Hogy lehet eredményt várni a keveredéstől ott. ahol a zsidók sűrű tömegben élnek, ahol visszataszító típusai uralkodnak ennek az ellenszenves fajnak. A népben egy természetes ösztönszerű ellenszenv él a zsidóval szemben és ezt nem lehel semmivel sem legyűrni, így hát a vérkeveredéstől nem lehet sokat remélni. Más hatásos eszközökről kell tehát gondoskodnunk, ilyenek a következők lehetnek:

1. Minden keresztényt esküvel kell kötelezni, hogy soha és semmi körülmények között zsidó vagy zsidók közreműködésével fennálló üzletbe nem teszi be a lábát.
2. Hasonlóképp minden kereszténynek köteleznie kell magát arra, hogy olyan társasággal, vállalattal, takarékkal, bank és váltóüzlettel, biztosítóval, amelyet zsidók alapítottak, zsidók tartanak fenn, vagy amelynél zsidók működnek, semmiféle összeköttetésbe sem lép,
3. Minden keresztényt kötelezni kell, hogy olyan újságra nem fizet elő, amelynek zsidó vagy zsidókból álló társaság a tulajdonosa, vagy amelyik újságnak a szerkesztője zsidó, illetve szerkesztőségében zsidókat találunk. Nyilvános helyeken, lokálokban, kávéházakban és éttermekben csak keresztények által szerkesztett újságot fogadnak el,
4. Minden kereszténynek a magántársaságában arra kell törekednie, hogy abból a zsidók eltűnjenek,
5. Haladéktalanul gondoskodni kell arról, hogy minden kisvárosban létesüljön olyan bank és pénzintézet, amely a kisbirtokosokat, kézműveseket, kereskedőket és háztulajdonosokat segíti meg, amikor szükségük van rá. Végül a káros zsidó szellem hatalmának megtörése céljából azt javasolja Neudtwich, hogy az állam egész hatalmával és súlyával tiltsa meg a zsidóknak, hogy továbbra is a Talmud legyen fő forrása nemcsak vallási nézeteiknek, hanem erkölcseiknek és egész társadalmi magatartásuknak, más népekkel szemben, másodszor úgy az ügyvédi, mint a bírói hivatásból legyenek kitiltva, harmadszor a zsidókat úgy a falvakban, mint a városokban ki kell rekeszteni a pálinkakereskedésből és a váltóüzletből, ötödször gondoskodni kell arról, hogy a zsidók birtokot ne örökölhessenek. A föld a legdrágább java minden népnek, amely nélkül egyetlen nemzet sem tarthatja fenn magát, semmiféle liberális eszme nem befolyásolhat bennünket, amikor a földet és a népet a fenyegető veszélyekkel szemben meg kell védenünk.

Fejtegetéseinket azzal zárjuk le írja Neudtwich , hogy a kormányt és az ország összes liberális köreit felszólítjuk, hogy a zsidókérdést, amíg van rá idő, vegyék fontolóra. Tanulmányozzák szorgalmasan a kérdést, nehogy a fejünkre nőjön. Ne akkor kezdjenek majd foglalkozni vele, amikor már késő lesz, az ország alá lesz ásva, a nép mindenéből kifosztva és hazájából kiszorítva. Amikor egy idegen, romlott és egészen erkölcstelen nép az országot már egészen birtokába veszi, jogszerű urait és lakóit, minden elképzelhető elvetemült eszközzel és furfanggal helótává teszi. Mert ide jutunk, ide kell jutnunk, ha a zsidó nép (ízeiméinek továbbra is szabad teret engedünk és a nép életérdekeit minden eszközzel nem védjük meg. Neudtwich Károly az antiszemita sajtóban és a parlamentben is értékes munkásságot fejtett ki. Ha a szenvedély el is ragadta néha, mondanivalóit és megállapításait kézzelfogható tényekre, adatokra és bizonyítékokra építi. A párt legképzettebb tagjai közé tartozott. Sokoldalú, széleskörű tudása nagy tekintélyt biztosított neki nemcsak politikai barátai, de ellenfelei előtt is. Beszédei általános figyelmet keltettek. Első képviselőházi beszédét a válaszfelirati javaslat vitája során mondotta el. Ebben helyteleníti azt a kormányzati és törvényhozási rendszert, amely felállít egy elvet, a liberalizmust és ehhez szabja a törvényeket, nem pedig a nép, a társadalom érdekeihez. Teljesen hamis felfogás ez. Mi következett ugyanis ebből; behozták először a zsidók emancipációját minden feltétel nélkül, mert a szabadelvűség ezt követelte, behoztuk az egészen szabad és korlátlan ipart, mi lett az eredmény, az egész országban az az ipar, amely századokon át virágzott, tönkre ment, a magyar földnek sok millió holdjai kerülnek zsidókézre. A függetlenségi párt folyton csak az országnak Ausztriától való függetlenségét hangoztatja és követeli és nem látja át, hogy közben egy sokkal nyomasztóból, sokkal gyalázatosabb járom alá került az egész ország és annak népe. Elmondhatjuk majd nagy büszkén, hogy azt a nemzetet, amelyet sem a török, sem a tatár, sem a német fegyverrel és fondorkodással meghódítani nem bírt, meghódította és elpusztította a leggyávább és legerkölcstelenebb nép váltókkal és börzepapírokkal. Ismeretes dolog, hogy az országból minden évben ezren és ezren vándorolnak ki idegen országokba és tengeren túlra. Kivándorolnak pedig azért, mert a megélhetés tőlük el van vonva. Felkéri képviselőtársait, menjenek Felsőmagyarországba, ott látni fogják, minő iszonyú ott a nyomor. A nép igen szorgalmas, takarékos, de egy hibája van, a pálinkaszeretet. Ez erkölcstelenséget pedig egyedül a zsidók hozták be és ők kultiválják. A zsidónak különös talentuma van arra, hogy ki tudja a nép legveszélyesebb szenvedélyét és ha kitudta, annak révén előbb moraliter, azután vagyonilag teszi tönkre a népet. Ügy mint a bankok az országoknak hitelbe adják a pénzt, a zsidók hitelbe adják a pálinkát a népnek, míg az adósság felszaporodik csaknem azon összegre, amennyit a vagyon ér. Mint a pók a legyet, úgy fonják be a népet, hogy mozdulni sem tud. Akinek annyi vagyona van, hogy magát összeszedve, kivándorolhasson, az megteszi. A másik része kénytelen annak a zsidónak, aki az ő földjét a maga részére elárverezte, mint egy rabszolga dolgozni. Sokkal rosszabb dolga van, mondhatom, mint a délamerikai államokban a rabszolgáknak.

A kivándorlás kérdését állandóan napirenden tartotta Neudtwich. Végzetes veszedelmet látott ebben a folyamatban. Elviselhetetlen volt számára az életerős, munkaképes, becsületesen dolgozni és élni akaró magyarok tízezreinek országelhagyását látni nyugat felé és ugyanakkor a legsötétebb Galícia söpredékének betódulását szemlélni. Beszédeire legtöbbször még csak választ sem kapott. A szabadelvű Magyarország szemében a kivándorlás nem olyan probléma volt, amellyel érdemes foglalkozni. Fontos a gazdasági erők szabad játéka, minden befolyástól és beavatkozástól mentes érvényesülése. 1887 február 26-án elmondott interpellációjában megismétli kérdéseit: van-e tudomása miniszterelnök úrnak az ősmagyar lakosoknak kivándorlásáról a felsőmagyarországi megyékből és ha von tudomása, kérdem, milyen intézkedéseket szándékozik a t. miniszterelnök úr tenni a kivándorlás megakadályozására? Az interpellációval kapcsolatban elmondott beszéde elején utal a felsőmagyarországi állapotokra. A nép a felső megyékben nemcsak vagyonilag van tönkre téve, hanem testileg és szellemileg is aképpen, hogy teljesen képtelen az állam iránti kötelezettségeinek eleget tenni. A pálinkamérésekkel a zsidók e népet eleinte szellemileg, azután vagyonilag és testileg teszik tönkre. Ráviszik a népet az adósság csinálására, amikor az adósság annyi, hogy visszafizetéséről többé szó nem lehet, elárvereztetik a földet, amelyet ily módon potom áron szereznek meg és a volt) birtokossal a földet, amely nemrég még sajátja volt, nyomorult napszámban műveltetik. A humanitást csak ott lehet alkalmazni, ahol ennek helye van. Dédelgetni a zsidókat, megnyitni nekik az ország határait, hogy aláássák az egész országot, kifosszák a népet, tönkre tegyék és kivándorlásra kényszerítsék, ez nemcsak rosszul alkalmazott humanitás, hanem az inhumanitásnak legnagyobb foka. Egyébiránt értjük és ismerjük a t. miniszterelnök politikáját. Országszerte elismert igazság az, hogy a jelen kormány egy napig sem tarthatja magát kölcsön nélkül, a kölcsönt pedig más nem adja és nem is adhatja, mint a zsidó bankár. A zsidó bankár pedig nem ad semmit, ha a magyar miniszterelnök szabad kezet nem enged a zsidóknak, hogy a népet zsarolhassák a maguk kénye és kedve szerint. Nekem, t. ház, teljesen úgy látszik, mintha Magyarország népe haszonbérbe volna adva a zsidóknak éppúgy, valamint az államjószágok haszonbérbe vannak adva a zsidóknak.

A felsoroltakon kívül meg kell még említsük az antiszemita párt vezetői közül: Gáborjáni Szentmiklóssy Sámuel református lelkészt, tanárt és írót, Probszt Dénes plébánost, Szemnecz Emil újságírót, a Függetlenség, a Magyar Állam és az Alkotmány munkatársát, Szendrey Gerzson ügyvédet, dr. Rácz Géza ügyvédet, végül Csuzy Pál földbirtokost, ny. huszárőrnagyot, valamint Komlóssy Ferenc dr. katolikus paptanárt és Veress József orosházai evangélikus lelkészt.
Komlóssy Nagytapolcsányban született, iskoláit Nyitrán végezte; hosszabb ideig Nagyszombaton volt tanár. Figyelme már fiatal korában a zsidóság felé fordult. Szülőhelyén és a Felvidéken módjában állott alaposan megismerkedni a zsidóságnak a népre gyakorolt hatásával. Amikor az antiszemita párt megkezdte működését, az elsők között csatlakozott hozzá. A párt leglelkesebb és legfáradhatatlanabb vezető egyéniségei közé tartozott. Elsősorban a Kisalföld és a Felvidék szervezésén dolgozott. 1884-ben a verbói, 1887-ben a szempci kerület küldte be a képviselőházba antiszemita programmal. A párt gyakrabban szereplő tagjai közé tartozott. Minden fontosabb kérdés tárgyalásánál felszólalt. A felirati javaslat vitája során mondotta ő is első beszédét. Ebben olyan cselédtörvényt sürget, amely szerint keresztény ember zsidó szolgájává ne lehessen, a zsidó sajtó sürgősen megrendszabályozandó, az italmérési regálét a községeknek kell megváltaniuk, ha a zsidó el is veszi pénzünket, legalább ne engedjük, hogy fajilag is tönkre tegye népünket, végül az államháztartás hiányának fedezésére ajánlja a zsidóadó bevezetését. Mint gazdálkodó és mint parasztcsalád sarja, sokszor foglalkozik a földművelő nép helyzetével. Az ipar és a kereskedelem székhelyévé kezdett fejlődni a felsővidék mondotta 1886 január 28-án amivé Magyarország államháztartásában az Alföld mellé már a természet is rendelte. De miután a kormány nem gondoskodott ezen felsővidéki szegény földművelő osztályról, történt az, hogy mióta megnyíltak a zsilipek Galícia felől, a zsidóság elárasztotta Felsőmagyarországot, annak népe pedig vándorbotot fogott és elment, elköltözött Amerikába. A felvidéki nép azt látta, hogy a zsidó mindenütt boldogul, annak van igaza mindenben, azt látja, hogy a zsidó a hivatalnoki karral kezet fogva, közreműködik a földművelő nép tönkretételében.

Komlóssy a bécsi keresztényszocialista szervezetek meghívására ismételten kint járt és nagysikerű előadásokat tartott az antiszemitizmus céljairól, a magyarországi antiszemita mozgalom helyzetéről. 1887 szeptember 23-án az Elterlein-féle Kaszinó nagytermében kétezer főnyi hallgatóság előtt közel kétórás nagyhatású beszédet mondott. Elsősorban ismertette azokat a magyar törvényeket, amelyek megnyitották az utat a zsidóság szabad érvényesülése előtt. Ilyenek a büntetőtörvénykönyv, az uzsora eltörlése, az iparszabadság kimondása. Deák Ferenc, akinek jelentős része volt az egyenjogúsítás megvalósításában, egy zsidó gyerek keresztapja. Nem igaz az, hogy az antiszemitizmus ellentétben áll a felebaráti szeretettel; ha mi azért harcolunk, hogy Magyarország a magyaroké maradjon és ne legyen a zsidók tulajdona, akkor ez olyat dicséretreméltó vállalkozás, amelyért csak a nemzet háláját érdemeljük ki. Lehet-e ez ellen valakinek is kifogása, amikor máris azt látjuk, hogy az ország pénzének fele a zsidók kezében van. Ezt még akkor is meg kellene akadályozni, ha a zsidók becsületes úton jutottak volna a nagy vagyonhoz, hát, hogyha még tudjuk, hogy erkölcstelen és jogtalan úton szerezték meg. A felebaráti szeretet nem követelheti tőlünk azt, hogy önmagunkat romlásba döntsük. Ha megtámadnak, jogunk van védekezni. A jelenlegi kormány a csalás, rafinéria, erkölcstelenség által meggazdagodott zsidót éppen annyiba veszi, tán még többe, mint Magyarország őslakóit, a zsidóknak egyenjogúságot és előjogokat ad. védelmezi őket, az idegeneket a szenvedő, a kiszivattyúzott magyar néppel szemben. Miként az elvadult anya, úgy tesz a magyar kormánypárt, eltaszítja magától gyermeket, a nemzetet a nyomor sötétségébe. A pénz ma minden. Az aranyborjú korszakát éljük, nemcsak a zsidók, hanem általában szabadelvű kormánypártunk és más pártoknak a tagjai is ennek a halványnak a lábainál hevernek.

Végül is kérdem éri:
Kik a mérték és váltóhamisítók, kik a mesterek a csalásban, sikkasztásban, uzsorában?
Kik azok, akik egy bandát képeznek, amely pénzért hamis tanúbizonyságokat tesz?
Kik a leánykereskedők és angyalcsinálók, a szereplők az orfeumokban, amortermekben, kártyabarlangokban, kik ezeknek az intézeteknek alapítói és birtokosai?
Legnagyobb részben zsidók.
Kik hamisítják meg az élelmiszereket és a borokat, kik gyártják az ásványvizeket és kik svindlérozzák meg az államot, mint liferánsok?
Kik azok., akik a szegény cselédet tettetett könyörületességből házukba veszik és végre a dolgot odaviszik, hogy a szép cseléd, mint gazdájának adósa, erkölcsileg és testileg tönkre megy, kik azok, akik a nyakukról lerázott szegény teremtésekkel külföldön még jó üzleteket is csinálnak, s a magyar nőt, mint csemegét elsacherozzák?
Kik azok, akik a házaikat jól bebiztosítják, aztán leégetik, ami mellett keresztény házak is a lángok martalékává lesznek?
Kik szolgáltatják az orgazdák, spekulánsok, csalók, betörők, zsebtolvajok legnagyobb kontingensét; kik a legnagyobb előmozdítói az iszákosságnak, a játéknak és az elvetemültségnek?
Kik viszik elől a korrupció zászlóját és tenyésztik a prostitúciót és erkölcstelenséget?
Nem szükséges kimondanom, Önök úgyis tudják. A zsidók!
Komlóssyt beszéde után a gyűlés közönsége hosszú ideig viharosan ünnepelte. Már 1888 november 8-án Komlóssy újra Bécsben van és ismét nagy sikerrel szerepelt az antiszemita párt ottani nagygyűlésén. 1886 szeptember 7-én Bukarestben Eduárd Drumont elnöklete alatt megtartott nemzetközi antiszemita kongresszuson is Komlóssy Ferenc képviselte a magyar antiszemita pártot.

Veres József 1884-ben az antiszemita párt programjával került be az országgyűlésbe. Később, a párt feloszlása után, a függetlenségi párthoz csatlakozott ugyan, de antiszemita elveit mindvégig fenntartotta. A zsidóság elleni küzdelem egyik leghatásosabb eszközének a szövetkezeti mozgalmat tartotta, éppen ezért minden idejét és erejét ennek az eszmének és törekvésnek felkarolására fordította. Parlamenti felszólalásaiban elsősorban szellemi életünk, iskoláink elzsidósodását tárja fel az idevágó statisztikai anyag lelkiismeretes összegyűjtésével, ő is a kivándorlásban rejlő nagy veszedelemre figyelmeztetett: "A statisztikai adatokból azt látom, hogy 1883-ban kivándorolt Magyarországból 13 ezer ember, jóravaló, becsületes hazafi, jó munkás nép. Azt gondolom, t. ház, hogy az a 13 ezer felvidéki lakos Sárosból, Zemplénből nem légváltoztatás végett ment ki Amerikába, hanem azért, mert itt nem tudott megélni és ott, túl a tengeren becsületes, nehéz munkájával akarja kenyerét keresni. És ezen szorgalmas, becsületes, igénytelen nép helyett, bejön egy galíciai, renyhe, rajongó, ortodox nép, amely csak nyerészkedik, üzletet folytat. Azt hiszem, hogy ez Magyarország népének nem válik hasznára, de nem válik a Magyarországban bent élő zsidónak sem, mert ezáltal az ő magyarosodásukat, hozzánk való közeledésüket folytonosan visszatartják. Ezen adatok bőven igazolják azon aggodalmat, amelyet én Magyarország jövendője tekintetében táplálok, attól tartván, hogy ez a zsidó áradat elragadja magával eddigi nemzeties jellegünket, meghamisítja nemzeti irodalmunkat, meghamisítja a keresztény erkölcsöket, meghamisít mindent, amit megszokott eddig is hamisítani. Mindegye az, t. ház, Magyarország népe mily elemekből lesz megalkotva? Közömbös az előttünk, hogy a föld kinek a birtokába kerül? Nekem a szívem megdobban, valahányszor olvasom, hogy egy-egy megyében már mekkora tért foglalt el a zsidóság. Pedig csak 17 éve, hogy emancipálva vannak a zsidók. Ha másik 17 évig így tart, hová fogunk jutni? Félek, hogy az apostoli királyi cím elhomályosul a jeruzsálemi királyi cím mellett. Nézzük meg a sajtónak mostani vezetőit, nagyobbára zsidók, nézzük, minő a sajtó, nagyobbára zsidó szellemű, amely üldöz mindent, ami keresztényi, ami előttünk szent, megtámadja az egyházat, a kormányt, az uralkodót, a családot, az eskü szentségét, de szóljon csak valaki egyetlenegy szót ellen, rázúdul és leköpködi."

Valahányszor a mi fejtegetésünkre azt halljuk az ellenkező oldalról, hogy unalmas vagy nevetséges mondotta egy más alkalommal , eszembe jut a régi országgyűlési tudósításokból Nagy Pál esete, aki a jobbágyok állapotának javításáról akart szólni, de azt kiáltották: Non stultiset domine! azaz ne eszelősködjék, de lett annak az ügynek később Kossuthja és Széchenyije és lett az az elv Magyarország alkotmányának alapja. Én hiszem, hogyha ma nekünk azt mondják is: non stultiset, eljön majd az idő, amidőn ezen okoskodásokat nem tekintik unalmas és nevetséges őrjöngésnek, hanem tekintik komoly tárgyalásra méltó dolognak; eljön ez az idő, mert el kell jönnie, ha azt akarjuk, hogy a magyar nemzet fejlődése békében haladjon tovább. Mi a békét, rendet és az igazságot kívánjuk. Azt akarjuk, hogy legyen egyenlőség a jogban, de hozzá tesszük a kötelességben is, legyen szabadság a törvény és hozzá tesszük a becsület határai között, testvériség egymás véleményének kölcsönös megítélésében. Szükségesnek, kikerülhetetlennek, elodázhatatlannak tartom a zsidókérdés komoly tárgyalását. (Élénk éljenzés bal felől. A képviselők balfelől a szónokkal kezet szorítanak. Zajos derültség jobbfelől Tisza Kálmán szabadelvű pártja.)

Az antiszemita pártnak a felirati javaslat vitája során elért nagy sikere és a közvéleményre gyakorolt mély hatása arra bírta a párttal szembenálló erőket, hogy fokozódó nyomással nehezítsék működését. Ezek az erők, a kormányzat egész hivatali apparátusával, maga a szabadelvű párt, a függetlenségi és az Apponyi féle mérsékelt ellenzék, az arisztokrácia, a vele szövetkezett zsidó nagykapitalizmus, az elzsidósodott sajtó és a felső klérus bizonyos része. Tiszát magatartásában politikai előítéletek irányították, a pártok népszerűségüket és mandátum állományukat féltették, az arisztokráciának, a zsidó plutokráciával anyagi és rokoni kapcsolatokba került része kényelmetlennek tartotta a zsidókérdés napirenden tartását B azonfelül az antiszemiták szociális törekvéseit sem nézték jó szemmel. Apponyiék befolyására a katolikus főpapság, ha nem is hivatalosan, de állást foglalt az Antiszemita párt ellen s ezzel mintegy erkölcsi nyomást gyakorol az alsópapságra, amelyik sokhelyütt rokonszenvezett az antiszemitákkal és a választásokon a népet is ilyen irányban befolyásolta. A főpapságnak ez a fellépése nem járt ugyan teljes sikerrel, nagyobb baj volt, hogy a fővárosi zsidómentes keresztény színezetű napilapok felsőbb egyházi kívánságra, kénytelenek voltak az antiszemita párttól megvonni a nyilvánosságot. (Magyar Állam, Keresztény Magyarország.) Egyedüli napilap, amelyen keresztül az antiszemita politika még szóhoz juthatott, a Függetlenség volt. Azonban Verhovay sem működött szoros egységben az antiszemita párttal. Ónody, Szalay Károly és még néhányan előteremtették egy napilap alapításához szükséges tőkét. A lapalapítási tárgyalások során azonban belső ellentétek merültek fel a párt kebelében, úgy a lap politikai irányát illetően, mint pedig a lap vezetése, személyi része tekintetében. A párt egyik-másik tagja ellen személyi és társadalmi hajsza indult meg. A sajtó ellenséges, legjobb esetben közömbös magatartása következtében lassan a közfigyelem is megcsappan a párt munkássága iránt. S bár a nagy tömegek ösztönös antiszemita beállítottsága változatlanul megmaradt, a pártszervezés további fejlesztése megakadt. Az ismert magyar tulajdonság, a hirtelen lendület, nagyot akarás és lázas felbuzdulás után a fáradtság, kimerültség és közönybe roskadás vett erőt a vezető rétegeken. A magyar keresztény társadalom nem állt hivatása magaslatán: Morális gyávaság, részvétlenség, közöny, rövidlátás, értelmetlenség, az áldozatkészségnek úgyszólván teljes hiánya, a gyors siker be nem állása feletti elcsüggedés, ezek az átkai a szívében antiszemita érzelmű társadalmunknak írja Istóczy Győző. Tanulhatnánk e tekintetben a zsidóktól, miképp kell és lehet egy népnek még a végső elnyomatottság állapotában is összetartással, szívóssággal, értelmességgel, eréllyel, a közös cél iránti lelkesedéssel és áldozatkészséggel nemcsak leráznia kezére és lábaira rakott béklyókat, sőt megvetett pária állapotát a rettegett zsarnok szerepével is felcserélni.

A párton belül jelentkező zavarok Istóczyt végül is arra bírják, hogy kilép saját pártjából. Az új pártvezető Szalay Károly, viszont nem olyan egyéniség, aki vezetni és egybetartani tudta volna az ellentétes elemekből létre jött pártot. Istóczy az állandósult belső válság és a hanyatlás legfőbb okát abban látta, hogy a párt közjogilag két ellentétes felfogást valló csoportból jött létre. A válságot véleménye szerint, éppen ezért csakis oly módon lehet megoldani, ha két külön antiszemita párt alakul. Ebben az esetben ugyanis mindenki közjogi véleményének megfelelő csoporthoz csatlakozhat. Istóczy elgondolása szerint, a kiegyezés alapján álló antiszemita pártnak kellene meghódítani a Felvidéket és a Dunántúlt, a függetlenségi antiszemita pártnak a Nagy Alföldet. Az előbbihez Istóczyn kívül Zimándy, Komlóssy, Csuzy Pál, később Neudtwich Károly csatlakozott. Az új párt programja lényegében véve az volt, amelyet az antiszemita párt alakulásakor állapítottak meg. Istóczy lépése lehetett jóhiszemű, s bizonyára a legbecsületesebb indítóokok és megfontolások után határozta el magát új párt alapítására, az események és a következmények azonban nem igazolták őt. A két részre szakadt antiszemitizmus nemcsak, hogy nem erősödött meg, hanem az eddiginél is jobban legyöngült. Az erők szétforgácsolódtak, a párt tekintélye mélyre süllyedt. Tévedését később Istóczy maga is belátta. Többször megkísérelte a különböző pártokba szétszóródott antiszemita képviselőket közös keretben összefogni. Próbálkozásai azonban többe nem jártak sikerrel. Már 1886 őszén Istóczy kezdeményezésére a közeledő választásokra való tekintettel, a két antiszemita csoport közös végrehajtó bizottságot alakít. Ez tulajdonképpen már a régi egységes pártkeret felelevenítése. Kitűnt, hogy a kettéválás nem hozott erőgyarapodást. Kitűnt az is, hogy elhibázott dolog volt, a közfelfogáshoz igazodni és közjogi alapon szervezni az antiszemitizmust. Eddig ugyanis éppen abban volt a párt ereje és jelentősége, hogy a közjogi elvet és programot háttérbe szorítva, a gazdasági és szociális kérdéseket helyezte előtérbe. Ebben különbözött a többi pártoktól, ez biztosította létjogosultságát. Az új közös végrehajtó bizottság által kibocsátott kiáltványban is kizárólag ezek a kérdések uralkodnak.

Mindazok a választópolgárok, mondja többek között a kiáltvány, akik a zsidó érdeket mindenben dédelgető s a zsidóságnak teljesen szabad kezet engedő jelenlegi kormánnyal elégedetlenek s ennélfogva a zsidóságnak, mint társadalmi és politikai tényezőnek hatalmát megtörni képes és kész más kormányt akarnak:
mindazok, akik nem akarják, hogy a földbirtok aránylag rövid idő múlva teljesen zsidó kezekre kerüljön a magyar gazdák robotosaivá váljanak a népfosztogató, uzsorás zsidóknak, az iparosok pedig nyomorult bérmunkásaivá váljanak a nagy tőkékkel dolgozó, de a mesterségekhez nem értő zsidó vállalkozóknak,
mindazok, akik azt akarják, hogy a kereskedelmi, a pénz és hitelintézetek, az ezeket csaknem teljesen hatalmába kerített zsidóság kezeiből kiragadtasson s e jövedelmes üzleti ágak keresztény magyar emberek kezeibe kerüljenek,
mindazok, akik nem akarják azt, hogy felsőbb tanintézeteket mindinkább elözönlő zsidók maholnap teljesen kitúrják a képzett magyar embereket a hivatalokból, az ügyvédi és orvosi gyakorlatból, a gazdatiszti állásokból, a technikai és egyéb jövedelmes foglalkozásokból,
mindazok, akik a zsidó hatalom szellemében és érdekében hozott és alkalmazott polgári, büntető, váltó és egyéb törvényeket a magyar nép szellemének és érdekeinek megfelelő módon megváltoztatni akarják,
mindazok, akik nem akarják, hogy a jelenlegi kormány és pártja mellett Magyarország néhány évtized múlva Zsidóországgá legyen, amelyben gyermekeik és unokáik a zsidók béreseivé és szolgáivá lesznek, hanem azt akarják, hogy ez az ország magyaroké maradjon s utódaik kegyelettel emlékezhessenek meg róluk, hogy egy jólétnek örvendő, boldog hazát hagytak hátra gyermekeikre és unokáikra, azok forduljanak az Antiszemita párt központi végrehajtó bizottságához.

Az 1887. évi választanok előtt az antiszemita pártnak iámét nagy gondot okozott a jelölthiány. Száz, százötven kerület helyett csak negyven, ötven kerületben tudott megfelelő jelöltet állítani a párt. A választási agitáció során az antiszemita jelöltek programbeszédében szó van a szabadkőművesség megszüntetéséről, a szövetkezeti szervezet kiépítéséről, az emancipáció felülvizsgálásáról, a zsidók bevándorlásának eltiltásáról és hasonlókról. A választásokon azonban csuk 11 képviselőt sikerült behozni. A lebukottak között a pártnak számos értékes tagját találjuk, Verhovayt, Neudtwicht és Andreánszkyt. Az újak: Kudik János, Svastics Gyula, Szabó Lajos, nem tudták pótolni a kipróbált régi harcosokat.
Mi volt a balsiker oka? Ez a kérdés sokáig foglalkoztatta a párt vezetőit. Voltak olyanok is, akik a párt elnevezését helytelenítették. Abból indulva ki, hogy sokan nem csatlakozhatnak nyíltan a párthoz, amíg nevében is ilyen agresszív. Azt is remélték, hogy talán a kormány nyomása is enyhülni fog, ha új nevet vesz fel a párt. Milyen legyen a párt magatartása a jövőben, ez volt a másik kérdés, amelyre feleletet kellett adni. Többen azt vallották, hogy leghelyesebb, ha a párt passzivitásba vonul. Maga Istóczy is hajlott erre az álláspontra. A politikai tevékenység helyett a társadalmi tevékenységre kell helyezni a fősúlyt ez volt a nézete. Különösen a szövetkezeti mozgalom felkarolását tartotta fontosnak.
1890 elején végre megbukott Tisza Kálmán, a magyar antiszemita párt legkonokabb és legelszántabb ellenfele. A miniszterelnöki székből való távozása azonban már túlságosan későn jött ahhoz, hogy az antiszemita párt még egyszer összeszedhette volna magát. Istóczy kísérletet tett ugyan a párt újjászervezésére és egy kifejezetten antiszemita irányú napilap alapítására is, de felhívásai nem jártak kellő eredménnyel. Az 1892-es választásokra az antiszemita képviselők még közös programot dolgoztak ki és közös központi választási irodát állítottak fel, de külön pártként nem szerepeltek már. Az ismert nevű antiszemita politikusok közül ez alkalommal is bekerültek még Istóczy, Hortoványi, Peress, Ónody, Andreánszky és Szalay Károly. De a következő választásokon, 1897-ben már Istóczy Győző sem lépett fel s az ő kimaradásával az antiszemitizmus, mint politikai törekvés és program, közel negyedszázadig nem jutott többé szóhoz sem a képviselőházban, sem a magyar politikai élet egyéb fórumán. Ez a negyedszázad egyszersmind a hazai zsidóság gazdasági, szellemi és politikai teljes és korlátlan uralomra kerülésének korszakaként szerepel történelmünkben.


Ónody parlamenti szereplése.

Ónody, mint már említettük, a függetlenségi pártban kezdte politikai pályáját, utóbb egyik első alapítója volt az Antiszemita pártnak. Istóczy legmeghittebb munkatársai közé tartozott. Függetlenségi elveinek fenntartása mellett fáradhatatlanul dolgozott az antiszemita egység front megteremtésén. Amíg az ő akarata és befolyása érvényesült a pártban, addig nem is került sor szakadásra. Később ő volt az újabb egységesítési törekvések egyik legbuzgóbb szószólója. Beszédeit mérséklet, de egyszersmind erély és bátorság jellemzik. A kor szónoki felfogásának megfelelően, volt bizonyos pátosz beszédeiben, de ez sohase vált dagályossággá. A tiszaeszlári ügyben elmondott beszédeiről már korábban szólottunk, itt most egykét más alkalommal elmondott beszéde alapján akarjuk bemutatni Ónodyt, a parlamenti szónokot. A tapolcai kérvény tárgyalásakor Ónody vitába szállt azokkal, akik a zsidókérdés megoldásával szemben a jogegyenlőséget hozzák fel. Nem lehet abban keresni a jogegyenlőséget, hogy egyes osztályok az uzsora, a hamis eskü és a Talmud morálja által megengedett minden kigondolható furfang és ravaszság eszközeivel napról-napra, folyton tönkretétessenek és szegényítessenek. A nemzet megadta egy önfeledt percében a 1867, XVII. t.c.-ben a jogegyenlőséget anélkül, hogy feltételeit vizsgálta volna. Az egész törvény, amely ötödfél sorból áll, hozatott éppen akkor, midőn a 60 millió forintnyi államvasúti kölcsön köttetett. Más alkalommal hangoztatja Ónody, hogy bár feltétlen híve a függetlenségi gondolatnak, de nem titkolja azt sem, hogy a veszedelem nem egyedül az államháztartási közösségben rejlik, hanem a zsidóság hatalmának társadalmi és politikai érvényesülésében is. Épp úgy törekedni kell ez alól függetleníteni magunkat, mint ahogy az Ausztriával való államközösségtől is meg kell szabadulnunk. A független Magyarország eszméjét nem az elzsidósodott Magyarország számára, hanem a tiszta magyar faj számára kell fenntartani. Több alkalommal foglalkozott a zsidóság sajtóbeli szerepével is. A mai sajtó a dolgok állását kóser szemüvegen tekinti, nem úgy ír, mint a nép érez, hanem amint azt Judea jónak látja. A tudományok és a közművelődés forrásából nem azért merít, hogy józanítson, hanem azért, hogy részegítsen. A mai sajtó nem a magyar közszellem, hanem zsidó érdekek őre. Nem lehet az antiszemitákat faj és vallásgyűlölettel vádolni, ha a zsidó erkölcsfogalmaknak és a zsidó világnézetnek a sajtóban érvényre emelkedett iránya ellen felszólalnak, ha felhozzák a zsidóság által elkövetett visszaéléseket, ha rámutatnak arra, hogy miképp hurcolják meg a zsidók a magyar igazságszolgáltatást a külföld előtt, miként teszik pellengére a magyar közigazgatást és miképp nevezik el a haza szolgálatában, érdemekben megőszült igazságügyminisztert rituális bűncsináló banda fejének.
Az antiszemita párt megszűnése után Ónody egy ideig még a függetlenségi párt keretében játszik szerepet a politikai életben. Itt azonban nem tudta feltalálni magát. Elkedvetlenedett. Visszavonult a politikai élettől, csendes ember lett. A családi birtokon gazdálkodott élete végéig.